Kötetlen beszélgetés a Paks II. projektről

Közvetlen, kötetlen, részletekbe menő beszélgetés zajlott a PADOSZ Klub legutóbbi találkozóján, amelynek Süli János miniszter és Bognár Péter humán igazgató (Paks II. Atomerőmű Zrt.) volt a vendége. Bár dolgozói érdekképviselet volt a meghívó fél, koránt sem csak „munkaügyekről” esett szó.

Kérdésünkre, hogy miért fontos miniszteri szinten tájékoztatást adni a PADOSZ klubban és hasonló fórumokon, Süli János azt mondta, ez nem miniszteri, hanem baráti látogatás volt. – Miniszterként a megkötött barátságokat nem kell felrúgni – mondta.

Süli János szerint a legjobb hírvivők a saját munkatársaik, nyugdíjasaik, mert meg tudják sokszorozni az üzeneteket. – Régóta ismerjük egymást, elfogadják, amit mondunk és hitelesen adják tovább – indokolta.

A résztvevőket minden aktuális hír érdekelte, tudni szerették volna, hogy a tévében, híradásokban elhangzottakból, mi a valóság. Süli János pedig sorra megválaszolta a kérdéseket, a kifizetést érintőektől az ellenzéki kritikákra vonatkozókig. Leszögezte, a szerződéses összeg kőbe van vésve, nem fog „elszállni” a projekt.

Az alvállalkozókat az orosz fél választja ki, a felek „közelítése” érdekében november 20-21-én, Budapesten fórumot rendeznek vállalkozóknak – mondta a miniszter. Hozzátette, komoly integrációra lesz szükség, kisvállalkozók önállóan, eltekintve néhány igen speciális esettől, nem fognak tudni labdába rúgni.

-Tagjainkat, hozzátartozóikat jelentősen foglalkoztatja a Paks II. kérdése. Úgy gondoltuk, attól kérünk információt, aki a legjobban ért hozzá, aki leginkább elkötelezettje. Süli Jánost ismerjük, tudjuk, hogy őszintén, tisztán, a mi nyelvünkön beszél – világította meg a meghívás hátterét Lőrincz László, a PADOSZ elnöke.

Lőrincz László azt mondta, minden beruházással kapcsolatos kérdés a figyelem középpontjában van, nemcsak az, hogy lehet-e munkához jutni a beruházásban. Komolyan érdekli az embereket, hogy milyen hatással lesz a városra.

A PADOSZ készül a projektre, egyrészt a tagtoborzásra, mert a Paks II-nél még nincsenek tagjai, de – ahogy az elnök mondta – reményeik szerint lesznek, s dolgoznak is ezen. Másrészt kötöttek egy megállapodást a Roszatom szakszervezetével, aminek részleteit majd akkor dolgozzák ki, amikor már tudják, mikor, hányan érkeznek. A szakszervezet segítségére kíván lenni az orosz munkavállalóknak, emellett kulturális színtere is van az együttműködésnek és a személyes kapcsolatok kiépítését is igyekeznek elősegíteni.