Orosz atomvárosokból érkeztek vendégek Paksra

Paksra látogatott az oroszországi ZATO (Zárt Atomvárosok Szövetsége) küldöttsége. Szabó Péter polgármesterrel találkoztak, a város nevezetességeivel ismerkedtek. Programjukban az atomerőmű és a Bátaapátiban lévő Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló látogatása is szerepelt.

Golubev Alexej Viktorovics, a ZATO elnöke, Szarov polgármestere azt mondta, tíz zárt város tartozik a szövetséghez. Ezekben olyan nemzetbiztonsági és stratégiai szempontból kiemelt jelentőségű tevékenységek folynak, amelyek kapcsán kiemelt szerepet játszik az adatvédelem, a biztonság. Ilyen tevékenységek elsősorban a hadiipar, az atomenergia-ipar – beleértve az üzemanyaggyártást – és az űrkutatás.

-Szövetségünk tagjai olyan városokba tesznek látogatást, ahol szintén működnek atomerőművek, nukleáris ipari objektumok, megnézik azok működését, azt, hogy hogyan élnek ott az emberek. Számunkra fontos, hogy elvigyük saját városaink lakosságának ezeket az információkat – fogalmazott.

Mostani útjuk első állomása Bécsben volt. Jártak a NAÜ központjában, találkoztak az Orosz Föderáció energetikai képviselőjével, akitől a jövőbeni atomenergetikai fejlesztésekről kaptak tájékoztatást. Ezt követően érkeztek hazánkba, s mint mondták, megtekintették a híres történelmi városokat.

Első paksi „munkanapjukon” jártak az önkormányzatnál, s tájékoztatást kaptak arról, hogy milyen lehetőségek előtt áll a város. A másnapi programban atomerőmű és tároló-látogatás szerepelt. – Csendes, nyugodt, tiszta és látszik, hogy komoly perspektíva előtt áll – mondta a városról Golubev Alexej Viktorovics.