Új megoldást keresnek az önkormányzati cég tevékenységének felügyeletére

Más megoldást keres Paks Város Önkormányzata arra, hogy a tulajdonában lévő Protheus Holding Zrt.-ben az önkormányzati felügyeletet biztosítsa miután a Tolna Megyei Kormányhivatal úgy foglalt állást, hogy száz százalékos önkormányzati tulajdonú részvénytársaságban önkormányzati képviselő nem lehet igazgatósági tag.

Bana János alpolgármester felidézte, hogy a paksi önkormányzat az Európai Fejlesztési Banktól kétmillió eurót nyert elektromobilitási, okos hálózati mintaprojektjére. Az összeget a projekt előkészítésére kell fordítani. Fontos feltétel, hogy ezt az összeget meg kell húszszorozni, így végeredményként egy negyven millió eurós cégcsoportot kell létrehozni.

– Ez egy nagy értékű projekt, nagyon fontos, hogy a cég tevékenységében ne külső gazdasági érdekek, hanem az önkormányzat érdekei érvényesüljenek, az önkormányzat tudja gyakorolni a felügyeletet, ráhatással legyen a cég működésére – hangsúlyozta Bana János.

Szabó Péter ügyvivő alpolgármester emlékeztetett rá, hogy a korábbi polgármester, Süli János kezdeményezésére több hónappal ezelőtt hozott a képviselő-testület egyhangú döntést a Protheus Holding létrehozásáról. Ez – mint aláhúzta – nemcsak a város, hanem az ország számára is fontos projekt, éppen ezért nagyon sajnálatos, hogy a kampány témájává vált és azzal vádolták az önkormányzatot, hogy törvénytelen, etikátlan döntést hozott. Szabó Péter leszögezte: ilyen nem történt.

– Szakmailag nem értek egyet a kormányhivatal véleményével, de természetesen tiszteletben tartom és dolgozunk azon, hogy határidőn belül megfelelően kezeljük a helyzetet – reagált dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző. Hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy a városvezetés kivonul az irányításból, az alapító okiratot készítő ügyvédi iroda máris megküldte erre vonatkozó javaslatait. – Tudom, hogy ez nem jó hír azoknak a gazdasági lobbierőknek, akik azon dolgoznak, hogy ezt a 14 milliárd forintos projektet kivegyék az önkormányzat kezéből – mondta a főjegyző.

Dr. Blazsek Balázs hangsúlyozta, az önkormányzat szándéka, hogy ne csak a hitelfelvétel és kezességvállalás legyen a szerepe, hanem a stratégiai döntések meghozatala, ezért mindent megtesz, hogy döntő befolyását megőrizze ebben a jelentős projektben.