Külön megállapodás keretében juthat kormányzati forráshoz Paks

Magyarország Kormánya rövidesen megállapodást köt Paks városával, hogy segítse annak felkészülését a rá váró feladatokra – tájékoztatta a képviselő-testületet és az élő közvetítésnek köszönhetően a város nyilvánosságát Szabó Péter polgármester a képviselő-testület szerdai ülésén.

– Lázár János miniszterrel abban állapodtunk meg, hogy a Magyar Kormány tekintettel az erőmű beruházásra és az előttünk álló feladatokra, külön megállapodást köt Pakssal, hogy meg tudja oldani a rá váró feladatokat – jelentette be Szabó Péter. Paks polgármesterét november 7-én fogadta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A város számára kormányzati forrásokat biztosító szerződést még idén, de legkésőbb a jövő év elején megkötik.

Ennek előkészítéseként egy projektlistát kell összeállítania a paksi városvezetésnek, amely azokat az elengedhetetlenül szükséges beruházásokat tartalmazza prioritási sorrendben, amelyeket az önkormányzat szeretne megvalósítani. – A dokumentum hétvégére a minisztérium asztalára kerül – mondta a polgármester. – Nagy lehetőség ez a következő évekre, ugyanakkor munka is lesz bőven, arra kérem a testület tagjait, hogy ebben közösen vegyünk részt – fűzte hozzá.