Gyalog, vizen, kétkeréken – A Duna vonzásában, evezős történetek paksiaktól

Hat kilométeren keresztül kíséri a Duna Paksot. A város a folyó gyors folyású oldalán fekszik, elválasztva attól a hatos út és a vasút által, ezért nem igazán ideálisak a feltételek a nyüzsgő vízi élethez. Ennek ellenére sok szerelmese van a Dunának. Közülük most olyanokat kérdeztük, akik az evezésben, vízitúrázásban lelnek örömöt. Vallják, hogy a vízen megtapasztalt szabadság hatalmas töltést ad…

Tovább

Lezárás: A szabályok betartását kéri Paks önkormányzata

A korlátozás betartását kéri a városvezetés. Sokan kíváncsiak a Duna magas vízállására, ugyanakkor Paks alpolgármestere arra figyelmeztet, hogy senki ne látogassa a lezárt gesztenyesort, addig, amíg véget nem ér a készültség. Az érkező óriási víztömeg kapcsán a miniszterelnök a hét közepén, az árvízinfón azt mondta, számításaik szerint jövő hét csütörtökre hagyja el az árhullám az országot.

Tovább

Védmű készült a paksi Árvíz utcában

II. Fokozatú védekezési készültséget rendelt el a közeledő dunai árhullám miatt Paks alpolgármestere. Szántó Zoltán a döntést azzal indokolta, hogy az árvíz okozta károk megelőzését el tudják kezdeni. Az intézkedés részeként szerdán reggel az Árvíz utcában dolgoztak a DC Dunakom Zrt. szakemberei annak érdekében, hogy az ott lévő lakóingatlan előtt egy gát épüljön. A városvezetés a vízügyi szakemberek jelzése alapján úgy kalkulál, hogy a Duna Paksnál megközelítőleg 840 centiméteren fog tetőzni.

Tovább

Folyamatosan monitorozzák a Duna vízszintjét az atomerőműben is

A valaha volt legnagyobb vízállásnál is két méterrel magasabban van a paksi atomerőmű saját gátja, így szinte kizárt, hogy a mostani árhullám üzemi területeket érintsen – erről tájékoztatott a vállalat kommunikációs igazgatója. Dr. Kovács Antal szerint a létesítményben felkészültek az érkező áradásra, a vízszint változását folyamatosan monitorozzák.

Tovább

A Belügyminisztérium szervezésében zajlik az árvíz elleni védekezés

A Belügyminisztérium szervezésében zajlik az árvíz elleni védekezés. A tartós esőzések miatt nagy mennyiségű víz érkezik a Dunán az elkövetkező napokban. A szakemberek a 2013-as áradáshoz hasonlítják a most előrejelzett árvizet. A katasztrófavédelem felkészült, a hivatal az önállóan védekező önkormányzatoknak nyújt segítséget.

Tovább