1956 hőseire emlékeztünk

– Egyszer azt mondta egy néprajztudós, hogy a hagyomány nem beteg, hogy ápolni kelljen, nem rab, hogy őrizni kelljen. A hagyomány maga az élet, amit élni kell. S ha így állunk a hagyományokkal, akkor hiszem, hogy a mai napon jóval több van itt. Az 1956-os forradalom minden perce, minden eseménye a mai napig létünkbe maró valóság. Ötvenhat minden áldozata, mai modern életünknek, sikereinknek, Európában és a világban betöltött helyünknek, újkori megbecsülésünknek és tiszteletünknek meghatározó alapköve – mondta Bana János alpolgármester az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulójára szervezett városi ünnepségen.

Beszélt arról, hogy ’56 októberében az igazságért és a szabadságért folytatott harc egyik motorja a magyar fiatalság volt. – Paksi fiatal hőseink Kolonics János és Czuczor Antal vértanúsága, Tuba János paksi nemzetőrparancsnok bátorsága, melyért a forradalom után 11 hónap börtönbüntetés járt, örök példa minden paksi ifjú számára ¬– emelte ki, hozzátéve, országosan is elmondható, hogy a forradalom szervezői, kirobbantói a fiatalok voltak, akik 1956 őszén, néhány nap alatt, önfeláldozó, hősi cselekedeteikkel történelmet írtak, szabadságot ajándékozva nekünk, és minden mai fiatalnak is.

– A forradalom a változás egyik arca. Persze változást előidézni, megélni egy nemzet, vagy város közösségének életében másként is lehet, de nem érdemes, csak tisztán, egymással összefogva, bátor, az igazságért élő szívvel – mutatott rá az alpolgármester, hangsúlyozva, hogy ma Pakson egy kisebb forradalom zajlik, bár nem fegyverekkel megvívva, hanem az ország felemelkedését szolgáló olyan fejlesztéssel, ami meghatározza a város és a magyar energiaellátás jövőjét több mint fél évszázadra. A város polgárainak és vezetésének feladata, hogy ezt a változást a város javára fordítsa és mindent megtegyen azért, hogy Paks ne csak elszenvedője legyen az évszázad beruházásának, hanem annak hasznát is élvezni tudja. Mindent el kell követni azért, hogy Paks városa a térség, energetikai szempontból pedig egész Magyarország motorja legyen. Ehhez kérjük a kormány és a politikai elit támogatását párthovatartozás nélkül, mivel ez nem csak helyi, hanem országos érdek is.

Kiemelte, hiszem, hogy mi itt Pakson az előttünk álló években, a következő néhány évtized legnagyobb változását fogjuk együtt megélni, amelyet csak összefogással, őszinte párbeszéddel, tiszta és önzetlen lelkülettel tudunk úgy megvalósítani, hogy általa gyermekeinknek biztonságos életkörülményeket, jólétet, egy békés és gyarapodó várost tudjunk átadni.

– Ezért kívánom, hogy ’56 lelkülete, a magyar történelem könyvének aranyoldalára írt eseményei számunkra itt Pakson sohase puszta hagyományként legyenek jelen, hogy Pakson ne csak új épületek épüljenek, hanem egy megújuló, tiszta értékrendű közösség is, amely összefogásával, felelősségtudatával, bátorságával példa lehet a mai magyar nemzet számára is – zárta ünnepi gondolatait Bana János alpolgármester.

A megemlékezésen közreműködött Tisza Veronika, Cseke Klára és a Kvint Stúdió növendékei. Az ünnepség zárásaként koszorúztak a Városháza előtt álló emlékműnél. Este a Csengey Dénes Kulturális Központban volt ünnepi megemlékezés.

Szabó Péter Paks polgármestere. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesterei Hivatal
Szabó Péter Paks polgármestere. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesterei Hivatal

– Bibó István mondta a forradalom napjaiban: A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem. Hosszú ideje próbálják elhitetni velünk, hogy a szabadság az emberen kívül érhető el. Megtalálható a birtoklásban, a hatalom megélésben, vagy pusztán egy életérzésben. Aki ezt hirdeti, az a szabadságát önmagán kívül keresi, pedig a szabadság belülről fakad. A szívből, a félelmek nélküli döntésekből és igaz tettekből – mondta Szabó Péter, Paks polgármestere október 23-i ünnepi beszédében.

