Megnyílt a hajléktalanok nappali melegedője

Megnyílt a hajléktalanok nappali melegedője

Szerző -
Megnyitották a nappali melegedőt a Síp utcában. Fotó: TelePaks.
Megnyitották a nappali melegedőt a Síp utcában. Fotó: TelePaks.

Megnyitották a hajléktalanok nappali melegedőjét a Síp utca 7. szám alatt, ahol október 9-től teljes nyitva tartással, éjszakára is várják a rászorulókat. Az önkormányzat a korábbi, Deák Ferenc utcai átmeneti szállót az épület alkalmatlansága miatt 2014-ben bezárta, most azonban magas színvonalú infrastrukturális hátteret biztosít az ellátáshoz.

– Fontosnak tartjuk a hajléktalanok emberi méltóságát, testi-lelki egészségét, ezért döntöttünk a nappali melegedő létrehozása mellett, annak ellenére, hogy törvény erre az önkormányzatot nem kötelezi. Elsődleges szempont, hogy a hajléktalanok ne a köztereken töltsék mindennapjaikat, hanem intézményesített formát válasszanak, ahol lehetőségük van étkezni, tisztálkodni – mondta el Szabó Péter Paks polgármestere a nappali melegedő megnyitásán.

A nappali melegedő a Paks Kistérségi Szociális Központhoz tartozik, amelynek igazgatója, Borbás László elmondta, hogy a téli időszakban elsősorban az életmentésre koncentrálnak. A leghidegebb napokban is legfeljebb húsz főt tudnak fogadni, alapvetően azonban az intézmény tíz férőhelyes. Az előzetes tapasztalatok alapján az igénylők száma nem fogja meghaladni a húsz főt. A jelentkezőktől orvosi igazolást kérnek, illetve a házirend és a társadalmi együttélés alapvető szabályainak betartását. – Strukturált szakmai munka keretében, szociális és mentálhigiénés munkával tudjuk segíteni azokat a hajléktalanokat, akik próbálnak megkapaszkodni, munkához, lakáshoz jutni – mondta el Borbás László, hozzátéve, hogy az alapszolgáltatásaikat 14 órától másnap reggel 6-ig vehetik igénybe az érintettek. A nyitvatartási idő alatt szakképzett kolléga tartózkodik a nappali melegedő épületében.

Az igazgató szerint nem csak az infrastrukturális, hanem a szakmai színvonal is magas, szakembereik szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkeznek. Hangsúlyozta, hogy a nappali melegedő nem tud olyan színvonalú szolgáltatást nyújtani, mint egy átmeneti szálló; nincsenek ágyak, csak matracok, de a megfelelő személyes higiénéhez szükséges infrastruktúrát (zuhanyozót, mosdót, mosó-és szárítógépet), főzéshez pedig teakonyhát biztosít az intézmény.

A lakosság részéről már eddig is nagy adományozó kedvet tapasztaltak a szakemberek. Borbás László elmondta, hogy a felajánlásokat továbbra is várják, akár a Síp utcai melegedőben, akár a Paks Kistérségi Szociális Központ 75/511-480-as telefonszámán.