Szerzők: Posts by Kovács József

Kovács József

58 POSTS 0 komment

Szerző -
A kép illusztráció. Fotó: www.pixabay.com/makunin
A kép illusztráció. Fotó: www.pixabay.com/makunin

Három ötödik helyet szerzett a magyar válogatott a Budapesten rendezett dzsúdó világbajnokságon, kettő az ASE versenyzői, Csoknyai Lászlók (81kg) és Bor Barna (+100kg) érdeme. A világbajnokság előtti elvárásokról, a verseny hangulatáról, a tapasztalatokról kérdeztük őket.

– Volt valamilyen megfogalmazott elvárás felétek a verseny előtt?

Bor Barna: Egy ilyen nagy hazai eseményen természetesen vannak elvárások a család, a barátok, a szurkolók, és nem utolsó sorban a szakma részéről is. A tudásom és a formám alapján mindenképpen az első hétbe vártam magam, hogy végül mi lesz, azt a pillanatnyi forma dönti el.

Csoknyai László: Minden egyes világverseny előtt latolgattam az esélyeket, besoroltam magam akár az első ötbe is, de sosem jött össze. A világbajnokság előtt úgy éreztem, hogy nagyon jól sikerült a felkészülés, rendben voltam fizikálisan és lelkileg is, ezért nem akartam elrontani semmit azzal, hogy besorolom magam. Úgy döntöttem, hogy mérkőzésről mérkőzésre fogok haladni, ezért csak az első ellenfelet néztem meg. Aztán bejutottam a legjobb nyolcba, amely eredményt már évek óta elvártam magamtól, és a klub is valami hasonlót. Akkor, abban a pillanatban csalódott voltam, mert meglehetett volna a bronz, de ha a nap elején valaki azt mondja, hogy Laci ma ötödik leszel a világbajnokságon, szó nélkül aláírom.

– Mennyire feszélyezett vagy spanolt benneteket a hazai környezet, az, hogy a sok szurkoló között ott volt a család, a barátok?

Bor Barna: Szerencsére nekem a hazai versenyek mindig hatalmas erőt adnak. A család, a barátok azért jöttek ki, hogy lássanak dzsúdózni, én meg azért vagyok ott, hogy mindent megtegyek. Amikor bejöttem a bronzmeccsre, akkor éreztem, hogy ez az én napom, nagyon feldobott.

Csoknyai László: Engem sem húzott vissza sohasem a hazai környezetben való versenyezés, vártam, hogy sokan lesznek, de azt nem gondoltam, hogy ennyien. Fantasztikus érzés volt, amikor beléptem az arénába, a fejem búbjától, a lábam kisujjáig rázott a hideg. Ott volt a menyasszonyom, a családom, ami hihetetlenül doppingolt. Most is állítom, hogy a magyaroknál jobban senki nem szurkol a világon.

– Visszatekintve a történtekre, mit csináltatok volna másképp?

Bor Barna: Az a dobás tökéletesen jó lett volna, nem számított rá, meg is leptem. Nem kellett volna odanyúlni kézzel a lábára, nem figyeltem. Akkor már sokkal aktívabb voltam, ha ezt nem csinálom, akkor őt intették volna. Később kielemeztük a küzdelmet szakemberekkel, és sajnos az intés helytálló döntés volt.

Csoknyai László: Huszonöt éve cselgáncsozom, ez idő alatt pár szabályváltoztatás történt. A négy közé jutásért Wieczerzak ellen úgy éreztem, hogy az a támadás amiről lejöttem nem volt folyamatos, a bírónak mate-t (állj, a szerk.) kellett volna mondani. Ehelyett a német eldobott, és megadták rá az ippont. Most már elfogadom, de nem értek vele egyet. A bronzmeccsen az iráni ellen egyértelmű volt a helyzet, ő nyert.

– Van hiányérzetetek?

Bor Barna: Azt gondolom, hogy nekem ott volt az a bronz, és egy butaság miatt buktam el, így nem jó szájízzel gondolok vissza.

Csoknyai László: Nem maradt hiányérzetem, mint mondtam, a világbajnokság előtt boldogan aláírtam volna az ötödik helyet. A bronzmeccsen türelmetlen voltam, hibáztam, de így is örülök, 81 kg-ban még helyezése sem volt soha vb-n magyar dzsúdósnak.

– Közeljövő programja?

Bor Barna: Először pihenek, aztán edzések, és valószínű a Bundesligában is dzsúdózom.

Csoknyai László: Hívtak Ausztriába, Romániába, és van meghívásom szerb versenyre is, majd alakul.

Szerző -
ASE-KK Zadar mérkőzés a Morgen Ferdinánd-emléktornán. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
ASE-KK Zadar mérkőzés a Morgen Ferdinánd-emléktornán. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Az V. Morgen Ferdinánd-emléktornán a bronzmérkőzést az ASE a KK Zadar ellen játszotta. Az első három negyedben tartotta a lépést a horvátokkal az Atom, az utolsó felvonásban azonban „elfogyott” a paksi csapat, a horvátok pedig könyörtelenül kihasználták a helyzetet, és végül nagy különbséggel nyertek. ASE-KK Zadar 56-79 (14-15, 19-24, 18-15, 5-25).

Teo Cizmic a mérkőzés után így értékelt: – Nem lehetek elégedett vereségek után. Láthatóak voltak a problémák – emellett voltak kisebb sérülések is -, amiket meg kell oldani. Kérdés, hogy ez mennyi idő alatt sikerül. Egyedüli pozitívum, hogy ezek a bajnoki rajt előtt jöttek ki. Természetesen bármi megtörténhet, akár játékos csere is.

Az első helyért a cseh Turi Svitavy játszott a Kaposvári KK-val, a mérkőzést, és a kupát is a végig vezető somogyi csapat nyerte. Desktone Turi Svitavy–Kaposvári KK 70–77 (13–20, 21–26, 10–19, 26–12).

Szerző -
ASE–Desktone Turi Svitavy mérkőzés a Morgen Ferdinánd-emléktornán. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
ASE–Desktone Turi Svitavy mérkőzés a Morgen Ferdinánd-emléktornán. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Megkezdődött az V. Morgen Ferdinánd-emléktorna. Az első mérkőzésen Kaposvári KK–KK Zadar 85-72 (25-19, 25-16, 20-19, 15-18), a másodikon ASE–Desktone Turi Svitavy 69-77 (19-25, 20-17, 16-18, 14-17). Vasárnap az ASE a KK Zadarral játszik a bronzéremért 15.30-as kezdéssel, majd a Kaposvár és a Turi Svitavy csap össze az aranyéremért 18 órakor.

Szerző -
Atomerőmű SE-KK Osijek felkészülési mérkőzés. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Atomerőmű SE-KK Osijek felkészülési mérkőzés. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Felkészülési mérkőzést játszott a Gesztenyés úti sportcsarnokban az ASE NBI/A-as férfi kosárlabda csapata. Az ellenfél a 2016/2017-es horvát bajnokság hetedik helyén végzett Eszék együttese volt. A végig jó iramú, küzdelmes mérkőzést a paksi csapat nyerte, Hinds (24 pont), Barnies (20 pont), és Allen (16 pont) vezérletével. Atomerőmű SE – KK Vrijednosnice Osijek 78-65 (18-18, 22-15, 18 15, 20-17).

