Sikerrel járt a Duna-híd tervezésére kiírt tender

A CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt., a Pont-TERV Mérnöki Tervező és Tanácsadó Zrt., valamint az UTIBER Közúti Beruházó Kft. alkotta Kalocsa Híd 2017 Konzorcium végzi a Kalocsa-Paks Duna-híd tervezését. A Közbeszerzési Értesítőben közzétett döntés szerint nettó 570 millió forintra rúg az engedélyeztetést is magába foglaló tervezői munka.

Az új Duna-hidat és a hozzákapcsolódó infrastruktúrát, köztük egy gerjeni bekötő utat az eredeti ütemezés szerint 2021-22-re tervezik megépíteni. A tervezésre, engedélyeztetésre vonatkozó tender azonban csak harmadjára járt eredményre. A felhívásra egy érvénytelen és három érvényes ajánlat érkezett, a második, harmadik helyre sorolt minimális árkülönbséggel elmaradva a nyertes konzorcium mögött.

A kormány bő két évvel ezelőtt, 2015 júniusában döntött úgy, hogy épüljön híd a Dunán Paksnál, annak érdekében, hogy a Duna kalocsai oldalán élők könnyebben vállalhassanak munkát a Paksi Atomerőmű új 5. és 6. reaktorblokkjainak építkezésén, majd azok működtetésében. Ennek előkészítésére, a tervezői munkákra a központi költségvetésből 870 millió forintot különítettek el.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által közzétett adatok szerint a Duna-hidat is magába foglaló 512-es számú főút Kalocsa-M6 autópálya közötti szakaszára és a Paksot Gerjennel összekötő földút nyomvonalára tervezett szilárd burkolatú közútra vonatkozó környezetvédelmi hatástanulmányt is el kell készítenie a tervezőnek, s meg kell szereznie a környezetvédelmi és építési engedélyeket is azon túl, hogy egy építési engedélyezési tervet és a kivitelezői ajánlatadásra alkalmas, úgynevezett tender tervet készít. A feladat elvégzésére a szerződéskötéstől 23 hónap áll rendelkezésére.

Az új Duna-híd „A” teherbírású mederhíd lesz, a hídszerkezet becsült hossza 1060 méter, a támaszok száma 12. A legnagyobb nyílás 220 méter, a legkisebb hajózási szélesség 180 méter. Az út kétszer egysávos lesz, 3,5 méter széles sávokkal, a 11 kilométeres új szakasz mellett 1,6 kilométernyit felújítanak, illetve a beruházás része a 9,6 km hosszú szintén kétszer egysávos gerjeni bekötő út.

A híd. ahogy korábban írtuk és az azzal egy időben megépülő útszakasz összeköttetést teremt majd a Bács-Kiskun megyei 51-es főút és a Tolna megyei M6-os autópálya között. A beruházás eredményeként a Kalocsa és az atomerőmű közti távolság 11-12 kilométerre csökkenne.