Nyakláncot, fülbevalót és bullát is találtak az egykori római temetőben

Folytatják az ásatás Dunakömlődön, az egykori római kori temető területén. A Paksi Városi Múzeum idei feltárásának eddigi eredménye, hogy megtalálták a temető határát és újabb leletekkel bővült az intézmény gyűjteménye.

Az egykori temetőre a római kori katonai erőddel szemben lévő dombon találtak rá, a területen 2009 óta végez ásatásokat a Paksi Városi Múzeum. A feltárások első évében tizenhárom, a rákövetkezőben huszonhat sírt bontottak ki, 2012-ben és 2013-ban pedig további közel hatvanat, közöttük három igazán különlegeset: két eltérő típusú sírkamrát, illetve egy kriptát.

– A két hete megkezdett idei ásatáson 20 régészeti objektumot sejtető foltot találtunk a területen, ebből körülbelül 12-14 sír – mondta el Szabó Antal régész, hozzátéve, hogy az eddigiek alapján ezekről ugyanaz mondható el, mint a korábban feltártakról, azaz, hogy mintegy 95 százalékuk kirabolt, sokszor még a csontokat is elbolygatták. – Azonban a kirabolt, így csupán az eltemetettek maradványait magukba rejtő, vagy sok esetben teljesen üres sírok vizsgálata is fontos, hiszen „mesélnek” a sírrablásokról, az egykori temetkezési szokásokról, a település demográfiájáról – jegyezte meg Szabó Antal hozzátéve.

Annak ellenére, hogy a nyughelyeket szinte kivétel nélkül kirabolták, adott leleteket az egykori temetkezési hely. A legutóbbi, 2013-as munkálatok során például egy bolygatatlan sírra is rábukkantak, amelyben találtak egy pár bronz fülbevalót, illetve egy kiváló állapotú ólommázas kerámiakorsót, amivel egy viszonylag ritka darabbal gyarapodott a múzeum gyűjteménye. Az idei ásatás első két hetében egy övcsatot, egy övdíszt, nyakláncot és fülbevalót is találtak, valamint egy kislány sírjában egy úgynevezett bullát, amely a fiatal lányok nyakában függött és általában személyes értékeiket tartalmazta, például az első tejfogat, hajszálat, szeméremszőrt és ehhez hasonló dolgokat.

Már a legutóbbi ásatásnak is kiemelt célja volt a temető kelet-nyugati kiterjedésének meghatározása. Akkor arra számítottak, hogy nyugati irányban, a 2012-es feltárás határánál túlnyúlóan megtalálják a temetőárkot, ám kiderült, hogy nagy számban vannak még sírok, tehát a temető jóval nagyobb, mint azt feltételezték. Idén viszont a temető nyugati részén már megtalálták azt az észak-déli irányú, széles, mély árkot, ami valószínűleg az egykori temető „kerítése” lehetett, ezért is van az idei munkaterületen kevesebb sírt, mint az előző években. Így az is bizonyos, hogy az idei munka a tervezettnél rövidebb ideig fog tartani.

Az ásatáson, a feltárás vezetőjével, dr. Váradyné Péterfi Zsuzsannával kötött megállapodás értelmében, a Pécsi Tudományegyetem régészeti tanszékének hallgatói dolgoznak, ami számukra fontos szakmai tapasztalatot jelent, a Városi Múzeum pedig ezáltal egyetemi kutatóhelyként is funkcionál ezekben a hetekben.