A mérkőzés után Teo Cizmic vezetőedző a következőket mondta: Látszott a játékunkon, hogy egy picit fáradtak voltunk, jelenleg még rövid a kispadunk, és tegnapelőtt Zalaegerszegen játszottunk. Várjuk vissza a fiúkat. Annak örülök, hogy 70 pont alatt tartottuk az Eszéket, ha frissebbek leszünk, a játékunk is jobb lesz.

Szerző -
Csoknyai László. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal
Csoknyai László. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal

Csoknyai László lépett ma tatamira az ASE sportolói közül a Suzuki Judo Világbajnokságon. Az eseményeket folyamatosan figyelemmel kísérhették olvasóink a Paksi Hírnök Facebook oldalán.

Csoknyai László az első meccsét az argentin Emmanuel Lucenti ellen vívta a 81 kg-os súlycsoportban. Az ASE versenyzője végig űzte, hajtotta ellenfelét, akit kétszer is megintettek, de ekkor még “csak” egy ígéretes dobásig jutott Laci. A hosszabbításban aztán földre vitte és leszorította ellenfelét, az argentin fiú nem tehetett mást, mint lekopogta.

A következő meccsen nem sok esélyt adott costaricai ellenfelének Csoknyai László, rögtön az elején nekirontott és földre vitte. A leszorításból még kiküzdötte magát Vargas, de pár másodpercen belül újra a földön találta magát, és most már nem volt kegyelem, Laci ipponnal fejezte be a mérkőzést, és jutott a legjobb 16 közé.

Csoknyai Laci aztán okosan, taktikusan versenyezve, wazaarival nyert a nála fél fejjel magasabb cseh Ivan Petr ellen, majd a négy közé jutásért a német Alexander Wieczerzakkal kűzdött. Végig partiban volt a junior világbajnok, Európa-bajnoki bronzérmes ellen a paksi versenyző, akit a mérkőzés felénél ápolni kellett, miután kapott egy ütést visszakézből az arcára, azonban ez sem zavarta meg, végig sikeresen verte vissza a német kísérleteit. Az utolsó másodpercben azonban, kihasználva a lehetőséget, dobott rajta egy wazaarit Wieczerzak, így az ASE versenyzője a vigaszágon folytathatta.

Hosszabbításos, aranypontig menő meccsen verte a vigaszágon Csoknyai Laci az üzbég Bobonovot, így a következő meccsén már a bronzéremért küzdhetett. A bronzmérkőzésen az iráni Mollaei ellen jól kezdett, aktív volt, de egy akcióját jól kontrázta meg ellenfele, és ipponnal nyert. Csoknyai László az ötödik helyet szerezte meg.

Legközelebb szeptember 2-án lép tatamira ASE-s versenyző, Bor Barna és Cirjenics Miklós. A Paksi Hírnök Facebook oldalán ismét folyamatosan tudósítunk az eseményekről.

Szerző -
Antóni Csenge. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Antóni Csenge. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Eredményes évet zárt Antóni Csenge, a KSC Szekszárd tizenöt éves kosárlabdázója. Az Atomerőmű KSC Szekszárd felnőttcsapatával ezüstérmet nyert, a KSC Szekszárd U19-es csapatának tagjaként bronzérmes lett, míg az U17-es társasággal a „B” döntőig jutott. A Paksi Vak Bottyán Gimnázium elsőéves tanulóját erről a mozgalmas évről és immár kilenc évre visszatekintő kosaras múltjáról kérdeztük.

– Hol kezdted, ki tanított meg a sportág alapjaira?

– Hatévesen kezdtem el kosárlabdázni a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, Nagy László irányítása mellett. Csak fiúk voltak a csapatban, nehéz volt beilleszkednem. Tizenegy évesen váltottam, átmentem játszani a KSC Szekszárdba.

– Az általánost Pakson végezted, gimnáziumba is Pakson jársz. Hogy jutsz el az edzésekre?

– Apáék visznek át vagy buszozom, esetleg ismerőssel megyek Szekszárdra. Hétfőtől péntekig vannak az edzések, hétvégén pedig mérkőzések. Most három korosztályban, az U17-ben, az U19-ben és a felnőttben játszom, Juhász Gábor, Szabó Noémi és Zseljko Djokics az edzőm a különböző csapatokban. A jobbak közé tartozom, ezért is játszom felfelé. Az alacsonyabb korosztályokban még van játékos, de a kadett és a junior csapatban már egyre kevesebben vagyunk.

– Milyen posztokon számítanak rád?

– Az utánpótláscsapatokban általában négyes poszton játszom. Szeretek védekezni, de még jobban szeretem a kettes-hármas posztokat, mert nagyon jó érzés, amikor kosarat dobok. Jó lenne ott játszani, mert a palánk alatt nem olyan sokszor jut el hozzám a labda, ott inkább gyűrjük egymást az ellenféllel.

– 177 centi magas vagy. Ez itt elég?

– Én úgy érzem, elég magas vagyok, de apáék azt mondják, lehetnék pár centivel több.
A saját korosztályomban én vagyok a legmagasabb, a juniorok között egy játékos magasabb nálam, a felnőttek között pedig ez a bedobók magassága.

– Nagyon sűrű az időbeosztásod. Hogy bírod a tempót?

– Már volt időm megszokni az elmúlt évek alatt. Először csak heti négy edzésre jártam, most már ötre. Mivel a felnőttek között én vagyok a legfiatalabb, fél órával előbb kell mennem, mint a többieknek, nekem kell előkészíteni, ami az edzéshez szükséges. Volt már többször olyan, hogy egy hétvégén három korosztályban meccseltem. Szombaton kadett (U17), majd felnőtt, vasárnap pedig junior (U19) mérkőzés volt, szerencsére mindegyiket Szekszárdon rendezték, de olyan is előfordult, hogy két nap két városban léptünk pályára.

– Mikor kerültél a nagyok közé? Mennyivel másabb ott a munka?

– Januárban megkérdezte Zseljko Djokics, hogy szeretnék-e a felnőttekkel edzeni, és azóta velük készülök. Már ismertek: tavaly novemberben már edzettem egyszer velük, mert a szlovén játékosok válogatott összetartáson voltak, és nem voltak elegen. Az edzések sokkal gyorsabbak, mint U19-ben, a játékosok sokkal erősebbek, ezért az elején még nehéz volt, de végül egész könnyen megszoktam az ott diktált tempót. Vannak súlyzós erősítő feladatok is, úgyhogy most már a 193 cm magas Eva Lisecet is könnyebben fogom, mint januárban.

– Fennállása alatt még sosem szerepelt ilyen jól az Atomerőmű KSC Szekszárd. Milyen volt a hangulat a meccseken?

– Szinte mindig telt ház volt, a döntő meccseire még plusz ülőhelyeket is be kellett tenni. Mindenki tapsolt és szurkolt, nagyon jó hangulat volt az egész bajnokság során. Kár az első soproni meccsért, meg tudtuk volna nyerni. A bajnokságban játszottam a Vasas ellen, nekik dobtam az első NB I-es kosaramat, egy tálca süteménybe került! Játszottam a Pécs ellen is, a döntőben pedig az utolsó meccsen kaptam játéklehetőséget.

