Gépgyártástechnológus tanulók sikere

Három dobogós helyezést szereztek a Paksi Energetikai Technikum és Kollégium gépésztechnikus tanulói az idei Országos Solid Edge és Edgecam Versenyen. A pandémia miatt a verseny döntőjét online rendezték. Az ESZI-ből hét gépgyártástechnológia szakon tanuló végzős diák jutott be az országos döntőbe, ahol a gyakorlatban előforduló feladatokat kellett megoldaniuk, a főszerep a kreativitásé volt.

Tovább

Pályaorientációs nap az ESZI-ben

Harmadik alkalommal szervezte meg az Energetikai Szakgimnázium a pályaorientációs napot. Három helyszínen várták a diákokat, az általános iskola felső tagozatos tanulói a a szakképzéssel ismerkedtek meg, a főiskolai épületben a főiskolák és egyetemek mutatkoztak be, a tornacsarnokban pedig vállalatokkal, köztük a Paksi Atomerőművel és a Paks II.-vel ismerkedhettek a tanulók.

Tovább

Az alapítványi középiskolák élmezőnyében az ESZI

A HVG idén is elkészítette a legjobb 100 gimnázium listáját. A lap középiskolai rangsorában a legjobb alapítványi iskola az idén is a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola lett, a top ötbe két vidéki iskola került be: egy egri, illetve a paksi Energetikai Szakgimnázium és Kollégium…

Tovább

Nyílt nap volt az ESZI-ben

Továbbtanulási nyílt napot tartott az Energetikai Szakgimnázium és Kollégium. Az eseményre megközelítőleg 500-an jelentkeztek, és betekintést nyerhettek az intézményben folyó munkába. A szakgimnáziumba történő sikeres felvételi érdekében felvételi előkészítőt is szervez az iskola. Az ESZI-be évről-évre többszörös a túljelentkezés.

Tovább