Paks külkapcsolatainak alakulásáról tájékoztatott Barnabás István

– A testvérvárosi, partnervárosi kapcsolatok akkor igazán értékesek, ha van hozadékuk gazdasági, kulturális területen, illetve a települések vezetőin túl a helyi intézményekre, civil szervezetekre is kiterjednek, lakossági szinten is működnek – hangsúlyozta Barnabás István alpolgármester az idei már lezajlott és még várható külkapcsolati programokat összegző sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy erre törekszik a város a jövőben is.

Mint elmondta, tavasszal Novovoronyezsből érkeztek diákok Paksra az Energetikai Szakgimnázium és Kollégium szervezésében az önkormányzat támogatásával, viszonozva a paksi középiskola tanulóinak előző látogatását.

A májusban megtartott Város Napja apropóján Reichertshofenből érkezett több napra delegáció Michael Franken polgármester vezetésével. Élmény volt számukra is a felvonulás, aminek náluk már nagy hagyománya van a Paarfesten. Ezen a találkozáson készítették elő a cserediák-programban a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjainak júniusi látogatását.

Nyáron ismét megrendezte a Csengey Dénes Kulturális Központ a Határon túli magyar középiskolások olvasótáborát a Cseresznyéskert Erdei Iskolában. Az idén Temesvárról, Kézdivásárhelyről, Galántáról, Viskről, Déváról, Vulkánból, Horgasról, Zentáról, Szabadkáról és Paksról érkezett összesen harminc diák és hat kísérő, közöttük régi ismerősök és új résztvevők egyaránt. Szintén a szünidőt színesítette az ugyancsak nagy múltú sóstói tábor, ahol egy hetet táboroztak együtt kézdivásárhelyi és paksi gyerekek.

Az augusztus 20-i hétvégén a viski református kórus tett látogatást Pakson 23 fővel. Az énekkar fellépett a helyi református templomban, illetve közreműködött az augusztus 20-i városi ünnepségen a Jézus Szíve templomban.

Paksról is több alkalommal, több helyre utazott küldöttség az elmúlt hónapokban. Tavasszal Kozlodujban és Novovoronyezsben járt egy-egy képviselő-testületi delegáció, Bulgáriában háromoldalú nemzetközi együttműködési megállapodást kötöttek, a harmadik fél a romániai Cernavoda volt, Paks orosz testvérvárosában pedig az atomerőmű-építkezésre való felkészülésről tájékozódtak.

Járt paksi küldöttség Reichertshofenben a Paarfeszten is, ahol a Paksi Kertbarátok Egyesülete is képviseltette magát hét fővel. Barnabás István elmondta, hogy  Michael Franken polgármestertől tájékoztatást kaptak az ottani városfejlesztési feladatokról, az aktuális helyzetről. Mint megtudták, e tekintetben rendkívül nagy fejlődés megy végbe Reichertshofenben. Az alpolgármester azt is elmondta, hogy 140 menekültet helyeztek el Reichertshofenben, akiknek integrációja eddig problémamentesen zajlik, a lakhatásuk és az oktatásuk megszervezése a város feladata, de a szükséges forrásokat a szövetségi kormány és a megye biztosítja.

Augusztusban a Galántai Vásáron járt városi küldöttség, a delegációval utaztak a Dunakömlődi Borbarát Klub képviselői, és Gárdai Györgynek köszönhetően a Paksi Reform Főzőklub is.

Az elmúlt hétvégén ismét két delegáció járt határon túl. Az egyik a finnországi Loviisában tett látogatást. – Loviisa és Paks öt esztendővel ezelőtt kötött testvérvárosi szerződést –tájékoztatott az alpolgármester, hozzátéve, hogy a mostani találkozás komoly lökést adott ahhoz, hogy a jövőben élénkebb legyen ez a partnerség. A másik delegáció Spiesz József vezetésével a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalomra látogatott el. – Talán Kézdivásárhellyel van a legélénkebb, legtartalmasabb kapcsolata Paksnak, itt a lakosság szintjén is rengeteg szállal kötődik egymáshoz a két település – mondta el Barnabás István hozzátéve, hogy ősszel kézdivásárhelyi gyerekek jönnek Paksra, azon a héten rendezik a Ki mit tud?-ot, amin az erdélyi település diákjai rendszeresen részt vesznek. Kézdivásárhelyről a szeptember 23-án rendezendő dunakömlődi szüreti napra is érkeznek vendégek.