Nemzetközi pályázaton kapott második díjat Vincze Bálint

Európa legrangosabb természetfotós pályázatainak egyikén, a Német Természetfotósok Szövetsége (GDT) által meghirdetet „Az év európai természetfotósa 2017” pályázaton nyert második díjat Vincze Bálint. Az atomerőmű természetfotósként ismert tipográfusa pályafutása legnagyobb sikerének nevezte a díjat.

Kivételesen nem ürgéről készült képpel nevezett Vincze Bálint a GDT természetfotós pályázatára. A Madarak című kép, bár neve mást sugall, jégbefagyott légbuborékokat ábrázol. Készítője heteken át járta az erőmű közelében fekvő dunaszentgyörgyi láperdőt a befagyott vízfelületeket vizslatva, így született a kép, amelyen a természet játékaként két madár fedezhető fel. Az első díjat egy német fotós Konrad Funk kapta egy kanadai kanyonról készült, női arcot sejtető képével.

Idén húszezer fotót értékelt a zsűri a versenyen, amely a világ legrangosabbjainak egyike. Európában a BBC fotópályázata mögött a másodikként emlegetik – mondta el Vincze Bálint, aki negyedszer pályázott. Elárulta, éppen most határozta el, hogy feladja, ha nem kerül a díjazottak közé.

Vincze Bálint arról is beszélt, hogy mozgalmas volt az idei év, hiszen az azonos címet viselő könyvéhez kapcsolódó Ürgemese című kiállítása végigjárta a magyar nemzeti parkokat, elkészült a mű hangos könyv változata is. Oroszországban kollégájával, Bodajki Ákossal egy igen sikeres mesterkurzust tartottak olyan atomerőművek környezetében élő fiatal orosz fotósok részvételével, akik a közreműködésével tavasszal lebonyolított fotópályázat díjazottjai voltak.