Kerezsi László: nagy terhelést jelent majd az erőmű beruházás

A Magyar Munkáspárt támogatja a Paks II. projektet, mert az országnak nagy szüksége van az atomenergiára, s ha megépül, sok új munkahely létesül Pakson, lehet fejleszteni a várost – mondta Kerezsi László polgármesterjelölt a paksi lakótelepen tartott sajtótájékoztatón.

A jelölt szerint hihetetlen nagy terhelés lesz az építkezés a városnak, amire már most készülni kell, sőt „talán már most is késő indítani dolgokat”, ahhoz, hogy a több ezer munkás és családtagjaik jól érezzék magukat és a paksiak mostani életkörülményei se romoljanak.

Karazsi László szerint egy mentőhelikopter bázis kiépítése minőségi javulást hozhatna az egészségügyi ellátásban. Szükség lehet új iskolai, óvodai, bölcsődei kapacitásokra, ezért korábban bezárt intézményeket újra kell indítani vagy újakat kell építeni, a szakképző iskolát pedig be kell költöztetni a városba.

Várhatóan megnő a kamionforgalom, s nem szerencsés, ha az Paks belső útjait terheli, ezért ki kell terelni a városon kívülre – fogalmazott a Magyar Munkáspárt jelöltje. Azt mondta, akik itt élnek, talán kevésbé veszik észre, de Paks terei leharcoltak, szükséges lenne több helyen a környezet szépítése, beleértve a panelházak felújítását, meg kell oldani a kutyamenhely helyzetét olyan környezetbe kell elhelyezni, ahol másokat nem zavar.

Kerezsi László kitért arra is, hogy a polgármesteri hivatal felújítását mindenképpen el kell végezni, de semmiképpen nem támogatná egy új építését, sokkal inkább lenne szükség civilek házára, ahol idősek klubját, fogyatékkal élők klubját kellene elhelyezni.