Sikeres volt a Bringás uzsonna program

A Magyar Kerékpárosklub Paks-Szekszárd Területi Szervezete a tavaszi Bringás reggeli után a minap Bringás uzsonnára invitált. Ahogy sajtóközleményükben Vöröss Endre a szervezet titkára írja, önálló szervezésben, új helyszíneket és tartalmi elemeket is kipróbálva várták immár nem csak kerékpáros vendégeiket. Egy öt kérdésből álló ív kitöltésével, a gépjárművel vagy közösségi közlekedéssel érkező vendégek ugyanúgy választhattak a program támogatói által felkínált finomságokból, mint a bringások. Összesen 82-en válaszoltak a kerékpárhasználatról szóló kérdésekre, ezek kiértékelése még zajlik. Az azonban világosan látszik, hogy a válaszadók szerint Paks már nem bír el több gépjárművet, sőt azok számát a túlnyomó többség már ma is soknak tartja. A kerékpárosklub által megszervezett és lebonyolított paksi rendezvény négy állomásán – Tesco, Spar, Városháza, F2 – jelentős érdeklődést tapasztaltak: az előzetesen becsült adatok szerint mintegy 350 érdeklődőt láttak vendégül, ami jócskán felülmúlja a tavaszit. Ez mutatja, hogy a helyi bringás közösség helyesen döntött, amikor a Bringás uzsonna mellett voksolt. A szervezet célja ezzel a rendezvénnyel is az volt, hogy felhívja a közlekedők figyelmét a környezet- és egészségvédelemre. A következő nagy feladatuk már megfogalmazódott: felkérést kaptak a Paks központ – Dunakömlőd összekötés kerékpárforgalmi hálózati terv véleményezésére, olvasható a sajtóközleményben.