Népmesemondó verseny volt a városi könyvtárban

Huszonegyedik alkalommal rendezte meg a Városi Könyvtár a Regélő Népmesemondó Versenyt általános iskolásoknak. A rendezvény időpontját a népmese napjához, október 2-hoz igazították.

A Pákolitz István Városi Könyvtárban és a Kincskereső Gyermekkönyvtárban zajlott a verseny, szakmai zsűri előtt. Az alsósok Pétersz Mária nyugalmazott könyvtáros, Pumerscheinné Bedekovity Zóra könyvtárvezető, valamint Tell Edit, a Csengey Dénes Kulturális Központ ügyvezető igazgatója, míg a felsősök Lázár Ágnes nyugalmazott könyvtáros, Bachmanné Németh Tünde óvónő, valamint Gutai István nyugalmazott könyvtárvezető előtt mutathatták meg tudásukat.

Pumerscheinné Bedekovity Zóra, a könyvtár vezetője elmondta, hogy huszonkilencen jelentkeztek a megmérettetésre, nem csak a paksi iskolákból, hanem Dunaszentgyörgyről, Dunaföldvárról, Gerjenből és Tengelicről is.

A gyerekek szavazhattak a nekik legjobban tetsző produkcióra, így közönségdíjakat is kiosztottak a rendezvény végén.

A Regélő Népmesemondó Versenyen résztvevő alsó tagozatosok közül arany minősítést kapott Hegedűs Fanni, Vesza Zsombor, Tóth Alíz; a felső tagozatosok közül pedig Tóth Kristóf. Ezenkívül hét ezüst, és négy bronz minősítést osztott ki a zsűri, de voltak különdíjas és közönségdíjas produkciók is, 11 diák mesemondását pedig emléklappal jutalmazták.