Szabó Péter alapelve az együttműködés és a nyitottság

Szeretné erősíteni Paks kapcsolati hálóját a város új polgármestere. Szabó Péter együttműködésre törekszik nemcsak a város határain belül, hanem azon túl is, nyitni szeretne az ország többi települése és a kormányzat felé. Paks szeptember 10-én megválasztott polgármestere – mint elmondta lapunknak – tisztában van azzal, hogy mekkora felelősség hárul Paksra, annak vezetőjére az atomerőmű beruházás kapcsán.

Az erre jogosultak 31 százaléka ment el szavazni, a voksok 68 százalékát szerezte meg. Nem titkolta: ez az eredmény legmerészebb álmait is túlszárnyalta. Mire számított?

Nagyon elégedett vagyok és szeretném is megköszönni a választóknak, hogy ennyien elmentek szavazni. Azt pedig külön köszönöm, hogy ilyen sokan megtiszteltek bizalmukkal. Bíztam a győzelemben, de izgultam is. Ismerve az időközi választásokra jellemző adatokat, 22-25 százalékra számítottam, azt gondoltam, nagyon jó volna a 30 százalékos részvételi arányt elérni, de nem bíztam benne. Az pedig nagyon megnyugtató érzés, hogy a szavazatok 68 százalékát megkaptam.

Minek tulajdonítja ezt a jó eredményt?
Amellett, hogy pedagógusként, közéleti szereplőként sokan megismerhettek engem és a munkámat, úgy gondolom, hogy a több csatornán folytatott kampánnyal sikerült elérni az embereket. A hagyományos eszközök mellett a közösségi média adta lehetőségeket is kihasználtuk. De a lakossági aktivitást már korábban is érzékeltem, a Paks II. projekt kapcsán szervezett lakossági fórumokon szemmel láthatóan nagyobb az érdeklődés, mint a hasonló rendezvényeken korábban. Az, hogy Süli Jánost miniszterré nevezték ki, még kézzelfoghatóbbá tette az atomerőmű bővítését, amit a paksiak támogatnak. Úgy gondolom, ezért érezték át a mostani választás fontosságát. Arra viszont nagyon kíváncsi lennék, hogy a fiatalok milyen arányban vettek részt a választáson, mert igyekeztem őket mozgósítani és tudatosítani, hogy miért fontos a választás.

A kampány során is külön figyelmet szentelt a fiataloknak…
Azt szeretném, ha Paks olyan város lenne, ahonnan a fiatalok egzisztenciát keresve nem elmenni akarnának, hanem itt maradni, tanulás után visszajönni. Ehhez szeretném minden rendelkezésünkre álló eszközzel a feltételeket megteremteni. A város tulajdonában lévő szociális bérlakás-állomány rendszerét átszervezzük, szolgálati bérlakást szeretnénk biztosítani, elő kívánjuk segíteni, hogy a fiatalok az önkormányzat által kijelölt területeken kedvezményesen jussanak telekhez, illetve a már most is adható fiatalok letelepedési támogatásának összegét szeretném növelni.

Nem szokványos időszakban került a város polgármesteri székébe. A Paks II. beruházás az önkormányzatra is komoly terheket ró. Fel van erre készülve?
Az elmúlt hónapokban, amikor Süli János lemondása után, ügyvivő alpolgármesterként dolgoztam, tárgyaltam orosz partnerekkel, a minisztérium képviselőivel, tagja vagyok a Paks II. társaság felügyelő bizottságának, de, amikor vasárnap éjszaka, a választások után lefeküdtem, akkor tudatosodott bennem is, hogy milyen nagy felelősség vár rám, ránk. Komoly teher hárul az önkormányzatra, az már biztos, hogy a hivatal létszámát emelni kell, főként a műszaki, pénzügyi, pályázati területnek kell figyelmet szentelni.

A munkaerőpiacon nehéz versenyezni Paks II.-vel, az atomerőművel.
Valóban nemcsak új kollégákat lesz nehéz találni, de már most érezzük, hogy nem lesz egyszerű feladat a szakembergárda megtartása sem. A lehetőségeinkhez mérten már eddig is tettünk lépéseket.

