WANO vizsgálaton az atomflottánál

Leber Ferenc a Roszatom murmanszki leányvállalatánál. Fotó: Magánarchívum
Leber Ferenc a Roszatom murmanszki leányvállalatánál. Fotó: Magánarchívum

A sok szakmai tapasztalat mellett rengeteg új élményt jelentett Leber Ferenc számára az a két hét, amelyet a WANO vizsgáló csoportjának tagjaként Murmanszkban, a Roszatom atomjégtörőket üzemeltető Atomflott leányvállalatánál töltött. A Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatói kabinetvezetője mellett még egy paksi szakember vett részt a munkában. Tóth János, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatói tanácsadója – aki az elmúlt két évben a WANO Moszkvai Központ elnöki pozícióját is betöltötte – a második héten kapcsolódott be a munkába. Ö a WANO Moszkvai Központ menedzsmentjét illetve a WANO tagságot képviselve a vizsgáló szakemberek munkáját és az eredmények szakszerűségét ellenőrizte és támogatta a csoportot a vizsgálati jelentés összeállításában.

A WANO az atomerőmű üzemeltetők világszövetsége. Az, hogy a Paks II. Zrt. tavaly óta teljes tagja a szervezetnek, az ebben a szakmában természetes, mert egy atomerőmű teljes életciklusa alatt – azaz építésre vonatkozó döntéstől a leszerelésig – nagy figyelmet kell szentelni a nukleáris biztonságnak. A WANO a tagvállalatok kérésére partneri vizsgálatokat végez, illetve ennek speciális változatát az úgynevezett corporate peer review-t, amely a fukusimai baleset tanulságai nyomán született meg.

Leber Ferenc azt mondta, egyik tanulság az volt, hogy megfelelő biztonságtudatosságra van szükség az anyavállalatnál is, a tulajdonló vállalat és nukleáris létesítményei – jelen esetben az atommeghajtású jégtörők  – között, nem a gazdasági érdeknek, hanem a nukleáris biztonságnak kell lennie az elsődleges szempontnak. A WANO felismerve, hogy erre szervezett módon kell a tagvállalatokat felkészíteni és a felkészülést ellenőrizni, missziókat szervez tagjainál.

Egy ilyen zajlott a Roszatomhoz tartozó Atomflottnál. A kéthetes munka során az említett kapcsolat megfelelőségét vizsgálták helyszíni szemlék, interjúk során. A vizsgálók személyes benyomásokat szerezhettek a belső biztonsági kultúráról, és célirányos kérdések segítségével tárták fel, hogy a nukleáris biztonság biztosításához a leányvállalat minden támogatást megkap-e.

A vizsgálat orosz nyelven zajlott szlovák, magyar, francia és orosz szakemberek részvételével. Leber Ferenc az eredményről nem beszélhetett, mert a jelentések az adott cég menedzsmentjének készülnek, nem publikusak, benyomásait viszont szívesen megosztotta lapunkkal a különleges helyen végzett munkáról.

– A vizsgálat ideje alatt meg tudtunk ismerkedni a cég belső világával, a mozgatórúgókkal. Nagyon érdekes volt tapasztalni a tengerészek gondolkodását, értékeit, azt, hogy mennyire összetartó csapat – fogalmazott. Elmondta, hogy jelenleg hat aktív atommeghajtású jégtörő dolgozik, de már készülnek az újgenerációs hajók, mivel nagyon felfutóban van ez a tevékenység. Az üzemből már kivont Lenin atomjégtörő a murmanszki kikötőben horgonyoz és mint múzeumhajó várja a turistákat.

Egyes hajók a tengeren teljesítenek szolgálatot, míg mások az északi nagy folyók torkolatában törik a jeget, hogy a nyersanyagszállításhoz biztosítsák az útvonalat. Alkalmaznak más meghajtású jégtörőket is, de azok ellátása bonyolult, hiszen vagy a szállított üzemanyagból használnak, vagy egy ellátóhajó gondoskodik róluk. Ezzel szemben az atomjégtörő üzemanyag töltete négy évig működik, így lényegesen olcsóbb, mint annak a dízelüzemanyagnak az ára, amit elhasználna ez idő alatt.

A hajók akár négy évig kint lehetnének terepen, de az átlagos kint létük egy év. Eközben a személyzetet négyhavonta cserélik többnyire légi úton. Habár az Atomflott olyan, mint egy félkatonai szervezet, egyik hajója nyári időszakban folyamatosan turistákat hord az Északi-sarkra. Idén öt expedíciót folytattak le, amelyre a legolcsóbb jegy 15 ezer euróba kerül. A vizsgálók munkájuk során látták a jégtörőn e célból utólag kialakított úszómedencét, sportpályát, bárokat – számolt be Leber Ferenc, akinek – lévén műszaki érdeklődésű – roppant nagy élmény volt látni az egyik jégtörőt a szárazdokkban, állni a négyméteres hajócsavarok, a 160 méteres hajótest alatt, amelynek belsejében egy atomreaktor van elhelyezve.