– Minek köszönhető a jó szereplés?

– Ez a csapat azért volt ilyen jó, mert jó közösséget alkot a külföldi játékosokkal együtt. Edzések után mindig együtt maradunk, van egy kávézó, az a törzshelyünk. Sokan vagyunk húsz év alattiak, csak Maja Erkic és Sandra Pirsic harminc fölötti. A tizenkettes keret fele saját nevelés, a Studer lányok zombaiak, Bálint Réka szekszárdi, én paksi vagyok, de van bajai is közöttünk.

– Tudni, milyen célokat tűznek a csapat elé a következő idényben?

– Jövőre szeretnénk bajnokságot nyerni és az Euroligában való szereplésről is szó van. Már nagyon várom, sokat fejlődtem, Maja Erkic külön foglalkozott velem. Hatalmas megtiszteltetés volt, és még mindig hihetetlen, hogy engem kértek, hogy csatlakozzak a felnőtt kerethez. Hamar befogadtak a lányok, ami komoly motivációt adott.

– Véglegesnek tekinthető a nagycsapatban való szereplés?

– Erről még nem volt szó, de bízom benne, hogy maradok a keretben. A 2017/18-as bajnokságban csapatonként legalább két 1999-ben született játékost kell szerepeltetni az első félidőben. Ilyen korúak ketten vannak a csapatban, utánuk én következem. A 2018/2019-es bajnokságban már legalább két 2000-ben született játékost kell pályára küldeni, ha így marad a keret, jövő év őszétől folyamatos játéklehetőséghez juthatok az NB I-ben.

Szerző -
Teo Čizmić. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Teo Čizmić. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Véget ért a 2016/17-es bajnokság az Atomerőmű Sportegyesület NB I-es férfi kosárlabdacsapata számára, az ASE a csalódást keltő tizenegyedik helyen fejezte be a pontvadászatot. A gyenge szereplésnek összességében nagyon sok oka van, de ezt majd kielemzik a szakemberek. Ami tény: bizonytalan anyagi körülmények között vágott neki a társaság a szezonnak, január közepén edzőt, február elején pedig irányítót cserélt a csapat. Az alapszakasz második fordulójától a szezon végéig folyamatos sérülések sújtották a keretet. A meghatározó játékosok közül csak a csapatkapitánnyal, Medve Mátéval hosszabbított a klub, a többiek játékára nem tart igényt. A fiatalok – Gulyás Milán, Kalmár Viktor és Plézer Gábor – maradnak a csapatban, Bagó Martin sorsáról még nem született döntés. Az elmúlt hónapokról és a jövőről Teo Čizmić vezetőedzőt kérdeztük.

– Január közepén egy „megroggyant” csapatot vett át. Hogy látja, miben sikerült velük előrelépni?

– Úgy vélem, elsősorban a játékosok mentális képességein sikerült változtatni. Nagy segítség volt ebben Talor Battle érkezése, de nem csak emiatt indultunk el felfelé, hanem azért is, mert a többiekkel is sikerült megértetni, hogy nagy a felelősségük a klub irányában. Ez a két fő ok.

– Sorozatos sérülések nehezítették a munkát, szinte mindig volt valaki, akire nem számíthatott. A Sopron ellen valószínűleg másképp alakul a hazai meccs, ha nem dől ki Will és Samenas.

– Néha van ilyen, de nem tudom az okát. Első körmendi évemben nem volt semmi probléma, a második szezon elején hasonló sérüléshullámon mentünk keresztül. Amikor Paksra kerültem, Ryan Watkins edzett két napot és újra megsérült, aztán Medve és sorra mások. Nehéz így ütőképes csapatot pályára küldeni.

– Azért sikerült összerakni úgy a csapatot, hogy hazai pályán a Falcót, a Szolnokot és a Körmendet is magabiztosan verte. Optimális esetben hova juthatott volna ez a társaság?

– Nehéz erre konkrét választ adni. A szezon végére mentálisan már erősek voltunk, ha nem sérül le hónapokra Watkins és Medve, akkor nem kérdés, hogy a play offba került volna a csapat.

– Ennek ellenére csak Medve játékára tart igényt. Miért döntött így?

Szerző -
Pupp Réka. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal
Pupp Réka. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal

Az oberwarti cselgáncs European Open-tornán már jelentős sikert aratott a súlycsoportot váltó Pupp Réka. Az ASE versenyzője az 52 kg-os mezőnyben a dobogó második fokára állhatott fel, csak a háromszoros tokiói Grand Prix-győztes Hashimoto bizonyult jobbnak nála. A következő jó eredményre nem kellett sokat várni, a bakui Grand Slam-viadalon a tavalyi győztes izraeli Gili Cohent is legyőzve, három ipponnal jutott be a döntőbe, ahol a román Larisa Florian egy vazaarival bizonyult jobbnak nála.

– Nehéz volt a váltás? 

– Kellett egy kis idő, mire beletörődtem, nem akartam elengedni a 48 kg-ot. Voltak már eredményeim, szerettem volna maradni, a súlyom azonban eléggé megszaladt, váltanom kellett, nem volt mese. Az U23-as Eb-n még aránylag könnyen visszafogytam, de volt, amikor 3 kg-ot is le kellett adnom, és az már eléggé megviselt. A két ünnep között ment fel a súlyom, és onnan már nem tudtam „könnyen” visszafogyni. Elvitte az erőmet, elfáradtam, szenvedtem. Most, ha beállítom magam 52 kg-ra, nincs semmi gond, könnyebben versenyzek, ez rögtön meglátszott az eredményeimen.

– Hogy indultál neki a versenyeknek?

– Felszabadultan. Nem volt stressz, mert úgy vágtunk bele, hogy megnézzük, mit tudok 52 kg-ban. Ausztriába edzőtábor után, fáradtan mentem, nem voltam csúcsformában, a dzsúdóm nem volt az igazi, de fejben össze tudtam szedni magam. Tudtam koncentrálni, ezért sikerült a döntőbe jutnom. Bakuban a döntőbe jutásért meg kellett vernem azt az izraelit, akinek már nagyon szép eredményei vannak. Örülök, hogy ez sikerült, azt viszont sajnálom, hogy a döntőben elaludtam és estem egy vazaarit. Úgy érzem, jól jött ez a váltás, hiszen 48 kg-ban nem volt még ilyen jó eredményem, mint a Grand Slam-ezüst.

– Mit jelent pontokban ez a két ezüst? Milyen feladatok várnak rád?

– Az új pontozásos rendszer szerint a Grand Slam-ezüst közel 700 pontot hozott, nagyot ugrottam a világranglistán, jelenleg a 22. helyen állok. Legközelebb Tbilisziben, Grand Prix-n lépek tatamira, majd Tatán következik edzőtábor, utána pedig megyek Varsóba az Európa-bajnokságra. A tanulással kicsit le vagyok maradva, a pécsi egyetemre járok, a 4. félévnél tartok. A tárgyakat csak most tudtam felvenni, a rendszer nem az igazi, de csinálom.

