Évet értékelt a polgármester az újévköszöntő esten

A 2019-ben végzett munkáról, a megvalósult, megkezdett beruházásokról és az idei fejlesztési tervekről is beszélt évértékelő beszédében Szabó Péter a Csengey Dénes Kulturális Központban tartott, már hagyományos újévköszöntő esten. Paks polgármestere köszönetet mondott mindenkinek a 2019-ben elvégzett munkáért, kiemelve, kívánja, hogy békességben, szeretetben, türelemben járjuk a városunk előtt álló célokért közös utunkat 2020-ban is…

Tovább

Keresik az új Duna-híd kivitelezőjét

Keresik a Paks és Kalocsa között épülő új Duna-híd kivitelezőjét. A Magyar Építők adta hírül, hogy megjelent az uniós közbeszerzési közlönyben az erre vonatkozó felhívás. Eszerint a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. hirdetett pályázatot az átkelő, valamint a hozzá kapcsolódó utak kiviteli terveinek elkészítésére és megépítésükre.

Tovább

Hirdetmény a településrendezési eszközök módosításáról

Paks Város Önkormányzatának képviselő-testülete a Kalocsa-Paks térségében építendő új Duna-híd és az ahhoz kapcsolódó úthálózat megvalósítása érdekében módosította a településrendezési eszközöket. Határozatával jóváhagyta a településszerkezeti terv módosítását, illetve önkormányzati rendelettel módosította a helyi építési szabályzatot és annak mellékletét a szabályozási tervet…

Tovább

A településképi rendeletről lesz szó a lakossági fórumon

Lakossági fórumot tart az önkormányzat 2020. január 6-án 17 órakor a paksi polgármesteri hivatal nagytermében. A településképi rendelet megalapozó munkarészeként elkészült településképi arculati kézikönyvet korábban három lakossági fórumon mutatták be, a mostani témája a településképi rendelet lesz. Várják a leendő, és a már bejelentkezett Partnerek véleménynyilvánítását a településképi rendelet véleményezési szakaszában…

Tovább

Fejlesztési célokra érkezik újabb forrás Paksra

Közel négymilliárd forint támogatást kap Magyarország kormányától Paks fejlesztési célokra, erről is szó volt a decemberi ülés után néhány nappal összehívott rendkívüli testületi ülésen. Emellett tárgyalt a grémium arról is, hogy elkezdődik az új városi uszoda és élményfürdő tervezése…

Tovább

Közel száz ajándékcsomag gyűlt össze

Közel száz, ajándékokkal teli doboz gyűlt össze, és pénzadományok is érkeztek, amiből tartós élelmiszereket kapnak a rászorulók, tájékoztatta Szabó Péter, Paks polgármester és dr. Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója a sajtó és a segítőszervezetek képviselőit az idei közös karácsonyi cipősdoboz-akció eredményéről. Tizenegyedik alkalommal hirdették meg a gyűjtést…

Tovább