Látványos volt a szüreti felvonulás Dunakömlődön

Ismét összefogott a falu apraja-nagyja a Dunakömlődi Szüreti Nap sikeréért. Az eredmény nem maradt el: látványos felvonulás, tartalmas műsor szórakoztatta a közönséget és egy sor díj is gazdára talált a szüreti pályázatokon.

Szerencsére az eső csak riogatta a felvonulókat és nézőket szombaton, a XX. Dunakömlődi Szüreti Napon, a felhős, de csapadékmentes idő kitartott egészen a Szaggató zenekar est koncertjéig, akkor viszont elő kellett venni az esernyőket.

Idén is hosszú sorokban vonultak a feldíszített fogatok, traktorok és lovasok sem volt hiány, ahogyan érdeklődőkből sem. Szabadság úti fordulónál a Félnótás dalkör, a présházsornál pedig a Siller dalkör és a Szaggató zenekar szórakoztatta a népes közönséget, köztük az erre alkalomra hívott testvérvárosi küldöttséget. Ezúttal sem maradtak látnivaló nélkül azok, akik nem tartottak a menettel, a faluház előtti színpadon színes műsorral várták a közönséget.

Bemutatkozott többek között a madocsai és a bölcskei néptánc együttesek mellett több paksi csoport, így például a Paksi Szarkaláb Néptánc Egyesület, a Tűzvirág Táncegyüttes, színpadra lépett Juhász Kitti népdalénekes és a nap sztárvendége, Szulák Andrea.

A Dunakömlődi Faluház által kiírt szüreti pályázatok közül a lekvárkészítő volt a legnépszerűbb, de szép számmal neveztek süteményeket is. Tóth István dunaföldvári cukrászmester mellett idén már egy paksi szakember, Sitkei Balázs is részt vett az értékelésben.

Varjas István bodzalekvárjáért első, Hanuszkáné Isztl Mária sárgabarackért második díjat kapott. A harmadik helyen holtverseny alakult ki: Víghné dr. Hajdú Gizella som és Kiss Zoltánné szilvalekvárja azonos pontszámot kapott.

Az édes sütemények közül egy néger krémes ízlett legjobban a zsűrinek, ezt Hanuszkáné Isztl Mária készítette. Ő nyerte a sós sütemények versenyét, sőt második díját is sajtos pogácsával, illetve kelt kiflivel.

A szőlő és a bor volt a témája az idei szüreti fotópályázatnak, amelyre kilenc alkotó húsz képpel nevezett. Az első díjat Szurovecz Andrea, a másodikat Csibi Máté nyerte el, harmadik helyen Siposné Suszter Andrea végzett.

Megválasztotta a közönség a szüret táncos párját is a szüreti bálban. A versenyzőknek négyféle táncot kellett bemutatniuk. Nagyon szoros versenyben Pápista Éva és Pápista Sándor végzett a tréfából induló Kocsándi Melánia és Tarr Mónika párosa előtt, harmadik legtöbb pontszámot pedig Csoknyai László és Magyar Karolina kapta.