Szerző -
Teo Čizmić. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Teo Čizmić. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Fontos mérkőzés vár szombat este az ASE NB I-es férfi kosárlabdacsapatára, a Gesztenyés úton a Kaposvár együttesét fogadják Kovács Ákosék. A hazaiak vezetőedzője, Teo Čizmić elmondta, hogy Medve Máté és Bagó Martin kivételével minden játékosára számíthat az összecsapáson. Az új irányító, Talor Battle játékengedélye megérkezett, tudtuk meg Jan Pavlik szakosztályvezetőtől, aki még elmondta, hogy a családi jegyet váltók kedvezményes áron nézhetik meg a mérkőzést. Teo Čizmić azt kéri a szurkolókról, hogy minél többen jöjjenek ki erre a fontos mérkőzésre, és buzdítsák a csapatot, a játékosok mindent megtesznek majd a győzelemért.

Szerző -
Teo Čizmić. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Teo Čizmić. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Sajtótájékoztatón mutatkozott be az ASE kosárlabdacsapatának új vezetőedzője, Teo Čizmić. A negyvenöt éves horvát szakember Körmenden ért el sikereket az előző bajnoki szezonban, és a paksi csapat elleni kiütéses győzelem után távozott a vasi kisvárosból.

– Gyors döntés volt, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar munkát vállalok. Nagyon sok jót hallottam az ASE-ról, tudom, hogy eddig mindig a liga első csapatai között szerepelt, megpróbálom újra visszajuttatni ide. Jelenleg a meglévő játékoskerettel folytatjuk, szeretném látni mindenkinél a motivációt, az akaratot a mindennapi munkában. Vissza kell honi az önbizalmukat, de nem meccsről meccsre, hanem napról napra – fogalmazott az Atomerőmű új trénere.

– Szeretem a kihívásokat, kemény munkát tudok ígérni, bízom benne, hogy napról napra jobbak leszünk, és remélem, hogy bejutunk az első nyolcba, utána pedig már minden lehet. Fontos, hogy mindenki odategye magát, és minden másodpercben a győzelemre koncentráljon. A játékospiacot figyeljük, ha szükséges, és akad megfelelő lehetőség, meglépjük.

Arra a kérdésre, hogy milyen edzőnek – pedagógusnak avagy inkább „korbácsosnak” – tartja magát, azt válaszolta: őrültnek, aki rengeteg pozitív energiát tesz bele a munkájába. Hozzátette még: – A jelenlegi helyzet nem jó a klubnak, nem jó a szurkolóknak, nem jó nekem, bízom benne, hogy előre lépünk. Ezért szeretném kérni a szurkolók,és a szponzorok támogatását, álljanak ki a csapat mellett, mi természetesen mindent megteszünk a pályán. Most nagyon fontos a támogatás, nemcsak a sikerek idején.

Szerző -
Gediminas Petrauskas. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Gediminas Petrauskas. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Nyolc mérkőzést játszott eddig a 2016/17-es bajnokságban az ASE NB I-es férfi kosárlabdacsapata, és két győzelemmel, hat vereséggel a 14 csapatos mezőnyben a 11. helyen áll. Mind az öt idegenbeli fellépés után vesztesen hagyta el a pályát a csapat, és a Gesztenyés úton csak a 13. és 14. Vasast és MAFC-ot sikerült legyűrni, míg a Jászberény NB I-es története során először örülhetett győzelemnek itt a Duna partján. Kicsit árnyalja a képet, hogy az augusztusban kialakított keretben már több változás is történt. A felkészülési meccsek alatt kiderült, hogy kell még egy irányító, így szeptember legvégén érkezett P. J. Hill, de sérülésből lábadozva. Ez az első meccsein meg is látszott, de az utóbbi 2-3 fellépésén már bizonyította, hogy erőssége lehet a csapatnak. A legnagyobb érvágást a MAFC elleni összecsapás második percében bokaszalag-szakadást szenvedett Ryan Watkins kiesése jelenti, optimális esetben jövőre, január 7-én a Gesztenyés úti, Kecskemét elleni meccsen láthatják újra a pályán a szurkolók. A pótlására érkezett Morse sajnos nem tudja hozni Ryan csupa szív játékát. A Kaposvár ellen, a végjátékban elvesztett meccs után döntött úgy a szakvezetés, hogy Cameron Fortéval szerződést bont. A helyére érkezett Gilbert képzettebb, idősebb játékos, zökkenőmentesnek tűnik a beilleszkedése. Az eddigi mérkőzések tapasztalatai alapján rövid értékelésre kértük Gediminas Petrauskas vezetőedzőt.

– Mi a véleménye a magyar bajnokságról, hova tudja helyezni az ASE-t ebben a mezőnyben?

– Nagyon erős bajnokságot ismertem meg, ahol a csapatok zömének az alapja a légiósokon fekszik. Ugyanakkor van annyira kiegyensúlyozott, hogy bármelyik csapat meg tudja verni a másikat. Nem szoktam helyezésekről beszélni, most az a fontos, hogy az alsó tájékról elmozduljunk. Ebből a szempontból lesz nagyon fontos a Szeged elleni meccs.

– A bajnokság kezdete óta már hoztak és küldtek el játékost. Van-e olyan poszt, amit esetleg még lyukasnak talál?

– Nem szeretek játékosokat cserélni – egyrészt nekem is szoknom kell a magyar ligát és a játékosokat –, mert hetekbe telik, amíg beépítjük a csapatba, felkészítjük a taktikai elemekre. Remélem, hogy az utolsó csere az egészségesen visszatérő Ryan Watkins lesz.

– A számok azt mutatják, hogy sok pontot kap a csapat. Ez minek tudható be?

– Ez leginkább a játékstílusunkból adódik, rengeteg gyors dobás van, nagyon sok rádobással dolgozunk, ami után vissza kell rendeződnünk. Úgy látom, a védekezésünk leginkább Szolnokon volt rossz, nem az elvárásaim szerinti, de összességében mindenen kell még javítani.

– Mit gondol, mikorra sikerül összerakni csapattá a gárdát?

– Úgy érzem, már most is jó úton halad a csapat, a hangulatra nem lehet panasz. Azt várom el a játékosoktól, hogy úgy végezzék a munkájukat, hogy a végén nyugodtan egymás szemébe tudjunk nézni. Azt kérem a szurkolóktól, hogy szombaton jöjjenek ki a Szeged elleni, nagyon fontos meccsre, szeretnénk kérni a buzdításukat, hogy be tudjuk húzni ezt a mérkőzést.

Szerző -
Sakk csapatbajnokság az Erzsébet Nagy Szállodában. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Sakk csapatbajnokság az Erzsébet Nagy Szállodában. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Három forduló után a harmadik helyen áll a tabellán az ASE NB I-es sakkcsapata. Az első fordulóban Pakson, az Erzsébet Nagy Szállodában az egykor szebb napokat látott Z. Csuti Hydrocomp SK ellen nyertek 7-5-re, míg a második fordulóban, idegenben 7,5-4,5-re bizonyultak jobbnak a Dunaharaszti MTK-nál. November utolsó vasárnapján ismét hazai pályán játszott a csapat, és nem várt, 6,5-5,5-ös vereséget szenvedtek a Pénzügyőr SE-től. A három fordulóról, a bajnokság erősségéről, az idei utolsó csapatbajnoki mérkőzésről a szakosztály vezetőjét, Gosztola Istvánt kérdeztük.

