Nagyobb figyelmet fordítana Dunakömlődre Medveczki Zoltán

– Dunakömlőd Paks egyik ékköve, ezért a jelenlegi önkormányzati vezetésnek nagyobb figyelmet kellene fordítana a településre. Amennyiben engem fognak megválasztani polgármesternek, nagyobb gondossággal fogok eljárni az ügyben – mondta Medveczki Zoltán Dunakömlődön tartott sajtótájékoztatóján.

– A faluház közelében elhelyezett padokat nagyon szép faragással díszítették, mégis az enyészetre lettek bízva, rossz állapotban vannak, akárcsak a második világháborús emlékmű, amelyet egy repedés majdnem kettéhasít. Lehetett volna intézkedéseket tenni a felújításra, azonban úgy látom, hogy ennek nem volt gazdája – sorolta a jelölt, aki szerint több más dolgon is lehetne javítani Dunakömlődön. Véleménye az, hogy meg kellene építeni a kölmődöt Pakssal összekötő belső utat és hiányzik a kerékpárút is. Azt mondja, a településen nincs bankautomata, sem dohánybolt és a Dunakömlődi utca végén a Paksra vezető földutat bitumenúttá kellene építeni. – Ez nagy mértékben megkönnyítené a környezetbarát közlekedést, hiszen a túlzsúfolt, időnként kamionokkal teli 6-os út helyett, akár kerékpárral is, belső úton közlekedhetnének a helyi lakosok. A temetőnél is jó lenne, ha lennének árnyas fák, padok és asztalok. – mondta az aspiráns, majd hozzátette – sok probléma van Dunakömlődön, de polgármesterként ezeket hatékonyan tudná orvosolni.