Paksiak sikeres bemutatkozása Portugáliában

Kimagasló volt az erős paksi magra épülő magyar küldöttség részvétele Portugáliában azon a nemzetközi találkozón, amelyet kultúra terén dolgozó önkéntesek és menedzserek számára szerveztek Portugáliában. A program magyar közreműködője a Magyar Népfőiskolai Társaság, a kilencfős delegációnak négy Tolna megyei, ebből három paksi tagja volt.

Hefner Erika, a Tolna Megyei Szabadművelődési és Népfőiskolai Társaság elnöke elmondta, hogy liverpooli partnerük pályázott sikerrel az Erasmus Plus keretében, rajtuk kívül két dán, egy lengyel és egy portugál szervezettel dolgoznak együtt.

A mostani program egyhetes volt és a portugál Lousadában rendezték. A magyar delegációt dr. Szigeti Tóth János, a Magyar Népfőiskolai Társaság elnöke vezette. Hefner Erika meghívására Paksról Bor Andrea, a DsD táncegyüttes fiatal vezetője, valamint Csipszer Bettina utazott a csapattal. – Bettina volt drámásom, azóta elvégezte a színiakadémiát és társaival együtt elmentek Tabajdra színi előadást tartani. Az erről készült filmet mutatta be, ami nagy érdeklődést váltott ki – árult el részleteket.

Még egy Tolna megyei tagja volt a küldöttségnek Tóth Gergely személyében. A Tamási Pántlika Néptánc Együttes vezető táncosa az együttes menedzselésében is részt vesz, tájékoztatott Hefner Erika. Arra is kitért, hogy kifejezetten fiatalokat keresett, mégpedig olyanokat, akik aktívak akár önkéntesként, akár menedzserként a kultúra területén. Persze nem volt mellékes a nyelvtudás sem, hiszen a konferencia munkanyelve az angol.

A tanácskozás során azt boncolgatták, hogy egyes művészeti csoportok milyen hatással vannak egy-egy település életére, a működés hogyan hat a csoportban résztvevők életére. Külön szekcióban foglalkoztak a kulturális önkéntesség és a kulturális menedzsmenttel, ami nagyon érdekes volt, hiszen egészen más a gyakorlat például Dániában és az Egyesült Királyságban, s egészen más hazánkban, vagy éppen Dániában.

A konferencia zárásakor mindenki kiemelte a magyarok aktivitását. – Minden szekció munkájában részt vettünk, táncházat szerveztünk – mesélte Hefner Erika, aki szerint az egy hét alatt nagyon jól összekovácsolódott a csapat és valóban nagyon jó benyomást keltettek mindenkiben, ezért nem meglepő, hogy mindenki azzal búcsúzott tőlük, hogy örömmel jönnek majd Magyarországra. A legközelebbi találkozót ugyanis 2018 júliusában rendezik Budapesten.

Nagyon pozitív élményekre tett szert Bor Andrea is, aki kivételes lehetőségnek értékelte, hogy hazánkat képviselve előadást tarthatott a DsD táncegyesületben végzett menedzseri munkájáról, az egyesület céljairól, tevékenységeiről és működésének hatásairól.

Mint beszámolt róla, a konferencián igyekeztek felmérni és összegezni, hogy miként is működik különböző uniós tagállamokban a civil kulturális élet, milyen lehetőségeik vannak a helyi vezetőknek és önkénteseknek. – Nagyszerű volt megismerni például a dánok és angolok jó gyakorlatait, melyekből tanulva a saját munkámat is sikeresebbé tehetem – fogalmazott.