Szabó Péter: az egészségügyre jelentős fejlesztés vár

A város egészségügyi ellátása terén komoly fejlesztéseket szorgalmaz Szabó Péter, a Fidesz-KDNP és a Paksi Lokálpatrióták Egyesületének néppárti támogatást is élvező polgármesterjelöltje. Az egészségügyre – hasonlóan sok más területekhez – a Paks II beruházás kapcsán jelentős feladatok várnak, de ettől függetlenül is szükség a Paksi Gyógyászati Központ harmadik ütemének megvalósítására – vázolta Szabó Péter hétfői sajtótájékoztatóján.

-Mindent meg fogok tenni, minden lehetőséget ki fogok aknázni, hogy megvalósuljon a központ bővítése – húzta alá. Elmondta, hogy az alapellátást bővíteni kell, a mostani számítások szerint két új körzet létrehozására lesz szükség, de a szakellátás bővülése is elengedhetetlen. Példaként hozta fel azt, hogy az építkezés idején bizonyára előfordulnak majd üzemi balesetek, ezért szükség lesz balesetei sebészet kialakítására.

Mint kiemelte, a háziorvosi ellátást központba integrálása is szerepel az elképzelések között. Ez nem kényszer, hanem lehetőség, ami sok pozitívummal jár. A betegeknek nem kellene ingázni a házi orvostól a szakrendelőig, majd vissza; a központ frekventált helyen van, jól megközelíthető.

A Fidesz-KDNP, Paksi Lokálpatrióták Egyesületének közös jelöltje kiemelte: polgármesteri programjában nagy hangsúlyt helyez a fiatalok helyben tartására, ezzel összefüggésben a letelepedést segítő intézkedések és bérlakás-gazdálkodás felülvizsgálatára. Ez érinti az egészségügyet is, hiszen az infrastrukturális fejlesztésekhez szakemberigény is társul. Az orvosokat egyebek mellett szolgálati bérlakás biztosításával szeretnék Paksra vonzani.