Hatékonyabb bizottsági struktúrát alakított ki a képviselő-testület

Új bizottsági struktúrát alakított ki novemberi ülésén a városvezetés csökkentve a grémiumok számát. – A képviselő-testület a 2017. júniusi ülésén megkezdte azt a munkát, amely a szervezetét is érintő racionalizálást, és a hatékonyabb működést segíti elő – vezette fel a döntést Szabó Péter polgármester.

A kulturális és társadalmi kapcsolatok, valamint a turisztikai és városmarketing bizottságot megszüntették, előbbi feladatát a humánpolitikai bizottság, utóbbiét referensek veszik át. A humánpolitikai bizottság elnöke november 17-től Magyarné Nagy Edina képviselő. A bizottság testületi tagjai: dr. Rujder Mária, Bordács József és Horváth Zoltán. Változás, hogy dr. Rujder Mária a jogi, ügyrendi és pénzügyi, Bordács József pedig a városépítő bizottság tagja lesz november 17-től.

A 2017-es költségvetés a háromnegyed éves beszámoló szerint időarányos teljesülést mutat, kivéve a felhalmozási kiadásokat, azaz a fejlesztésekre, beruházásokra fordított összeget, ami 15 százalék körül teljesült. Mint elhangzott, ki kell dolgozni egy koncepciót, ami elősegíti, hogy az önkormányzat a tervezett beruházásait határidőre meg tudja valósítani.

Ennek kapcsán Bordács József felhívta a figyelmet arra, hogy a Hunyadi utca kivitelezése jelentősen elmaradt a kitűzött határidőtől. Javasolta, hogy az önkormányzat alkalmazza a szerződésben lehetővé tett retorziókat, például kötbért.

Az önkormányzati beruházások felgyorsítása érdekében több intézkedésre is szükség van. Egyik ilyen a most hozott döntés, amely szerint a lehető legnagyobb mértékben – 12 százalékkal – megemelik 2018-ban a polgármesteri hivatalnál alkalmazott köztisztviselők illetményalapját, hogy megszüntessék, megállítsák az elvándorlást, biztosítani tudják a szükséges munkaerőt a gyarapodó feladatmennyiség ellátásához.

Mint Kovács Sándor alpolgármester hozzászólásában rávilágított, az erőmű-beruházás jelenlegi szakaszában már rendelkezésre állnak információk, lehet célzott fejlesztéseket megvalósítani. Mint aláhúzta, az önkormányzatnak komoly erőfeszítéseket kell tennie, hogy ezek megfelelő ütemben haladjanak.

A HÉSZ és más rendeletek módosításával, egyéb intézkedésekkel elő tudják segíteni a városban zajló fejlesztések mielőbbi megvalósulását. Saját beruházásai felgyorsítása érdekében az önkormányzatnak lépéseket kell tennie. Megvizsgálják egyebek között azt, hogy milyen feladatoknál lehet áttestálni például a város saját cégeihez, vagy külső erőforrások bevonásával megoldani.

A testület úgy döntött, hogy a bérlakás-állomány hatékonyabb hasznosítása érdekében intézkedéseket hoz. Bana János alpolgármester mondta el lapunknak, hogy bizottságot állítanak fel, áttekintik a bérlőkijelölési szisztémát, intézkedési tervet készítenek, mert a bérlők egy része rengeteg közüzemi tartozást halmozott fel, miközben az önkormányzat nem tudja szolgálati lakás biztosításával Pakson tartani, vagy Paksra csábítani a szakembereket.

A jövő évi költségvetésben forrást készül elkülöníteni az önkormányzat olyan ingatlanok vásárlására, ahol alacsonyabb komfortfokozatú lakásokat alakítanak majd ki. Azokat, akiknek jelentős adósságuk van, ezekbe költöztetnék át.

Újabb kiemelt fejlesztési területet jelölt ki ülésén a grémium. A volt SZTK épületről és környékéről van szó. A központi ügyelet elköltözött, a tervek szerint új irodaépület készül majd a helyén, ezt elősegítendő történt meg az átminősítés.

Megvitatta a testület a Szekszárdi Tankerületi Központ szakmai beszámolóját, ami az önkormányzat külön kérésére készült. A központ fejlesztési terveit is megismerte a grémium. Szó esett a tornatermek, csarnokok használatáról. Gerzsei Péter igazgató szavai szerint ez a rutintalanság miatt nem volt zökkenőmentes. Azt javasolta, hogy a sportegyesületek minden tanév előtt időben jelezzék igényeiket. A takarítást új szisztéma alapján oldják meg, ami 30 millió forint megtakarítást hoz, nem érinti viszont a dolgozókat, velük a továbbiakban is számolnak.

Ismét napirendre került egy Protheus Holding Zrt.-vel kapcsolatos előterjesztés. A cég felügyelő bizottságában betöltött elnöki tisztéről lemondott dr. Blazsek Balázs főjegyző. Helyére Bana János alpolgármester került, a bizottság munkájába Bagdy László képviselő is részt vesz a jövőben. Barnabás István alpolgármester kapcsolattartói státusza viszont megszűnik.

Zárt ülésen hozott határozatot egy települési támogatási igény elutasítása kapcsán benyújtott fellebbezésről a testület. A beadványt a grémium elutasította.