Újabb területekre terjeszti ki együttműködését az energiaügyi tárca és a Framatome

Magyarország tartósan kiemelt szerepet szán az atomenergiának, s elkötelezettje a nemzetközi együttműködésnek. A kormány e szellemben bővíti és emeli magasabb szintre fennálló kapcsolatait a nukleáris ipar meghatározó nagyvállalatával, a francia Framatome-mal. Az együttműködés elmélyítéséről Budapesten írt alá megállapodást Lantos Csaba miniszter…

Tovább

Megállapodás az innováció és a szakemberképzés érdekében

Együttműködik a jövőben a Dunaújvárosi Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány és a Mezőföldvíz Kft. A megállapodással az innovációk megvalósítását és a szakemberképzést kívánják segíteni. A dokumentumot szeptember 5-én írta alá az egyetemen Süli János kuratóriumi elnök, Dr. András István rektor, valamint Perlik Tamás, a Mezőföldvíz Kft. ügyvezetője.

Tovább

Együttműködés a nukleáris létesítményekkel

Sikeresen teljesítette a munkát 2022-ben a TEIT. A Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás alelnöke Híradónk kérdésére elmondta, az orosz-ukrán konfliktus kihívások elé állította a tagtelepüléseket. Történt rendhagyó esemény is, Gáncs István szerint beárnyékolta a TEIT tavalyi évét, egyik polgármester társuk elveszítése.

Tovább

Együttműködési megállapodás

Elindulhat a bevált gyakorlatok cseréje és a tapasztalatok megosztása a tiszta tömegközlekedés, az energiatárolás és az intelligens városi megoldások terén annak az együttműködési megállapodásnak köszönhetően, amelyet Szabó Péter, Paks polgármestere és Peter Marland, a Milton Keynes-i Városi Tanács elnöke írt alá december 1-jén. „Paks és Milton Keynes együttműködése hosszú távon a koronavírus-járvány után gazdasági fellendülést is elősegítheti országainkban, egy új, zöldebb, környezetbarát irányvonal mentén” – mondta Paul Fox, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete a virtuális találkozón.

Tovább

Megújították az együttműködési szerződést

Bűnmegelőzési és ifjúsági programok szervezése – többek között ezek adják a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság és a Tolna Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat együttműködésének alapját. A közös munka már évek óta tart, de most – mivel a nemzetiségi önkormányzatban személyi változások történtek – megújították az ezt megalapozó együttműködési szerződést.

Tovább

Paks II. – Lehetőség a térség fellendülésére

Az évszázad beruházásaként is emlegetett atomerőmű-építés komoly fellendülést hozhat Pakson és a környező megyékben. Szervezetek, intézmények, önkormányzatok sokaságát érintő, számos szakterületre kiterjedő együttműködés szolgálja azt, hogy a régió kivehesse részét a projektből és élvezze annak előnyeit…

Tovább

Bíróságtörténeti kiállítás

A rabőrzőt és a törvényszéki titokszobát is megnézhetik azok a látogatók, akik részt vesznek a Múzeumok Éjszakája programon idén. A Szekszárdi Törvényszék bíróságtörténeti kiállítással és egy rablási ügy tárgyalásának lemodellezésével is készül. A bíróság egyébként fokozza a külső kommunikációs tevékenységét, a céljuk ezzel az, hogy még szélesebb körben tájékoztasson az igazságszolgáltatással kapcsolatos hírekről.

Tovább

Közélet Közelről – 2019.04.01. – Régiós együttműködés a Paks II. projekt kapcsán

Meg fog épülni Pakson a két új blokk, hiszen csak az atomerőművek tudnak olcsón, időjárástól függetlenül, nagy mennyiségben áramot termelni – mondta Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter azt követően, hogy Szekszárdon, a Ferropatent Zrt. telephelyén öt, térségbeli megye vezetőivel folytatott megbeszélést.

Tovább