Várják a Tolna Megyei Kormányhivatal állásfoglalását

Nem fogadja el a városvezetők érvelését Heringes Anita. Az MSZP országgyűlési képviselője továbbra is állítja törvénytelen, de legalábbis etikátlan az önkormányzat döntése, ami a Protheus Zrt. igazgatósági összetételére és a HÉSZ módosításra vonatkozik. Az önkormányzat a Tolna megyei kormányhivataltól kért állásfoglalást.

Heringes Anita sajtótájékoztatón mondta el, hogy változatlanul törvénytelennek és etikátlannak tartja, ha önkormányzati képviselőket százszázalékos önkormányzati tulajdonú cég igazgatóságába delegálnak. Mivel a két poszt összeférhetetlen, 30 napon belül meg kellett volna szüntetni, ami nem történt meg.

Mint tájékoztatott: a paksi önkormányzat döntésével kapcsolatban a kormányhivatalok működését felügyelő miniszterhez, Lázár Jánoshoz fordult, illetve a Tolna Megyei Kormányhivataltól kért állásfoglalást. Heringes Anita Szabó Péter alpolgármester arra szólította fel, hogy ne engedje Paksra beszivárogni ezt a – mint fogalmazott – kormánypárti stílust.

– Eddig sem hoztam és ezután sem fogok törvénytelen és etikátlan döntéseket hozni. Amint ez az ügy napvilágra került azonnal megkértem a Pécsi Tudományegyetem és a Tolna Megyei Kormányhivatal állásfoglalását. Az egyetem nem emelt törvényességi kifogást. Amint a kormányhivataltól is megérkezik az állásfoglalás, annak megfelelően fogok eljárni – reagált Szabó Péter ügyvivő alpolgármester.

A Paksi Hírnök, valamint a Telepaks Kistérségi Televízió miután teret adott mindkét félnek véleménye kifejtésére a lakosság tájékoztatása érdekében, az ügyet a felügyeleti szerv állásfoglalásának megérkezéséig lezártnak tekinti.