– Az idei bajnokságban több riválisunk lesz a dobogós helyekért, mint korábban. A Nagykanizsa, a DVTK, a Honvéd, a Pénzügyőr, sőt a Dunaharaszti is jó játékerőt képvisel, igazából csak 2-3 csapat van, amelyik jóval gyengébb nálunk. Az első fordulóban nyertünk a Csuti ellen, amely gyengült ugyan, de még így is erős csapat, míg a második ellenfelünk, a Dunaharaszti elég erős középcsapatnak számít. A Pénzügyőr ellen fordított eredmény is születhetett volna, hiába álltunk jobban az utolsó két táblán, sajnos vesztettünk, és Vidéki sem tudta nyerő állását érvényesíteni. Berkes nem játszott, mert már korábban elkéredzkedett, tervezett hiányzás volt. Ez nem volt rangadó, azokon mindenki itt lesz, a Nagykanizsa, a Szombathely, a DVTK ellen megpróbálunk komplett csapattal felállni. Az idei évben még egy forduló van vissza, december 11-én idegenben játszunk, a Honvéd ellen. Annak ellenére, hogy újoncok, nem rossz a csapatuk, Almási Zoltán az első táblásuk, és sok a külföldi játékosuk is. Ott győzni kellene, könyörtelennek kell lennünk!

Szerző -
Fotó: Dobi Krisztina
Fotó: Dobi Krisztina

Közel tíz éve nyilatkozta a Paksi Hírnöknek Dobi Krisztina amatőr futó, a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatóhelyettese, hogy nagy álma a New York-maratonon való részvétel. Az álom valóra vált: november 6-án Krisztina és párja, Lippai Zoltán is teljesítette a 42 km-es távot. Mindketten komoly futómúlttal rendelkeznek, Krisztina 19-szer, Zoltán 58-szor teljesítette a maratont.

– Nem lehetett egyszerű kijutni New Yorkba.

DK: Háromféle út állt előttünk. Az egyik a sorsolás, ám minimális volt az esély, hogy mindketten egyszerre jussunk ki. A második lehetőség a szintidő, itt Zoli belefért, én azonban nem, mert a nőknek 3 óra 40 perc alatti időt írtak elő, nekem pedig 3 óra 58 a rekordom. Maradt a harmadik lehetőség: utazási irodán keresztül. Tavaly felvettük a kapcsolatot egy német céggel, ők intézték a nevezést és a hotelt, az utazást mi szerveztük. Kissé kalandos lett: egy órával később indultunk Budapestről, így Londonban lekéstük a csatlakozást, New Yorkban pedig elveszett Zoli bőröndje, egy nappal később ért oda.

– Miben más a NY maraton, mint a többi?

LZ: Óriási a tömeg, ennek ellenére precíz a kiszolgálás. Meghatározzák, ki mikor indulhat a starthelyre, mikor adhatja le a csomagját, mikor kell megjelenni a startnál, ezután már nem engednek át. A 2013-as bostoni maratonon elkövetett merénylet miatt csak motozás után lehetett belépni, a holmikat átlátszó zsákba kellett tenni. Vasárnap a szervezőiroda buszokkal vitt ki bennünket a rajthoz, és az autópályán lerobbantunk. Az utolsó pillanatban értünk oda, ahogy leszálltam, már motoztak is a rendőrök. Futnom kellett az egyes zónáig – innen indult a profi mezőny –, hogy beengedjenek. Szerencsére ideális futóidőnk volt, szeles, napos, 13 fok.

DK: Profi a szervezés, több ezres a segítőgárda, a Central Parkban pastapartit tartottak ennyi embernek zökkenőmentesen, úgy, hogy csokornyakkendős pincérek szolgáltak fel. Staten Islanden volt a rajt, majd Brooklyn, Queens és Bronx következett, a cél pedig a Central Parkban volt. Végig szurkolók tömege volt az út szélén, minden városrész külön köszöntötte a versenyzőket. Bronxban és Brooklynban zenekarok zenéltek az utcán. Ez nem futóverseny, ez futófesztivál! Másnap láttuk, hogy többen is az érmükkel a nyakukban sétálnak, így mi is feltettük. A boltokban, a buszon és a reptéren is sokan gratuláltak.

– Milyen időt futottatok?

DK: A másnapi The Wall Street Journal lehozta az öt órán belül célba érkezettek névsorát, mind a ketten benne vagyunk. Az 52 ezer induló között Zoli 3 óra 19-cel a 2200. hely körül végzett. Nekem nem voltak vérmes reményeim, szeptember óta kínlódok sarokcsontgyulladással, az volt a lényeg, hogy beérjek. A legjobb időmtől egy órával maradtam el 4 óra 58 perccel a 31 ezredikek között értem célba.

– Magyarokkal találkoztatok?

LZ: Igen, sok kint élő, dolgozó is rajthoz állt, tőlem is kérdezték, hogy itt élünk-e. Magyar mez volt rajtam, rám nézett egy ember, fennakadtak a szemei, és azt mondta: Magyarország, nem hiszem el!

– Milyen volt New York?

LZ: Úgy szoktunk utazni a versenyekre, hogy legyen 2-3 napunk felfedezni a várost. Egy kicsit félve mentünk ki, de kellemesen csalódtunk: az emberek nagyon segítőkészek voltak. Két napig városnéző busszal jártuk New Yorkot, feltűnő volt, hogy a nagy forgalom ellenére nincs akkora zaj, sok a gázüzemű autó.

DK: Fantasztikus volt, a kerek születésnapomra kaptam a gyerekeimtől egy helikopteres városnézést, voltunk egy repülőgép-hajó-tengeralattjáró kiállításon, még az USS Enterprise űrhajót is láttuk. Vicces volt, amikor elkérték Zoli igazolványát, hogy elmúlt-e már 21 éves, mert rendelt egy sört.

– Milyen volt a fogadtatás itthon?

DK: Külön öröm volt, hogy a kollégák mennyire drukkoltak, és nagyon jólesik, hogy a munkahelyemen támogatást kapok.

LZ: Közel harminc éve járok versenyekre, a kollégáknak élménybeszámolót kell tartanom, mert mindegyik maraton más.

Szerző -
Kiszli Vanda. Fotó: kajakkenusport.hu
Kiszli Vanda. Fotó: kajakkenusport.hu

Kiválóan szerepeltek az ASE versenyzői a németországi Brandenburgban megrendezett ifjúsági, U23 és felnőtt maratoni kajak-kenu világbajnokságon. Pupp Noémi az ifik kajak egyes versenyében állhatott fel a dobogó tetejére, Kiszli Vanda az U23-as korosztályban arany-, a felnőttek között ezüstérmet nyert kajak egyesben, míg a tizennyolc éves Koleszár Zoltán a tizenkilenc éves újpesti Dóri Bencével a felnőtt kenu kettesek versenyében a harmadik helyen ért célba. Szenzációsan szerepelt az egész magyar küldöttség is: a 17 versenyszámból 14-ben örülhettünk aranyéremnek, és további 13 dobogós helyezésnek. A sportolókat élményeikről, és a versenyről kérdeztük.

