Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkár és Denis Flory, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség főigazgató-helyettese nyitotta meg Paks gazdag, változatos élővilágát, a paksi atomerőmű környezetkímélő működését és fejlesztési lehetőségeit bemutató kiállítást május 7-én, az ENSZ bécsi hivatalának központi fogadócsarnokában, tájékoztatott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A Magyar ENSZ-képviselet, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az MVM Csoport közös kezdeményezésében létrejött tárlat május 18-ig látható. Folytatás
Címke archívum: Kovács Pál
Átadták a több mint 150 méter hosszú támfalat
Befejeződött a partfal-stabilizáció a Gárdonyi kilátó tövében. Az önkormányzat a Deák Ferenc utca 28-42. számú ingatlanok mögött végeztette el a magaspart megerősítését annak érdekében, hogy megóvja a partfalra és az annak tövébe épült házakat, a hatos főutat, valamint a közműveket. Paks Város Önkormányzata az említett, omlásveszélyes partfalszakasz stabilizációjára az Új Széchenyi Tervben pályázott sikerrel. Az elnyert támogatás a 340 millió forint értékű projekt költségének 85 százalékát fedezte, a fennmaradó összeget a város büdzséjéből fedezték.
NAÜ-nagykövetek jártak az atomerőműben
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) Kormányzó Tanácsának nagykövetei a paksi atomerőműben, valamint a Bátaapátiban található kis és közepes aktivitású hulladéktárolóban jártak. A vendégeket Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára fogadta Pakson. A nemzetközi delegációban ott voltak az atomenergia alkalmazásában nagy szerepet vállaló államok képviselői, többek között az Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Japán és Franciaország bécsi ENSZ nagykövetei, valamint olyan országok képviselői is, amelyek még csak most tervezik a nukleáris technológia bevezetését. Folytatás
MVM PA Zrt. néven működik tovább az atomerőmű
Elfogadta a múlt évi beszámolót és üzleti jelentést a paksi atomerőmű közgyűlése. Személyi kérdésekről és a társaság nevének megváltoztatásáról is döntöttek a csütörtöki ülésen.
Mittler István kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint a közgyűlés az igazgatóság javaslatára 199 milliárd 800 millió forint mérlegfőösszeggel és mintegy 20,757 milliárd forint adózott eredménnyel fogadta el a társaság 2011. évi beszámolóját és üzleti jelentését. Utóbbit osztalék formájában kifizetik a tulajdonos Magyar Villamos Művek Zrt.-nek.
A 2011-es üzleti évének lezárásán túlmenően elfogadták az atomerőmű 2011. évi üzleti jelentését és beszámolóját, valamint a 2012. évi üzlet- és fejlesztéspolitikáját. Mittler István kiemelte, hogy a 2011. évi értékesítési átlagár, azaz az 1 kWh értékesített villamos energiára jutó árbevétel 11,66 forint volt, ami a hazai erőművek átlagárait tekintve a legalacsonyabb az országban.
A közgyűlés módosította az alapszabályt. Ennek során a társaság cégneve MVM Paksi Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaságra változott. Változás történt a felügyelőbizottságban is: Kovács Pál államtitkári kinevezését követően távozott az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. felügyelőbizottságából. A közgyűlés helyette Koós Zoltánt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettesét választotta meg tagnak.
Magyarországra érkezik a NAÜ főigazgatója
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kovács Pál államtitkár által tolmácsolt meghívásának eleget téve június végén látogat Yukija Amano főigazgató. A találkozó tovább erősíti Magyarország és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) hagyományosan jó kapcsolatait. A tárgyalásról a NAÜ Kormányzó Tanácsának ülésén született megállapodás, közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A tárca közleményében Yukija Amano ülésen elhangzott hozzászólásából is idéz. NAÜ főigazgatója azt mondta, hogy a fukusimai baleset ellenére az atomenergia terjedése töretlen, és az új beruházások mértékének csökkenése csupán átmeneti jellegű. 2011-ben összesen 65 atomerőmű állt építés alatt, ebből 44 Ázsiában – továbbra is ez a régió a növekedés központja.
– Magyarország a nemzetközi színtéren is tevékenyen támogatni kívánja a NAÜ nukleáris biztonság tárgyában tavaly elfogadott akciótervét – olvasható a minisztérium honlapján.
A továbbiakban arról esik szó, hogy Magyarország is elvégezte a célzott biztonsági felülvizsgálatot, amelyről Kovács Pál államtitkár a Kormányzó Tanács március 5-i ülésén elmondott felszólalásában azt mondta: az Országos Atomenergia Hivatal megállapítása szerint a paksi atomerőmű biztonságos, és semmilyen azonnali intézkedésre nincs szükség. A létesítményben 2008 óta bevezetett biztonságnövelő beavatkozások fontosságára a felülvizsgálatot ellenőrző szakértők is rámutattak. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarország uniós tagállamként kiemelt figyelmet fordít a nukleáris létesítmények biztonságának folyamatos növelésére.
– A hazai eredmények lehetővé tették, hogy a Kormányzó Tanács ülésén Magyarország felajánlja a nukleáris biztonság területén szerzett tapasztalatait és rendelkezésre álló eszközeit a nemzetközi szakértők számára. A paksi Karbantartó és Gyakorló Központ például különösen alkalmas gyorsreagálású balesetelhárítási programok és képzések megvalósítására – fogalmaz a minisztérium kommunikációs főosztálya.
