Jövő év elején költözik az Atomenergetikai Múzeum

A városba, várhatóan a volt ASE Étterembe költözik az Atomenergetikai Múzeum arra az időre, amíg végleges helyszínt találnak számára. Minden eddigi programját folytatja az intézmény és egy mostaninál kisebb kiállítóteret is kialakítanak, ahol fogadni tudják a látogatókat.

Változatlanul nagy az érdeklődés az atomerőmű iránt, a látogatóközpontban, ahogy a korábbi években, szinte mindig teltház van. Ahogy dr. Kovács Antal kommunikációs igazgató fogalmazott, a kapacitásuk szab gátat a látogatószám-növekedésnek. Azt is elmondta, hogy az Atomenergetikai Múzeum viszont minden korábbi rekordot megdöntött idén.

-Amióta Enyedi Bernadett átvette a múzeumot, ugrásszerűen megnőtt a látogatottság, a programok száma, köztük az olyanoké is, amit a várossal közösen szervezünk – tájékoztatott. Arról is beszámolt, hogy most egy átmeneti időszak következik az intézmény életében, mert a területet, ahol működik, érintett az új blokkok építése kapcsán.

-Azon dolgozunk, hogy olyan helyszínt találjunk, ahol ezek a jól bejáratott programok tovább működhetnek – hangsúlyozta az igazgató. Azt mondta, a városfejlesztési koncepcióban megfogalmazódott egy olyan elképzelés, hogy az atomenergetikai múzeum és egy Paks I., Paks II., és RHK Kft. által közösen létrehozott látogatóközpont az új városközpontban kapjon helyet. Szerinte egy ilyen komplexum a város idegenforgalmi nevezetességévé válhat.

-Fontos nekünk a múzeum. Így vagy úgy, de jó megoldást fogunk találni. A múzeum működésében nem tervezünk jelentős szünetet és azt remélem, hogy egy-két hónapon belül megszületik a döntés a végleges helyéről – közölte. Azt is elmondta, hogy a mostani épületet jövőre kell kiüríteni.

-Azt tervezzük, hogy abban az átmeneti időszakban, amíg a végleges helyére nem költözik, addig a városban, várhatóan az ASE étteremben kapunk majd helyet. Itt egy mostaninál kisebb kiállítótérben várjuk a látogatókat és a programjainknak is helyet tudunk biztosítani – mondta el lapunknak Enyedi Bernadett. Hangsúlyozta, a múzeum pedagógia összes rendezvényét megtartják, ideértve a versenyeket, tábort és minden tematikus országos programhoz csatlakoznak a jövőben is.

A múzeum vezetője is megerősítette, a végleges hely tekintetében több verzió is felmerült, az atomerőmű közelében, annak saját területén, illetve a városban is megépülhet az új Atomenergetikai Múzeum. Létesítésénél fontos szempont, hogy legalább a mostani alapterületen tudjon működni, megmaradjon a külső kiállítótér, a környezete legyen méltó ahhoz, hogy ez egy országos gyűjtőkörrel rendelkező, Európában egyedülálló múzeum.

Enyedi Bernadett megjegyezte, fiatal intézmény a múzeum, de a története negyedszázadra nyúlik vissza, 1992-ben született döntés az üzemtörténeti gyűjtemény létrehozásáról, és hosszú évekig tartó munka eredményeként nyílt meg öt éve a múzeum. Miután országos gyűjtőkörrel rendelkezik, az intézmény számára új feladatokat hoz, hogy a két új blokk építésével a hazai atomenergetika történetében új fejezet kezdődik.

Enyedi Bernadett arról is beszélt, hogy június végéig 16 ezer látogatót fogadtak, azaz elérték azt a látogatói létszámot, amit egy teljes évben szoktak. Ez véleménye szerint annak köszönhető elsősorban, hogy megnövelték a jelentős érdeklődést eredményező családi rendezvények, szakmai programok számát. Utóbbihoz sorolhatók az országos programsorozathoz kapcsolódó események, azaz a múzeumok majálisa, múzeumok éjszakája, illetve az alapítás ötödik évfordulójára szervezett rendezvény. Emellett szervezetten hívnak csoportokat óvodás kortól középiskolás korig múzeumpedagógiai programjaikra, s fogadják az egyénileg és csoportosan érkező látogatókat.