Mikorra állhat fel a többször emlegetett polgármesteri kabinet?
Egyetlen polgármester sem érthet mindenhez, ezért a lehető leghamarabb szeretném megtalálni azokat, akik gazdasági, műszaki, humán, jogi és kommunikációs területen tudják segíteni a munkámat.

Polgármesterré választása miatt főállású alpolgármester nélkül marad a város. Kiszemelte-e már az utódot?
Türelmet kérek mindenkitől, de a legalkalmasabb személyt szeretném megtalálni. A hozzáértés mellett nagyon fontos, hogy – akárcsak a kabinet tagjai – úgy az új alpolgármester esetében is meglegyen a kölcsönös bizalom. Hasonló munkamegosztást szeretnék, mint amilyen az előző másfél évben volt, azaz nem bizonyos területek felügyeletét szeretném rábízni a majdani alpolgármesterre, hanem azt szeretném, ha általános helyettesként venne részt a munkában.

A hetes körzetben korábban képviselői mandátumot szerzett. Marad a körzet képviselője?
Igen, szeretném folytatni a munkát a hetes körzetben. Figyeltem az eredményeket az ottani szavazókörökben, azt igazolták, hogy továbbra is megvan a bizalom.

Elmondható ugyanez a képviselő-testület tagjairól, akik 2014-ben Süli János mögött sorakoztak fel?
2016-ban született egy együttműködési megállapodás a Süli János nevével fémjelzett frakció, a Fidesz és a KDNP között. Elődöm miniszteri kinevezését követően a testület minden tagja támogatásáról biztosított. Én továbbra is bízom az együttműködésben és nyitott vagyok arra, hogy együtt menjünk tovább azon az úton.

Többször mondta, hogy a Süli János által megkezdett munkát szeretné folytatni…
Ez természetes, hiszen az elmúlt három évben én is tevékeny részese voltam ennek a munkának. Miként az is természetes, hogy nem vagyok ugyanolyan, mint Süli János, vannak saját elképzeléseim. Amikor Süli János felkért az alpolgármesteri munkára, hamar kiderült, hogy hasonló értékrendet képviselünk, így például nyitottak vagyunk, együttműködésre, integrációra törekszünk. De bizonyára hoz majd változást a más habitusom, személyiségem.

Lázár János legutóbbi paksi látogatása idején azt mondta, kész a kormány különmegállapodást kötni Pakssal. Milyen fejlesztésekre vár forrást?
Mivel Paks kiemelt feladatot vállal, úgy gondolom, kiemelt státuszt kell kapnia és ezzel Lázár János is egyetértett. Egy olyan szerződéssel, mint amilyet Szekszárd vagy Székesfehérvár tudhat magáénak, én is elégedett lennék. Prioritást fognak élvezni azok az elemek, amelyek a városfejlesztési tanulmány alapján készült projektlista elején szerepelnek, így az elkerülő út, a Pollack Mihály utca melletti lakópark, a volt konzervgyár területének közösségi célú hasznosítása, új óvoda építése és a meglévők bővítése, a bölcsődei férőhelyek növelése, a gyógyászati központ harmadik üteme, ipar területek fejlesztése.

Mit gondol, melyek Paks erényei és hol van lemaradása?
Amikor idejöttünk, „gyüttmentnek” számítottunk, amit még 15-16 évesen is éreztem, mára viszont abszolút paksinak tudom magam érezni, mert mostanra ez átalakult. Paks egy befogadó város lett és nagyon jó kohéziós erővel és kreativitással rendelkezik. Az ország minden részéből érkeztek különféle emberek, magukkal hozták az ott szerzett tapasztalatokat, szürkeállományt. Az viszont szomorúsággal tölt el, hogy mostanáig nagyon sok olyan beruházás, fejlesztés nem valósult meg, amire lett volna lehetőség. Az is elszomorít, hogy a korábbi ciklusokban a város nem nyitott más települések és az aktuális kormányzat felé. Ezen én mindenképpen szeretnék változtatni, meggyőződésem, hogy a kapcsolati hálót ki kell építeni.