Pupp Noémi. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök archív
Pupp Noémi. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök archív

– Noémi, gyorsasági vb-cím után maratonon is felállhattál a dobogó tetejére. Mennyire szokványos ez?

– A csapatból többen is indultunk a síkvízi világbajnokságon is, úgy gondolom, ebben a korosztályban még abszolút hozható akár mindkét szakág. Ahhoz, hogy később eredményesek tudjunk lenni, több lábon kell állni itt is.

– Milyen volt a verseny hangulata, a pálya, az ellenfelek?

– Nagyon jó verseny volt. A másik magyar, illetve a dél-afrikai lány is ügyes és erős volt, szerencsére az utolsó futásnál el tudtam kicsit lépni és megtartani az előnyömet a táv végéig. Nagyon örülök ennek az éremnek, szerintem méltóképpen zártam az ifi éveimet. A pálya a csütörtöki napon nagyon szeles volt, ami megnehezítette a dolgunkat, de másnap nagyon jó idő volt, így tényleg csak magunkra kellett koncentrálni. A hangulat szintén nagyszerű volt, mindenki drukkolt mindenkinek, Paksról is elég nagy szurkolótábor jött, aminek nagyon örültünk.

Kiszli Vanda. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök
Kiszli Vanda. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök

– Vanda, a tudósítások szerint az U23-as döntőben úgy tűnt, az utolsó körben tetted oda magad. A felnőtt döntőre tartalékoltál?

– Az U23-as versenyt is teljes gőzzel csináltam, nem lehetett ott sem lazázni. Nem tartalékoltam egyáltalán, nem tehettem meg. Talán azért gondolják azt, hogy csak a végét nyomtam meg, mert azt tényleg látványosan meghúztam. Kemények voltak az ellenfelek, mint minden évben, de hál’ Istennek most is sikerült megvédenem a világbajnoki címemet.

– Úgy nézett ki, hogy sikerül legyőznöd Csay Renátát, a végén mindössze 3,3 másodperccel maradtál el mögötte. Hogy láttad a felnőtt döntőt belülről?

– A felnőtt futamra sokkal nyugodtabban álltam oda. Előző nap úgy éreztem, hogy nagyon stresszes vagyok, és verseny közben is még feszültnek éreztem magam. Szombaton reggel azonban, amikor felkeltem, nyugodt voltam, higgadt, versenyre kész. Nagyon jó erőben éreztem magam, alig vártam a rajtot. Nagyon jól sikerült helyezkednem a rajt után az első két körben, jókor voltam jó helyen, a robbantásoknál tudtam a lépést tartani, a futásoknál pedig próbáltam mindig az elején menni, ez sikerült is. Az, hogy a végén egy tizennyolcszoros világbajnok – maratonkirálynő – megvert, egyáltalán nem szégyen, úgy gondolom, hogy a fő számom után a felnőttek között 26 km-en ezüstöt szerezni szép dolog. Teljes mértékben elégedett vagyok a hétvégi eredményeimmel.

Koleszár Zoltán. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök
Koleszár Zoltán. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök

– Zoltán, a felnőttek között milyen reményekkel vágtatok neki a versenynek? Elégedett vagy az eredménnyel?

– Nem nagyon tudtuk, mire számítsunk, hiszen én még sosem versenyeztem felnőtt mezőnyben maratonon, ráadásul ez rögtön világbajnokság volt. Győrben voltunk táborozni, ott már láttuk, hogy hasonló iramot tudunk menni, mint a későbbi győztes magyar páros. Éppen ezért bizakodva álltunk rajthoz. Nagyon elégedettek vagyunk, hiszen több dolog ami hátráltatott minket, nem is kicsit, kilyukadt a hajónk az első körben, végig megtelt légtartállyal eveztünk és futottunk. Így még szebbnek látjuk ezt a bronzérmet.

– Milyen volt a verseny, a pálya az ellenfelek, a hangulat?

– Nagyon szeles pálya volt, erős hullámzással, de erre készültünk, hiszen ez a brandenburgi pálya jellegzetessége. Erős mezőny gyűlt össze, tele maratonista klasszisokkal, de sikerült felnőnünk a feladathoz. Minden várakozást felülmúlt az elért harmadik helyezés. A hangulatra sem lehetett panaszunk, nagyon jó volt az egész hétvége során, ilyen szurkolás ritka a maratoni versenyeken, talán a tavalyi győri vb-hez tudnám hasonlítani. Sokat segített, hogy sok magyar, köztük sok paksi szülő utazott ki szurkolni.

Szerző -
Bor Barna (j) küzd a kubai Alex Garcia Mendoza ellen a férfi cselgáncsozók +100 kilogrammos súlycsoportjában, a nyolcaddöntőben a riói nyári olimpián. MTI Fotó: Kovács Tamás
Bor Barna (j) küzd a kubai Alex Garcia Mendoza ellen a férfi cselgáncsozók +100 kilogrammos súlycsoportjában, a nyolcaddöntőben a riói nyári olimpián. MTI Fotó: Kovács Tamás

Az olimpiáról több turnusban indultak haza a magyar versenyzők, Bor Barna már az olimpia vége előtt megérkezett Paksra, az ASE nehézsúlyú versenyzőjét riói szerepléséről és tapasztalatairól kérdeztük.

– Hogy ítéled meg a kubai elleni meccsen történteket, mit csinálnál másképp?

– Úgy érzem, nem izgultam túl, nem vitt el az „olimpiai láz”. A körülményekhez képest a sorsolásom is jó volt, tudtam, hogy mire számíthatok. Jó erőben voltam, a tunéziait ipponnal vertem, de aztán a kubain fennakadtam. Az volt a baj, hogy a küzdelem hevében mindenképpen dobni akartam, és csináltam egy rossz válldobást, amire a bíró azt mondta, hogy alibi volt. Végignéztem az olimpián a dzsúdóversenyeket, amelyek során ezer ilyen történt, és nem kaptak érte semmit, de én intést kaptam érte. Megítélés kérdése, de ha passzív az ember, intsék meg egy perccel a vége előtt, hogy legyen ideje esetleg fordítani. Nem a bírót kell hibáztatni, lehet, hogy járt az intés, így utólag belegondolva nem kellett volna elindítani azt az akciót.

– Milyen volt Rio?

– A kiutazás előtt elég sok volt a rémhír a körülményekről, szerencsére én semmi rosszat nem tapasztaltam. A magyarok szállásán minden rendben volt, és jó volt az étel is. Négyünket szállásoltak el egy apartmanban, Lacikával, Mikivel és egy gyalogló sráccal laktam, összességében jól éreztem magam. Az olimpiai parkban ott volt minden egy helyen, szépek voltak a helyszínek, jó volt a hangulat, szeparált, és biztonságos volt. Nem lehet ugyan Londonhoz, pláne Pekinghez hasonlítani, de nem lehetett panasz.

