Letette az esküt Szabó Péter polgármester

Letette az esküt Szabó Péter, a város szeptember 10-én megválasztott polgármestere. A képviselő-testület ünnepi ülésén a polgármester illetményét is meghatározták, illetve döntöttek arról, hogy kezdeményezik Paks megye jogú várossá nyilvánítását.

A helyi választási bizottság elnöke, Bedecs Ferenc ismertette a képviselő-testület hétfői ünnepi ülésén a szeptember 10-i választások eredményét. Ezek után tette le polgármesteri esküjét Szabó Péter, s vette át megbízólevelét.

-Nagyon-nagyon jó érzés és még egyszer köszönöm a paksi választópolgároknak, hogy kitüntettek bizalmukat, szeretném ezt meghálálni és mindent megteszek annak érdekében, hogy Paks fejlődése töretlen legyen. Mindenki tudja, lesz feladat bőven, ennek állok elébe, tettre kész vagyok – fogalmazott.

Bana János alpolgármester javaslatára a képviselő-testület megbízta Szabó Pétert, hogy kezdeményezze Paks megye jogú várossá nyilvánítását. – A megye jogú városoknak olyan jogosultságok, támogatások járnak, amelyek az építést nagy mértékben elősegíthetik, ezért hatékonyabban tudnánk végrehajtani a kerítésen kívüli feladatokat – indokolta Bana János.
Az alpolgármester azt mondta, a beruházás rangját emelné, ha megkapná a város ezt a címet, s vele együtt nemcsak forrásokat a fejlesztésekhez, hanem plusz jogosultságokat is.

Szabó Péter polgármester a kezdeményezés kapcsán azt mondta lapunknak, nyílván a város saját költségvetéséből nem tudja finanszírozni a felkészülést, ehhez a kormány támogatására van szükség és erre van is szándék. Lázár János azt ígérte a kormány külön megállapodást fog kötni Pakssal – emlékeztetett rá.

A polgármester kitért arra is, hogy a ciklus hátra lévő időszakában a polgármesteri programjában kitűzött célok megvalósításáért fog dolgozni. Szeretné a város hétéves gazdasági programjában rögzített feladtok időarányos részét teljesíteni. Lapunk kérdésére azt mondta, természetesen nem csupán két évben gondolkodik. – Remélem, 2019-ben ugyanitt állhatok majd – fogalmazott.

Szabó Péter az előtte, illetve városvezetés előtt álló feladatokat firtató kérdésre arról beszélt, hogy az október 18-i testületi ülésen ismételten terítékre kerül a város költségvetése. Jó hír, hogy újabb, nagyjából 700 millió forintos fejlesztési keretről fognak dönteni.