Csoknyai László ötödik lett a cselgáncs-világbajnokságon

Csoknyai László lépett ma tatamira az ASE sportolói közül a Suzuki Judo Világbajnokságon. Az eseményeket folyamatosan figyelemmel kísérhették olvasóink a Paksi Hírnök Facebook oldalán.

Csoknyai László az első meccsét az argentin Emmanuel Lucenti ellen vívta a 81 kg-os súlycsoportban. Az ASE versenyzője végig űzte, hajtotta ellenfelét, akit kétszer is megintettek, de ekkor még „csak” egy ígéretes dobásig jutott Laci. A hosszabbításban aztán földre vitte és leszorította ellenfelét, az argentin fiú nem tehetett mást, mint lekopogta.

A következő meccsen nem sok esélyt adott costaricai ellenfelének Csoknyai László, rögtön az elején nekirontott és földre vitte. A leszorításból még kiküzdötte magát Vargas, de pár másodpercen belül újra a földön találta magát, és most már nem volt kegyelem, Laci ipponnal fejezte be a mérkőzést, és jutott a legjobb 16 közé.

Csoknyai Laci aztán okosan, taktikusan versenyezve, wazaarival nyert a nála fél fejjel magasabb cseh Ivan Petr ellen, majd a négy közé jutásért a német Alexander Wieczerzakkal kűzdött. Végig partiban volt a junior világbajnok, Európa-bajnoki bronzérmes ellen a paksi versenyző, akit a mérkőzés felénél ápolni kellett, miután kapott egy ütést visszakézből az arcára, azonban ez sem zavarta meg, végig sikeresen verte vissza a német kísérleteit. Az utolsó másodpercben azonban, kihasználva a lehetőséget, dobott rajta egy wazaarit Wieczerzak, így az ASE versenyzője a vigaszágon folytathatta.

Hosszabbításos, aranypontig menő meccsen verte a vigaszágon Csoknyai Laci az üzbég Bobonovot, így a következő meccsén már a bronzéremért küzdhetett. A bronzmérkőzésen az iráni Mollaei ellen jól kezdett, aktív volt, de egy akcióját jól kontrázta meg ellenfele, és ipponnal nyert. Csoknyai László az ötödik helyet szerezte meg.

Legközelebb szeptember 2-án lép tatamira ASE-s versenyző, Bor Barna és Cirjenics Miklós. A Paksi Hírnök Facebook oldalán ismét folyamatosan tudósítunk az eseményekről.