– Hogyan tovább?

– Jelen pillanatban ott tartok, hogy pihenni és töltődni akarok. A dzsúdó lehet, hogy hiányozni fog, de a versenyzés nagyon nem hiányzik. Éveken keresztül kőkeményen dolgoztunk, most megpróbálok több időt tölteni a családdal és a barátokkal, igyekszem bepótolni, ami a két év alatt kimaradt.

Szerző -
Gediminas Petrauskas. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Gediminas Petrauskas. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Megkezdte a felkészülést a 2016/17-es bajnokságra az Atomerőmű SE NB I-es férfi kosárlabdacsapata. Augusztus 15-én ennek apropóján sajtótájékoztató keretében Jan Pavlik szakosztályvezető bemutatta a média képviselőinek az új vezetőedzőt, Gediminas Petrauskast. A litván szakembertől megtudtuk: nem volt teljesen ismeretlen számára az ASE, amikor megkeresték, ismerte a történetét, és azt, hogy sok litván játékos szerepelt egykor a csapatban. – Megtiszteltetés, hogy ilyen fiatalon egy ilyen múlttal rendelkező klubban építhetem tovább az edzői karrierem, ami eddig felfelé ívelt. Bízom benne, hogy ez itt Pakson is folytatódik – fogalmazott a vezetőedző, hozzátéve, örül, hogy a játékosok kiválasztásánál megkapta a lehetőséget és figyelembe vették a javaslatait, ugyanis elmondása szerint nem mindenhol kérik ki az edző véleményét. – Csapatunk stílusához igyekeztem játékosokat választani, akik egyelőre nem sztárok. Sikerre éhes társaságot akarok, melynek tagjai meg akarják mutatni, mit tudnak. Mindent megteszünk a sikeres szereplés érdekében, megpróbáljuk a lehetetlent elérni, a maximumot kihozni.

A vezetőedző újságírói kérdésre elmondta: a szerződés aláírása után megnézte a csapat jó pár play off meccsét, és tájékozódott az ellenfelekről is. – Igyekszem litván stílusú, támadó szellemű csapatot felépíteni. Ebben a játékban mindenkinek jut labda, az alap a kemény védekezés, amiből gyors indításokkal könnyű kosarakat lehet szerezni. A csapataimmal évek óta ezt játszatom.

Petrauskas hozzátette: emocionális edzőnek tartja magát, nem biztos, hogy minden játékosnak tetszeni fog a stílusa, de felkészíti őket, hogy mire számíthatnak. – Néha felmegy bennem a pumpa, de ez hozzátartozik a munkához. A jövőm most itt van: tíz hónapra jöttem Magyarországra dolgozni, a munkámhoz kell egy csarnok, tíz játékos, egy kellemes lakás, és ezt már mind megkaptam – szögezte le a vezetőedző.

A sajtótájékoztatón megszólalt a csapatkapitány, Kovács Ákos is, aki már szinte paksinak számít, mivel nyolcadik szezonját kezdi meg piros-kék színekben. Elmondta, hogy mivel kicserélődött a csapat, a játékosok több mint fele elment, ezért a következő hetek célja, hogy a külföldiek és a fiatal magyarok is minél hamarabb beilleszkedjenek.

– Tanulva az előző év tapasztalataiból szeretném minél jobban ellátni a csapatkapitányi feladatokat. Fontos, hogy mindenki becsülettel elvégezze azt, amit az edző elvár, akkor hiszem, hogy ott leszünk a legjobbak között. Úgy érzem, teljesen más lesz ez a szezon, mint az eddigiek, már várom az új kihívásokat. Sikerre éhes vagyok!

Szerző -
Cirjenics Miklós. Fotó: IJF
Cirjenics Miklós. Fotó: IJF

Nem panaszkodhat Hangyási László, az ASE dzsúdósainak vezetőedzője, hiszen három tanítványa is tatamira léphet a Rio de Janeiró-i nyári olimpiai játékokon. Bor Barna a harmadik, Csoknyai László a második, Cirjenics Miklós az első ötkarikás versenyére készül. Hármójuk közül talán az újoncnak, a 100 kg-ban versenyző Cirjenics Miklósnak volt a legnehezebb a dolga, az utolsó két versenyen kellett annyi pontot gyűjtenie, hogy beférjen a kvalifikációs listán a kijutást jelentő első huszonkettő közé. Bakuban és Almatiban ezt sikerrel teljesítette, így véghezvitte azt, amiért két és fél éve az ASE-hoz igazolt.

– Amikor Paksra kerültél, azt nyilatkoztad, hogy azért jöttél, mert szeretnél részt venni a riói olimpián.

– Valóban ezért igazoltam az ASE-hoz 2013 novemberében. Pontosabban 2014. január 1-jével vagyok főállású dzsúdós, előtte Budapesten hivatásos tűzoltóként dolgoztam és a munka mellett sportoltam. Tulajdonképpen fél év téli alapozás – Bor Barnával párban – után már benne is voltam a sűrűjében, kezdődött a kvalifikáció. Utólag elmondhatom, hogy jó döntést hoztam, jó hatással van rám az itteni munka, és sokat köszönhetek Laci bácsinak. Egyszer-kétszer belefáradtam a versenysorozatba és voltak hullámvölgyek, de sikerült kijönni belőle. Ezt jól mutatják az eredmények, 2014-ben két világversenyről hoztam érmet, 2015-ben csak egyről, idén viszont már háromról, és ezekből egy Grand Slam, kettő pedig Grand Prix.

– Elég hektikusan alakult a kvalifikációd, ráadásul a sorozat végéhez nagyon közel jött a hidegzuhany.

– A versenysorozat első felében még bent voltam a 22-ben, de a 2015-ös augusztus végi asztanai világbajnokság után kicsúsztam onnan. Nyert meccs nélkül estem ki, a riválisaim viszont tudtak nyerni, és ez egy kilences szorzós verseny volt. Nagyon megelőztek. Kontinentális kvótára kerültem, tehát még így is kijuthattam volna, de az Európa-bajnokság után rossz helyzetbe kerültem, mert a kvótát az Eb-n bronzot szerző Gercsák Szabinának adták.

–Maradt két verseny, amelyeken valami nagy eredményt kellett felmutatnod.

– A bakui Grand Slam ötös szorzójú, az almati Grand Prix pedig hármas. Bakuban úgy mentem fel a szőnyegre, hogy mindenképpen támadó dzsúdót mutassak be. Úgy voltam vele, vagy sikerül, vagy nem. Úgy mentem neki, hogy mindent kiadjak magamból, és tiszta lelkiismerettel fejezzem be a kvalifikációt, bármi is lesz a vége. Még vesztett helyzetben is próbáltam felszabadultan dzsúdózni, akkor is támadtam, és mivel dobáserős vagyok, bejött. Jó formát fogtam ki, a döntőig öt meccset nyertem ipponnal, de a végére már elfogyott a lendület, és második lettem. Bakuban olyan versenyzőket sikerült megvernem, akiket előtte soha, négyen is előttem vannak a világranglistán. A következő héten Kazahsztánban az első két meccsre még sikerült átvinnem ezt a formát, de aztán már egy kicsit elfogytam.

