Sikeres volt a Paks II. kamion fesztiválkörútja

Közel húszezren keresték fel idei fesztiválkörútján a Paks II. interaktív kiállítást. Közel ennyivel nőtt a társaság „utazó nagyköveteinek” száma, mondta az igazgatóság elnöke, hiszen a látogatók között végzett felmérés szerint több mint 90 százalékuk új információkkal gazdagodott, több mint 80 százalékuk pedig tisztában van azzal, hogy az atomenergia olcsó és klímabarát.

Dr. Mészáros György szerint nemcsak a vizualitás szempontjából különleges az atomenergiát, az atomerőművet érintő terveket bemutató kamion, hanem a szakmai tartalma miatt is. Segítségére van a látogatóknak, hogy az ismerethiány és érzelmi megközelítés helyett, tényeken, tudáson alapuló véleményt alkossanak az atomenergiáról.

2009-ben indult útjára az interaktív kamion, azóta egy megyényien, azaz több mint 270 ezren látták. Megfordult már Magyarország minden ötezer főnél nagyobb lélekszámú településén. Idén nyolc nyári fesztiválra vitte el az atomenergiával, a tervezett paksi blokkokkal kapcsolatos információkat. Járt az EFOTT-on, a Szigeten, a Debreceni Virágkarneválon. Az előző fesztiválturnéhoz képest ötven százalékkal nőtt a látogatottsága.

Dr. Mészáros György azt mondta, a következő hetekben a hazai radioaktívhulladék-kezelésben fontos szerepet betöltő térségeket keresi fel: a Pest megyei Püspökszilágyot és térségét, majd a Nyugat-Mecsekben turnézik, utána Bátaapátit és környékét veszi célba. Ezután észak-magyarországi körútra indul Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj Zemplén megyéket érintve.

Az igazgatóság elnökének tájékoztatása szerint a fesztiválozók körében felmérést végeztek. A válaszadók 90 százaléka azt mondta, új információhoz jutott a kamionon, több mint nyolcvan százalékuk szerint az atomenergia olcsó és klímabarát.

Mittler István kommunikációs igazgató arról tájékoztatott,hogy a mozgó tárlat mellett állandó kiállítást is terveznek, illetve a sajtón – ezen belül is kitüntetetten a helyi, regionális médián – keresztül adnak hírt a projektről. Külön figyelmet szentelnek a hölgyek tájékoztatásának, hiszen ők, mint a családok mozgatói, a gyerekek véleményének befolyásolói, fontos, hogy korrekt információkkal rendelkezzenek.

A társaság vezetői beszámoltak arról is, hogy mind kommunikációs területen, mind a humánerőforrás gazdálkodásban nagyon szoros a kapcsolat a Paksi Atomerőművel. – A két társaság keresi az együttműködés területeit az Európai Unió ajánlásait nem sárba tiporva – fogalmazott dr. Mészáros György. Azt mondta, a Paksi Atomerőműben rengeteg jó szakember van, rengeteg olyan tudás halmozódott fel, amire számítanak.

Egyre több kvalifikált szakemberre van szükség a Paks II. projekttársaságnál, de „óvatosnak kell lenni abban, hogy mennyire tárják ki kapuikat”, „szinte személyre szabott” HR tervet készítenek majd a Paksi Atomerőmű dolgozói számára, mert fontos, hogy ne lehetetlenüljön el annak működése – fogalmazott dr. Mészáros György.

Mittler István hozzáfűzte, tisztában van azzal, hogy sokan szívesen dolgoznának Paks II-nél, de a lehetőségek végesek. Viszont érdemes figyelni az egyéb munkaajánlatokat, ugyanis rengeteg cég érkezik majd Paksra alvállalkozóként és bizonyára előnyben részesítik majd azokat a jelentkezőket, akik helyismerettel rendelkeznek és nem kell gondoskodni az elhelyezésükről.