Távol-keleti delegáció az atomerőműben
Vietnami delegáció látogatott tegnap a paksi atomerőműbe. Ezt megelőzően Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkár fogadta a vietnami oktatási és szakképzési minisztérium küldöttségét, amelyet Tran Quang Quy tudományért, technológiáért és környezetvédelemért felelős miniszterhelyettes vezet. A minisztérium úgy tájékoztatott, hogy a látogatás célja a két ország közötti szakképzési együttműködési lehetőségek felmérése az atomenergetika területén. Folytatás
Hírek röviden
Átvette kinevezési okmányát Schmitt Pál köztársasági elnöktől és ünnepélyesen letette az esküt kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium új államtitkára, Kovács Pál. Ahogy korábban megírtuk, a február elsején hivatalba lépő szakember Bencsik Jánost váltja a klíma- és energiaügyekért felelős államtitkári poszton.
Sikeres évet zárt a paksi atomerőmű, amely eddigi történetének második legjobb termelési eredményét produkálta a 2011-es évben: tavaly 15.685 GWh villamos energiát állítottak elő, ez a teljes hazai termelés 43,25 százaléka, hangzott el a társaság Magyar Tudományos Akadémián tartott évindító sajtótájékoztatóján. Hamvas István vezérigazgató kiemelte, hogy az erőmű átlagos teljesítmény-kihasználási tényezője közel 90 százalék volt annak ellenére, hogy átalakítások sorát hajtották végre az üzemidő-hosszabbítás miatt.
Kovács Pál az új energiaügyi államtitkár
Egy paksi kötődésű szakember, Kovács Pál eddigi helyettes államtitkár váltja február 1-jével a megbízatásáról tavaly év végével lemondó Bencsik Jánost az energiaügyi államtitkári poszton, közölte a Napi Gazdaság. A csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg az a miniszterelnöki határozat, amely megállapítja, hogy államtitkári kinevezése miatt január 31-én megszűnik Kovács Pál helyettes államtitkári megbízatása a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban. Az államtitkári kinevezésről szóló határozatot várhatóan a következő napokban hirdeti ki Schmitt Pál köztársasági elnök. Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár december elején közölte, hogy lemond, megbízatása december 31-én szűnt meg.
Brüsszeli konferencia a nukleáris biztonságról
Kétnapos nukleáris biztonsági konferencia kezdődött kedden Brüsszelben, az Európai Nukleáris Biztonsági Hatóságok Csoportja (ENSREG) szervezésében, írta meg a Magyar Távirati Iroda. A 2007-ben létrehozott ENSREG független, hatósági szakértői testület, amelynek tagjai között ott vannak az Európai Unió mind a 27 tagállamának nukleáris biztonsági, radioaktív hulladék-biztonsági és sugárvédelmi hatóságainak vezető tisztségviselői, valamint az Európai Bizottság képviselői.
Cél a negyedik generációs reaktor
Nem kétoldalú, hanem globális nemzetközi nukleáris kutatásfejlesztési programhoz keres partnereket Olaszország, nyilatkozta Kovács Pál. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikai ügyekért felelős helyettes államtitkára annak kapcsán beszélt erről, hogy a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági lap azt írta, megállapodott az olasz és a magyar kormány egy ilyen tárgyú együttműködésről, amelynek alapjául a paksi atomerőmű szolgál. Kovács Pál elmondta, hogy több országot is megkeres Olaszország annak érdekében, hogy partnerekre találjon egy nukleáris kutatási programhoz. Magyarország vizsgálja annak lehetőségét, hogy ebbe hogyan kapcsolódhatna be. Hozzátette, hogy a paksi atomerőmű és a magyar nukleáris háttérintézmények jól felkészültek, jól ismerik a nukleáris ipar fejlesztési irányait, ezért a nemzetközi kutatási programokban való részvétel során fontos szerepet vállalhatnak.
Kovács Pál szavai szerint negyedik generációs ólomhűtési reaktorok kifejlesztése a végső célja ennek a nemzetközi kutatási programnak.
Hírek röviden
A Paksi Kistérségi Közkincs Kerekasztal könyvtári szakmai nappal egybekötött összejövetelt tart január 31-én 14 órakor a Pákolitz István Városi Könyvtárban. A tervezett témák között szerepel a könyvtári és a közművelődési statisztika leadásával kapcsolatos információk, az olvasócsalogató technikák, valamint a művelődési központ „TÖBBLETT-M” pályázata.
Újévköszöntő rendezvényre várta a Fidesz helyi szervezete a város és a választókörzet fideszes, illetve Fidesz által támogatott polgármestereit és képviselőit. A Prelátusban szombaton tartott rendezvényen a szimpatizánsok mellett megjelent többek közt Tóth Ferenc országgyűlési képviselő, Süli János vezérigazgató-helyettes és Kovács Pál helyettes államtitkár is.
Február 3-án, csütörtökön “Farsangi népszokások a Sárközben” címmel Dr. Balázs-Kovács Sándor tart előadást a művelődési központ könyvtárában.
92:74-re kapott ki az Albacomptól a paksi atomcsapat a bajnokság legutóbbi fordulójában. Az ellenfél hamar gőzerőre kapcsolt, így Sales egyedül nem tudta felvenni a versenyt az ellenfél együttesével. Horváth Imre vezetőedző elmondta, a hazai pályán küzdő játékosokkal most nem tudott megbirkózni az Atomerőmű csapata.
A paksi I. István Szakképző Iskola fémipari szakmák oktatására
szakoktatót keres. Érdeklődni lehet: 75/311-278 vagy önéletrajzokat várnak a
titkarsag@paszi.hu e-mail címre.