– Egyre kevesebb az idő az olimpiáig, milyen feladatok várnak addig?

– Május utolsó hétvégéjén Mexikóba, Guadalajarába utazunk a Mesterek Tornájára. Ezen a versenyen súlycsoportonként a világranglista első 16 helyezettje lép tatamira, s mivel páran lemondták a szereplést, engem is meghívtak. Nagyon nagy dolog, hogy eljuthatok ide, ha már egy meccset nyerek, az előrelépést jelent. Amikor Paksra jöttem, még a 80. hely körül voltam a világranglistán. Mexikó után Ausztriába megyünk két és fél hétre magaslati edzőtáborba, ha onnan visszajöttünk, megyünk Spanyolországba egy küzdelmi edzőtáborba, utána pedig már itthon készülünk. Valószínű, hogy a Budapest GP-n nem indulok, mert üti a felkészülést, és két év alatt elég sok versenyem volt, a Mesterek Tornája a 31. lesz.

– Foglalkozol már az olimpiával, vagy az még odébb van?

– Idáig mindig a következő versenyre koncentráltam. A klub és Hangyási Laci bácsi a munkát és a menedzselést biztosította számomra, azzal hogy kiharcoltam az olimpiai részvételt, tartoztam nekik is és magamnak is. Nemcsak arra vagyok büszke, hogy két és fél év alatt úgymond a munkából jutottam ki az olimpiára, hanem arra is, hogy mind a hárman, Csoknyai Laci és Bor Barna is, egymást húzva dolgoztunk. Nem akarom azt mondani, hogy vannak érmes esélyeim, hiszen az utolsók között kvalifikáltam magam, de a bakui Grand Slamből kiindulva bármi megtörténhet. Nagyon várom, augusztus 11-én lesz Rióban a versenyem!

Szerző -
Yasuhiro Awano. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök
Yasuhiro Awano. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök

Japán dzsúdóedző érkezett az Atomerőmű SE-hez, a világbajnoki bronzérmes Yasuhiro Awano az utánpótlás- és a felnőtt versenyzők tanításába is besegít. – Két hónapra érkezett Magyarországra, Pakson lakik, és többnyire itt is dolgozik, a gyerekekkel jól megértik egymást – tudtuk meg Keszthelyi Lászlótól. Az Atomerőmű SE cselgáncs szakosztályának technikai vezetője hozzátette: – hétközben nálunk tart edzéseket, de más klubokhoz is ellátogat, az egyik hétvégét például Kecskeméten tölti.

Az 1988-as születésű Yasuhiro Awano 73 kg-ban versenyzett. A 2010-es tokiói világbajnokságon bronzérmet szerzett, Grand Slam- és Grand Prix-versenyeken három ezüstöt és öt bronzérmet gyűjtött. Nyert japán bajnokságot, egy bajnoki ezüstöt és két bronzot.

Yasuhiro Awano. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök
Yasuhiro Awano. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök

– Hogyhogy ilyen rövid lett a versenyzői pályafutása?

– 2013-ig versenyeztem, annak idején két évvel idősebb bátyám példáját követve lettem dzsúdós. A tokiói Grand Slamen úgy megsérült a bokám, hogy háromból két orvos azt mondta, fejezzem be a versenyzést. A harmadikra hallgattam, aki azt ígérte, ha megműtik, tovább tudok majd dzsúdózni. Megműttettem, fél év lábadozás után elindultam még egy versenyen, de utána úgy döntöttem, abbahagyom.

– Egyenes út vezetett az edzői pályához?

–Amikor abbahagytam a versenyzést, még egyetemre jártam testnevelő szakra, és bekapcsolódtam az edzői munkába. Elvégeztem a mester szakot, így maradtam a sport és a dzsúdó mellett. Nagyon szeretek cselgáncsot oktatni, de ha visszatérek Japánba, teljesen mást fogok csinálni.

Yasuhiro Awano. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök
Yasuhiro Awano. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök

– Először jár Magyarországon. Milyen benyomásai vannak a magyar és a paksi dzsúdóról?

– Valójában 2011-ben már versenyeztem itt, edzőként 2015-ben tértem vissza Magyarországra. A legnagyobb különbség a két ország dzsúdója között az, hogy Magyarországon a klubokban folyik a képzés, Japánban pedig az iskolákban. Amíg itt valaki nem vált klubot, ugyanaz az edzője. Nálunk, ha átmegy tanulni egy új iskolába, másik edzője is lesz. Pakson azt látom, hogy nagy hangsúlyt fektetnek az alapokra, ami nagyon jó, de még nem vagyok annyira képben, viszont Kovács Antal és Braun Ákos eredményeit ismerem.

– Miért épp Magyarország?

– Az egyetemen bemutattak az ott dolgozó, és tanító magyar kézilabdaedzőnek, Nemes Rolandnak, aki beajánlott az ismerősei révén a Magyar Judo Szövetségnek, ezután hívtak meg.

– Mik az eddigi benyomások?

– Jártam már többfelé, például Szegeden, Budapesten és most Pakson. Az a benyomásom, hogy az emberek nagyon kedvesek, nyugalom van és béke. A gulyás és a halászlé finom, de a japán rizs nagyon hiányzik.

Szerző -
Kiszli Vanda. Fotó: Umzinyathi Canoe Club
Kiszli Vanda. Fotó: Umzinyathi Canoe Club

Kiszli Vanda, az Atomerőmű SE világbajnok kajakosa január első napjaiban a Dél-afrikai Köztársaságba utazott, ahol ideális körülmények között készül a 2016-os versenyekre. Az első hetek élményeiről faggattuk.

– Hogy kerültél Dél-Afrikába?

– Meghívtak: amikor szeptemberben megnyertem az U23-as vb-t, a dél-afrikai csapat vezetője odament Meczihez (Meczker András, az ASE kajakosainak edzője – a szerk.) és azt mondta, szeretné, ha kijönnék edzőpartnernek, illetve hogy induljak el itt egy versenyen. Akkor még nem mondták el nekem, mert másnap megint versenyeztem a felnőtt mezőnyben, és nem akarták elvonni a figyelmemet a versenyről. Másnap, a verseny után mondta csak el Meczi, hogy kaptam egy ilyen lehetőséget. Természetesen nagyon örültem neki! Január 3-án jöttem ki, helyileg Durbanban vagyok két hónapig.

Szerző -
Fotó: Chess.hu
Fotó: Chess.hu

Nagyszerű magyar siker született a Reykjavíkban megrendezett 20. sakk csapat-Európa-bajnokságon. A rajtlistán az Élő-pontszámok lapján hetedikként rangsorolt férficsapatunk bronzérmesként zárta a kilencfordulós, svájci rendszerű viadalt, írta meg a Magyar Sakkszövetség honlapja. A férficsapat – Lékó Péter, Rapport Richárd, Almási Zoltán, az Atomerőmű SE-ben sakkozó Berkes Ferenc és Balogh Csaba – öt győzelemmel, három döntetlennel és egy vereséggel érte el a várakozáson felüli, hatalmas sikert.