Megáldották az újborokat a Sárgödör téren

– Az újbort ünnepeljük, amelyben a borászok részéről benne van az új esély, az újrakezdés, a mindig fiatalság gondolata – mondta Szabó Péter, Paks polgármestere a Sárgödör téren megrendezett XV. Márton-napi ökumenikus újboráldáson. Kiemelte, bízik abban, hogy városunkra mindig jellemző lesz a megújulás, az alkotás és az új utak keresésének vágya, a fiatalos lendület és a tapasztaltak bölcsessége, és bízik abban is, hogy mindehhez a sárgödör téri borászok boraikkal és emberi értékeikkel úgy, ahogy eddig, a jövőben is nagymértékben hozzájárulnak.

Szabó Péter polgármester mondott köszöntőt a paksi újboráldáson. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal
Szabó Péter polgármester mondott köszöntőt a paksi újboráldáson. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal

A boráldás hagyományát a Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete elevenítette fel 15 évvel ezelőtt, és a kezdetben még kisebb rendezvényből mára nagy sátras ünnep lett, amit néhány éve az önkormányzattal karöltve rendeznek meg, a programot az atomerőmű is támogatja. Az idei esten a hangulatot a Roger Schilling Fúvószenekar térzenéje alapozta meg, fellépett még a Bartina zenekar, és a Sárgödör téri Siller Nótakör.

Újboráldás a Sárgödör téren. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal
Újboráldás a Sárgödör téren. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal

Miután a történelmi egyházak képviselői megáldották az újborokat, csapra verték a hordókat, amelyekből Siklósi Mátyás kádármester jóvoltából immáron négyben rejtezett a hegy leve. A borok mellé libamájpástétomot kínáltak a vendéglátók, hiszen ahogy egy régi mondás tartja: aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik.

A vendégek meg is kóstolhatták az újborokat. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal
A vendégek meg is kóstolhatták az újborokat. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal