Ismét aktívan működik a Duna-korzó Polgári Egyesület

Újjáalakult a Duna-korzó Polgári Egyesület. A szervezet 2005-ben jött létre és 2014-ig aktívan működött, majd Nagy Kollár Gyuláné halála után ez megszűnt.

Ahogy az egyesület sajtóközleményében írják, többek között olyan közéleti személyiségeket láttak vendégül mint Széles Gábor, Bayer Zsolt, Wittner Mária vagy Borókai Gábor, színház látogatásokat és jótékonysági akciókat szerveztek.

A tagság tiszteletben tartotta a Nagy Kollár Gyuláné eltávozása utáni gyász időszakát a családtagok és az egyesület tekintetében is. Az idén azonban úgy gondolták, elérkezett az idő az újjáalakulásra, és az aktív egyesületi tevékenység folytatására. A meglévő tagság a nyár elején egyhangúlag döntött erről, a közös munka folytatásáról.

Az október 2-án megtartott közgyűlésen az szervezet egyhangú szavazással új vezetést választott: az elnökség tagja lett Ulbert Sándor, Szabó Zoltán és Bordács József, az egyesületet Bordács József elnökli. Döntöttek a tagdíjról és a gazdálkodásért felelős személyt választottak. A Duna-korzó Polgári Egyesület idén több programot szeretne szervezni, továbbá céljuk a tagság bővítése.