A vállalkozók összefogására, együttműködésre lesz szükség

Összefogásra, folyamatos tájékozódásra, a versenyképesség növelésére, de óvatosságra is szüksége lesz a vállalkozóknak, ha részt kívánnak venni a Paks II. beruházáshoz kapcsolódó munkákban – hangzott el azon a fórumon, amelyet vállalkozók számára szervezett Paks Város Önkormányzata hétfőn este.

Az egészségügyi és oktatási témát taglaló lakossági fórumhoz hasonlóan a gazdasági témájú konzultációt is komoly érdeklődés kísérte. Szabó Péter alpolgármester azt mondta, a párbeszédet folytatni kívánják a jövőben is a vállalkozókkal, olyan intenzitással, ahogy a feladatok megkívánják. Hangsúlyozta, hogy a város információval kívánja segíteni a helyi vállalkozások felkészülését annak érdekében, hogy tudjanak élni a kínálkozó lehetőségekkel.

Dr. Sztruhár Sándor, a Paksi Ipari Park Kft. ügyvezetője, a kerítésen kívüli feladatokért felelős államtitkárság paksi munkacsoportjának vezetője is a felkészülés fontosságát hangsúlyozta. Azt mondta, a kivitelező elvárásainak pontos ismerete nélkül is növelhetik esélyeiket a vállalkozók.

Elsőként az összefogás fontosságát hangsúlyozta az ügyvezető. Azt mondta, olyan nagyságrendű megrendelésekre lehet számítani, amelyeknél önállóan nincs esélyük a kisvállalkozásoknak. Reálisan kell meghatározni a célokat, mert ennek hiányában veszélybe sodorhatják egymást is. Ha csúszik egy alvállalkozó, csúszik az egész beruházás.

Mindemellett a versenyképesség növelésére, a tartalékok mozgósítására is szükség lesz, hiszen komoly konkurenciára lehet számítani a hazai és külföldi vállalkozások részéről. A paksi cégek viszont előnyt kovácsolhatnak a helyismeretükből – mondta dr. Sztruhár Sándor, aki mindezzel együtt óvatosságra, mértékletességre intette a megjelenteket.

Beszélt arról is, hogy komoly, többezres lakosságszám emelkedésre, a gazdaság fellendülésére lehet számítani. A kiépített kapacitásokat – legyen az lakhatási, ipari – szeretnék hosszú távon hasznosítani. A város a kormánnyal közösen szeretne egy olyan gazdaságfejlesztési programot kidolgozni, ami az új kapacitások lefedésére szolgál az építkezés után.

Becskeházi Attila, lokalizációért, innovációért és területfejlesztésért felelős államtitkár elmondta, korábban a Lévai és Teller Projektekben huszonegy verzió készült arra, hogy miként lehet bevonni megfelelő mértékben a hazai vállalkozásokat.

Mint kifejtette, a 40 százalékos hazai részvételt nehéz lesz biztosítani. Példaként hozta fel, hogy a Dél-Dunántúl összes villanyszerelője kevés lesz a beruházás idején. – Innen is látszik, hogy ez egy nemzetgazdasági ügy – fogalmazott. Mint kifejtette, rövidesen pontos információt kapnak az orosz féltől, hogy milyen szakmacsoportokban hány szakemberre lesz szükség, a vállalkozóknak, leendő munkavállalóknak milyen minősítéssel kell rendelkezni.

Becskeházi Attila elmondta, hogy a fővállalkozó azt is pontosan meghatározza, hogy mikor, milyen alapterületű, komfortfokozatú lakásokra lesz szüksége. Az első kétszáz lakásnak 2018 végére, 2019 elejére kell elkészülni.

Az államtitkár kiemelte, nemzetközi integrátorokkal fog szerződni az orosz partner, de a magyarországi cégeknek is tömörülniük kell, ha megrendeléshez szeretnének jutni. – Több tízezer lépésben fogjuk megvalósítani ezt a beruházást, aminek több ezer mérföldköve van, együttműködésre, kooperációra van szükség a siker érdekében – húzta alá.

A kormány nagyon határozott és elszánt abban, hogy olyan programot indítson, ami garantálja, hogy megmaradjon az érintett térség élhetősége és a vállalkozók versenyképessége növekedjen – vázolta Becskeházi Attila. Hozzáfűzte, nagyon jó partnerük az önkormányzat, amellyel a továbbiakban még intenzívebb kapcsolattartásra lesz szükség.

A fórum végén kérdések, vélemények hangoztak el többnyire Paks II városra, munkaerőpiacra gyakorolt hatására fókuszálva. Dr. Műhelyi János a közbiztonság, közlekedés, szolgáltatások terén számít negatív hatásra, ezért az organizáció fontosságára hívta fel a figyelmet és parkolóház építését javasolta. Dr. Sárosi József azt vetette fel, hogy már most nehezen kezelhető a munkaerőhiány, ami várhatóan fokozódni fog. Szerinte drasztikus járulékcsökkentésre lenne szükség ennek orvoslására.

A konzultáción a Paksi Energetikai Szakgimnázium képzési elveiről és palettájáról Horváthné Szűcs Marianna, a működtető alapítvány ügyvezetője beszélt, a Szekszárdi Szakképzési Centrumot Ábrahám Norbert főigazgató mutatta be.