Tags Posts tagged with "környezetvédelmi vetélkedő"

környezetvédelmi vetélkedő

Szerző -
Töretlen a környezetvédelmi vetélkedő sikere. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Töretlen a környezetvédelmi vetélkedő sikere. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

„Szeresd, óvd és védd!” címmel, huszadik alkalommal rendezte meg környezetvédelmi vetélkedőjét az ÖKO Munkacsoport Alapítvány. A Csengey kulturális központban megtartott tudáspróbán tíz csapat vett részt, ez alkalommal a Balaton természeti és épített értékeivel foglalkoztak.

Nyugdíjasok, pedagógusok, óvónők, baráti társaságok jelentkeztek a vetélkedőre, amelynek célja most is a játékos tanulás volt. A versenyt a Paksi Deák Ferenc Általános Iskola Balatoni Sellők nevű csapata nyerte, így ők vihették haza a vándorkupát. A második helyen a Nagydorogról érkezett Maradék kecskekörmök elnevezésű formáció végzett, harmadik pedig az Eötvös utcai tagóvoda Tihanyi visszhangok nevű csapata lett.

A háromtagú zsűri elnöke a Nők a Balatonért Egyesület vezetője, Szauer Rózsa volt. A civil szervezetek vezetői azt tervezik, hogy a későbbiekben is együttműködnek majd, kölcsönösen megismertetve egymással a Balaton környéki települések és az atomerőmű környékének értékeit.

Szerző -

Idén is megrendezi Szeresd, óvd és védd! című környezetvédelmi vetélkedőjét november 19-én az ÖKO Munkacsoport Alapítvány a Csengey Dénes Kulturális Központ nagyklubjában. A versenyre négyfős csapatok jelentkezését várják november 16-ig. A nevezők játékos természetvédelmi feladatokra számíthatnak, a győztes csapat részt vehet jövő nyáron az alapítvány Hortobágyi Nemzeti Parkba szervezett tanulmányútján.

November 11-én kedden az atomerőmű orvosi rendelőjében, az azt követő napon 10 órától 15:30-ig pedig Dunaszentgyörgyön várja a véradókat a Vöröskereszt helyi szervezete.

November 3-5-ig újra zöldhulladék-szállítás lesz Pakson, így a jövő héten alkalom nyílik az őszi gallyazás, fűnyírás hulladékának eltávolítására.

Szerző -

Ragyogó tudásról adtak számot a térség iskolásai az elmúlt héten megrendezett környezetvédelmi vetélkedőn. Bölcske, Gerjen, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Paks és Pusztahencse alsós és felsős tagozatosai a szelektív hulladékgyűjtés és a környezettudatos magatartás ismeretét bizonyították az írásos feladatsoron és a gyakorlati játékok során. A két feladat összesítése alapján a legjobb tudású és legügyesebben szelektáló kisiskolás csapatot a paksi Bezerédj Általános Iskola küldte, a diákok értékes könyvjutalommal térhettek haza. A felső tagozatosok között a gerjeni iskola résztvevői teljesítették leggyorsabban a feladatokat.

Szerző -

Bécs, Moszkva és Prága után Budapesten láthatók az atomerőmű munkatársa, Vincze Bálint fotói. A Genuin című albumban korábban megjelent képek Paks gazdag, változatos élővilágát, a paksi atomerőmű környezetkímélő működését és fejlesztési lehetőségeit mutatják be.

Rajzolni tanulhatnak az érdeklődők novemberben Ódryné Horváth Krisztina keramikus képzőművész jóvoltából, aki három napos tanfolyamot hirdetett azok számára, akik képességeiket a jobb agyféltekés módszerrel is ki szeretnék próbálni, írja a fortunaradio.hu. Jelentkezni a 74/447-549-es telefonszámon lehet.

Az elmúlt hétvégén a PSE tájfutói az Őszi Spartacus Kupán vettek részt a Vértesben. Az őszi versenyidőszak záró versenyén 15 résztvevővel képviselte magát a PSE, a legjobb eredményt Sima Tamás (2. helyezett) érte el az F15-18 kategóriában.

Az ÖKO Munkacsoport Alapítvány hagyományainak megfelelően ebben az évben is megrendezi november 21-én felnőttek részére Szeresd, óvd és védd című környezetvédelmi vetélkedőjét a Körös-Maros Nemzeti Parkkal kapcsolatban. A Csengey Dénes Kulturális Központ nagyklubjába négy fős csapatok jelentkezését várják.