Kiemelte, ma újra azt látjuk, hogy Európa néhány meghatározó vezetője az emberi jogok és a szolidaritás köpönyegébe bújtatva, a demokratikus és értelmes párbeszéd helyett gazdasági félelmektől vezérelve, erejüket fitogtatva akarják saját akaratukat ránk kényszeríteni. Egy olyan meghatározó ügyben, amely megosztja Európa politikusait, sőt még az egyházak vezetőit is. Amelyen megfordulhat Európa és az európai ember sorsa, keresztény értékrendje, mindennapi biztonsága. Számunkra viszont mindig itt lesznek ’56 hősei, akik megmutatták, elénk élték, hogy az igazságért, nemzeti értékeinkért, jövőnkért bárkivel szembeszállhatunk, magunkat megvédhetjük.

– Mert a forradalmár nem csak szabad, de képes kilépni önmagából. Mindig felemelő arra gondolni, hogy néhány óra alatt hogyan duzzadt fel az egyetemista fiatalok néhány százfős menete százezres tömeggé a parlament előtt. Ők a forradalmárok azokban az órákban megértették a változás idejét, és feladva addigi életüket elindultak, és talán nem is gondolva rá, elindították Magyarországot is egy új élet felé. Még ha ott és akkor nem is látszott, de mi ma élők 61 év távlatából már tudjuk, hogy ’56 embereinek bátorsága, elszánt akarata, önfeláldozása nélkül nincs ’89-es rendszerváltás, nyugati integráció, demokratikus, modern és szabad Magyarország. Mindaz, amiben ma élhetünk és gyarapodhatunk – fogalmazott a polgármester.

– A város vezetőjeként túlzás nélkül állítom, hogy mi itt Pakson, az atomerőmű új blokkjainak építése kapcsán, újra forradalmi idők előtt állunk. Ez egy olyan forradalom lesz, amely békeidőben ér el bennünket, amelyből az ország többi lakója saját bőrén semmit sem érzékel majd. Ezt nekünk úgy kell megélni, hogy a számunkra kirótt kötelező feladatot lehetőséggé tegyük, és az összes kínálkozó lehetőséget városunk és az itt élő polgárok javára fordítsuk. Hiszem, hogy mindez csak akkor fog sikerülni, ha közösen elfogadjuk a ránk váró változás tényét, és minden kihívását. Ha a szükséges mértékben tudunk kilépni mostani kényelmes, kisvárosi életünkből, és együtt indulunk el a változás útján akkor is, ha annak jó néhány gyümölcsét inkább gyermekeink és unokáink fogják élvezni – mutatott rá a polgármester.

Szólt a fiatalokhoz, kiemelve, hogy az előttünk álló változások haszonélvezői igazán ők lesznek, de csak akkor, ha komolyan veszik lehetőségeiket, a bennük rejlő tehetséget.

– Azt mondják egybehangzóan történészek, hogy az 1956-os forradalom a világtörténelem egyik legtisztább lelkületű forradalma volt. A harcok során betört kirakatokból a forradalmárok semmit nem vittek el, nem volt fosztogatás. A sebesültek gyógyítására, gyógyszereik megvételéhez utcai perselyeket helyeztek ki, amelyeket esténként ürítettek, de napközben egyetlen forintot sem vitt el belőle senki. Mert ahol tiszták a célok, ott igazak az eszközök és maradandóak a gyümölcsök – hangsúlyozta Szabó Péter.

– Az 1956-os forradalom és szabadság harc után 61 évvel egy szabad világban élhetünk. Sosem felejthetjük a forradalom lelkületét, ezrek áldozatát, és azt sem, hogy minden jó, amit ma megélhetünk koránt sem természetes. Nemzetünk, városunk, családunk jólétét, biztonságát, szabadságát, fejlődését, gyermekeink, unokáink jövőjét naponta őriznünk kell. Őriznünk a forradalmár szabad, önfeláldozó, a jövőért tenni akaró, tiszta és mindig fiatal lelkével – zárta gondolatait Szabó Péter polgármester.

Az ünnepi beszédet követően átadták a Paks Díszpolgára címet, és a Pro Urbe kitüntetést. Előbbit Örvös Ferenc, az egykori paksi konzervgyár nyugalmazott igazgatója vehette át, utóbbit pedig Németh Lászlóné, valamint Mittler József.

A díjátadók után a Paksi Vak Bottyán Gimnázium diákjai adtak ünnepi műsort Októberi mesék a bőröndből címmel. Az esten Bagdy László tanácsnok mondott pohárköszöntőt.