Közélet Közelről – 2023.08.14. – Duna-korzó avatás

Kiváló hangulatban avatták fel a megújult Duna-korzót. Az önkormányzat mintegy 140 millió forintot fordított a sétány felújítására. 200 méter hosszan, 1400 négyzetméteren alakult át a paksiak kedvelt helye. A felújítás második ütemét is tervezi már a város, erről is szó lesz mai magazinunkban.

Tovább

Kiemelten figyelnek a fák épségére a Duna-part felújításakor

A tervnek megfelelően halad a Duna-parti sétány felújításának első üteme. A kivitelező tájékoztatása szerint zajlik a bontás, ezen kívül pedig már több szakaszon is a helyükre kerültek a föld alatt futó kábelek. A munka során kiemelt szempont, hogy a fák ne sérüljenek, ezért a gyökereket egyesével tárták fel és azok alá helyezték a vezetékeket. A sétány felújításának első üteme 130 millió forintból valósul meg, mintegy 1400 négyzetméteren.

Tovább

Megkezdődött a Duna-part felújítása

Mintegy 200 méter hosszan megújul a Duna-parti sétány. A beruházás első üteme március 16-án kezdetét vette azzal, hogy a kivitelező és az önkormányzat szakemberei megtekintették a munkaterületet a gesztenyesoron. A beruházás mintegy 130 millió forintból, részben kormányzati támogatásból, részben önkormányzati forrásból valósul meg; a kivitelezés befejezésének várható határideje június 30.

Tovább

Benépesült a Duna-Korzó a húsvéti hosszú hétvége előtt

Benépesült a Duna-Korzó a húsvéti hosszú hétvége előtt. Többféle foglalkozás, színpadi előadás várta az érdeklődőket csütörtök délután Pakson. A Csengey Dénes Kulturális Központ szervezésében 15 órakor kezdetét vette a Húsvéti Duna-Party. A Paksi Mesevár Óvoda nevelőtestülete bábjátékkal kedveskedett a kilátogató gyermekeknek. A Fogfájós Nyuszi című mesét adták elő. Ezen kívül Nyuszisimogató, lufihajtogatás és húsvéti tojásvadászat közül is választhattak a résztvevők.

Tovább

Az eltűnt városkép nyomában – 2021.10.22. – A Duna-korzó

Tudta, hogy régen még Pestről is Paksra jártak az emberek strandolni? És arról hallott már, mi az úgynevezett kétmedencés kosaras uszoda története? Vagy éppen mikor és milyen okból kapták a nevüket a város nevezetes terei, épületei és ott milyen élet zajlott több mint 100 évvel ezelőtt? Magazinunkban Paks ismert vagy kevésbé ismert helyeit járjuk körbe, kicsit más szemmel. Az első részben a Duna-korzó történetét ismerhetjük meg.

Tovább

Megemlékezést tartottak a nemzeti összetartozás napján

– Aki emlékezik, az nemcsak nem felejti a múltat, de jövőjét is abból akarja élni, ami ő maga. Ősei szívéből, áldozatából, a múlt öröméből, veszteségeiből. A jelenben pedig ahhoz ragaszkodunk leginkább, amit a múltban egyszer már elveszítettünk – nyitotta beszédét Szabó Péter polgármester a nemzeti összetartozás napján tartott városi megemlékezésen a Duna-korzón álló emlékműnél…

Tovább