P+

Szerző -

A Hungarokarma tagjaival készült interjút láthatják a Palettában. Az együttes még 2010-ben alakult Dunaszentgyörgyön, magyarul énekelnek, mivel a hazai közönségnek játszanak, az itthoni élethelyzeteket dolgozzák fel. A TelePaks Kistérségi Televízió kulturális magazinjában a Hungarokarma egyik próbájára is bepillanthatnak.

Szerző -

A kézdivásárhelyi festőművész házaspár, Kosztándi Jenő és Kosztándi B. Katalin festményeiből nyílt tárlat a Csengey Kulturális Központban a Művészeti Fesztivál keretében. A TelePaks kulturális magazinjában a Kosztándi Jenővel készült interjú mellett a tárlat megnyitóján készült felvételeket láthatják.

Szerző -

Az idén húszéves Csurgó zenekar volt a Paletta soros vendége. A szekszárdi formáció több alkalommal lépett már fel paksi rendezvényeken, legutóbb „A muzsikusnak dalból van a lelke” című koncertjükkel. Gyulai István szerkesztő Siklósi Krisztián zenekarvezetővel beszélgetett a TelePaks Kistérségi Televízió kulturális műsorában.

Szerző -

Cseh László II. világháborús repülőgépmakett- és diorámakiállítása nyílott a napokban a Csengey Dénes Kulturális Központ könyvtár galériáján. A Paletta szerkesztője, Gyulai István is megtekintette a tárlatot, és ha már ott járt, a gyűjtővel is beszédbe elegyedett.

Szerző -

Mesék a súgólyukból címmel tartott előadást Tarr Mária, a Madách színház súgója, a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt kitüntetettje,valamint Dunai Tamás Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtárban. Velük beszélgetett a Paletta szerkesztője, Gyulai István.

Szerző -
Fotó: Felsmann József
Fotó: Felsmann József

Újabb archív felvételeket közlünk Időutazás című rovatunkban: ezúttal a szüret elevenedik meg Felsmann József fotóin. Olvasóinkat arra buzdítjuk, osszák meg Önök is a Paksi Hírnök online-on az elmúlt évezredben készült paksi fotóikat. Régi fényképeiket a szerkesztoseg@paksihirnok.hu címen várjuk.

Szerző -
Fotó: Felsmann József
Fotó: Felsmann József

A város régi arca sejlik fel azokon a fekete-fehér képeken, amiket Felsmann Józseftől kaptunk. Az archív felvételek 1969-70 telén készültek. Olvasóinkat arra buzdítjuk, osszák meg Önök is a Paksi Hírnök online-on az elmúlt évezredben készült paksi fotóikat. Régi fényképeiket a szerkesztoseg@paksihirnok.hu címen várjuk.