Jogerőre emelkedett a Paks 2 beruházás környezetvédelmi engedélye

A Paks 2 beruházás környezetvédelmi engedélye jogerőre emelkedett – közölte a Pécsi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel. Az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. (új nevén Paks II. Atomerőmű Zrt.) 2014 decemberében nyújtotta be a beruházás környezetvédelmi engedélye iránti kérelmét, amelyet az első fokon eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal tavaly szeptember 29-én kiadott.

Fellebbezés miatt másodfokon a Pest Megyei Kormányhivatal járt el, amely az elsőfokú határozatot helybenhagyva kiadta a környezetvédelmi engedélyt – áll a bíróság közleményében. Mint írják, a határozat felülvizsgálatát kizárólag az elsőfokú határozatot hozó Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatalánál lehetett előterjeszteni, a határozat közlésétől számított 30 napon belül.

A „jogi képviselővel eljáró” Greenpeace Magyarország Egyesület és az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ Egyesület a másodfokú határozat elleni keresetlevelét – a törvényi rendelkezés és a határozatban szereplő tájékoztatás ellenére – tévesen a másodfokú hatóságnál nyújtotta be. Emiatt a keresetlevél 30 napon túl érkezett meg az elsőfokú hatósághoz – hangsúlyozta a bíróság.

A késés miatt a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasította, tárgyalást nem tartott az ügyben. A közigazgatási és munkaügyi bíróság végzését a Pécsi Törvényszék másodfokon helybenhagyta, így az 2017. október 5-én jogerőre emelkedett – áll az összegzésben.

A bíróság a jogerős végzésében megállapította, hogy a keresetlevél helytelen címre való küldése a felperesek önhibájának tekintendő tévedés volt, ezért az ebből eredő határidő mulasztás nem orvosolható.