Pakson találtak otthonra
Idestova ötven éve él Pakson, és ennél valamivel hosszabb ideje a tudománynak, zikának Sarkadi Dezső. Az elmúlt négy évben négy könyve jelent meg…
TovábbIdestova ötven éve él Pakson, és ennél valamivel hosszabb ideje a tudománynak, zikának Sarkadi Dezső. Az elmúlt négy évben négy könyve jelent meg…
TovábbNegyedik helyezést ért el a mindössze hatodik osztályos Lepenye Bojta a Teller Ede Fizikaversenyen. Az online tartott megmérettetésen az ugyancsak hatodik osztályos Csáki Tamással együtt vendégül látta őket az Atomenergetikai múzeum, ahol különféle kísérleteket végezhettek, és bemutatkozó videó is készült róluk.
TovábbA Magyar Nukleáris Társaság, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, a BME Nukleáris Technikai Intézete, a Paksi Vak Bottyán Gimnázium, az Energetikai Szakgimnázium és Kollégium és a Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány szervezésében Pakson rendezték meg a XXII. Országos Szilárd Leó Fizikaverseny döntőjét. Csütörtökön délelőtt elméleti, délután pedig gyakorlati feladatok várták a versenyzőket. Az egyik feladatban a gyerekeknek egy szigetország energiatermelését kellett megtervezni.
TovábbIdén 21. alkalommal rendezték meg az Országos Szilárd Leó Fizikaversenyt, melyre az ország számos középiskolájából érkeztek diákok. Mint hagyományosan, most is elméleti, számítógépes és kísérleti feladatokban kellett bizonyítaniuk a modern fizikában járatos fiataloknak. A versenynek az Energetikai Szakgimnázium és Kollégium adott otthont.
TovábbA hétvégén rendezték meg az Országos Szilárd Leó Fizikaverseny döntőjét, hagyományosan az Energetikai Szakgimnázium és Kollégiumban. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, a paksi középiskola és a Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány versenyének döntőjében az első forduló után a legeredményesebb diákok adhattak számot tudásukról, a fiatalabb korcsoportban tíz, a felsőbb évesekében pedig húsz diákot hívnak be…
TovábbFizikashow-t tart az Atomenergetikai Múzeum az őszi szünet ideje alatt. 2017. november 2-án, csütörtökön két időpontban, 10 és 13 órai
TovábbMódosított tematikával, de változatlanul a térség települései általános iskolásainak részvételével rendezett nyári tábort az Atomenergetikai Múzeum. Az Ifjú fizikusok táborával
TovábbHavas kirándulásra várják a természetkedvelőket február elsején szombaton az Ürgemezőn. A túra résztvevőihez délután 13 órakor lehet csatlakozni a Sörkert Büfénél.
TovábbKirándulás a jövőbe elnevezéssel indul látogatócsoport Paksról a genfi CERN intézetébe, azaz a fizikai és atomenergetikai kutatások európai fellegvárába. A
Tovább