Két utca újul meg a 4-es számú választókerületben

Lakossági fórumon ismertették a Zöldfa és a Sebestyén utca felújításának legújabb terveit június 3-án A Városházán tartott egyeztetésre az érintett utcák lakóit és a présháztulajdonosokat várták. A több mint hét éve készült elképzeléseket a megváltozott jogszabályok és a lejárt engedélyek miatt kell újra áttervezni.

Tovább

Sikeres egyeztetésen vannak túl

A Gesztenyés utcai parkoló felújítása kapcsán lakossági fórumot tartott a körzet PDF-es képviselője. Kudorné Szanyi Katalin mellett a kivitelező cég képviselői is jelen voltak a kedd esti találkozón és válaszoltak a kérdésekre. Volt, aki a parkolási lehetőségekről érdeklődött a fórumon. A megoldás, hogy amíg a felújítás tart, addig az ASE csarnok melletti füves területen is meg lehet állni az autókkal.

Tovább

Közélet Közelről – 2026.04.21. – Lakossági fórum három témában

Három témában kérdezhettek az érdeklődők. Társasházi közös képviselőket és lakosokat is várt Paks Város Önkormányzata az április 14-i fórumra. A Városházán tartott eseményen legelőször a hulladékgazdálkodás helyi kérdései kaptak figyelmet. A MOHU ügyféltámogatás vezetőjének tájékoztatóját követően a résztvevők kérdezhettek. Paks polgármestere az elsők között arról érdeklődött, miként lehetne hasznosítani a társulás tulajdonában lévő sárga tetejű edényeket, kommunális hulladék szállításához. A fórumon még távhőszolgáltatással kapcsolatos aktualitás és galambtalanítás téma került napirendre. Erről szól mai magazinunk, tartsanak velünk!

Tovább

Közélet Közelről – 2026.04.10. – Lakossági fórumot tart az önkormányzat

Lakossági Fórumot tart Paks Város Önkormányzata. Az április 14-i eseményen Kudorné Szanyi Katalin várja az észrevételeket, kérdéseket több témában. Az 5-ös körzet képviselője elmondta hulladékszolgáltatás, galambtalanítás és távhőszolgáltatás szerepel majd napirenden. A fórum kedden 13 órakor kezdődik. Erről szól mai magazinunk, tartsanak velünk!

Tovább