Sportos hírek

Névhasználati megállapodás született a Magyar Villamos Művek Zrt. és a labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC között, így a bajnoki ezüstérmes MVM Paks néven szerepel a jövőben, írja a Nemzeti Sport online. A zöld-fehér klub nem csupán új névvel, új ellenfelekkel is gazdagodott, ugyanis kedden elkészítették az NB I. Monicomp Liga első hét fordulójának menetrendjét az Magyar Labdarúgó Szövetség székházában. Ennek értelmében, a szintén Európa Ligában szereplő Kecskeméttel csap össze a gárda az első fordulóban július 17-én, vasárnap 19 órakor hazai pályán.

A városunkban zajló IX. Marx György-emlékverseny férfi sakktornájának ötödik fordulójában Berkes Ferenc a paksi testvérháborúban legyőzte Ács Pétert. Az éllovas Radoslaw Wojtaszek negyedik győzelmét aratta, a moldáviai Viorel Bologan sorozatban harmadik partiját vesztette el. A paksi Dudás Eszter könnyen nyerhető állást rontott remire Rudolf Anna ellen. A szerdai pihenőnap után csütörtöktől ellenkező színelosztással a második kör kezdődik meg.

Sportos hírek

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének Elnöksége a nemzetközi kupákban indulni kívánó csapatok lehetőségeiről ülésezett hétfőn. A megbeszélésen a következő szezonra  vonatkozó versenykiírások és a nemzetközi kupaindulók is terítékre kerültek. A férfiaknál a bajnok Szolnoki Olaj KK és az Atomerőmű SE jelezte, hogy meg akarja méretni magát nemzetközi porondon.

Jövő nyáron már két magyar csapatnak sem kell is olyan korán kezdenie a nemzetközi kupaszereplést, mint idén a Fradinak és a Paksi FC-nek. Mivel a Monicomp Liga feljött a 32. helyre az UEFA-rangsorban, a következő idény bajnoki ezüstérmese már ráér a második kanyarban rajthoz állni. Jelenleg a Ferencvárosnak és a PFC-nek is ugyanúgy az Európa Liga-selejtező első körében kell már bekapcsolódnia a kupaküzdelmekbe, mint például az albán vagy az izlandi bajnokság hasonló helyezettjeinek, írja a pepsifoci.hu. A következő években az élvonal második helyezettje a kupagyőztessel egyetemben ráér majd a második fordulóban rajthoz állni, ami  jelentősen javítja a felkészülés lehetőségeit.

Sportos hírek

A Paksi FC vezetői már korábban jelezték, hogy élő szerződése ellenére távozhat a csapattól Palásthy Norbert, aki télen került a tolnai csapathoz, de az NB I-ben csak egy meccsen kapott lehetőséget. A 30 éves csatár a finn élvonalbeli bajnokság listavezetőjéhez, az Inter Turkuhoz utazik és szerdáig vesz részt próbajátékon, közölte a Nemzeti Sport Online. Palásthy a Paksi FC előtt a Honvéd és a Vác színeiben szerepelt, majd télen az NB II-es Váctól szerződött a zöld-fehérekhez.

Az nb1.hu statisztikája szerint a legsportszerűbb csapat a Monicomp Liga 2010-2011. évi szezonjában Paks volt, a legsportszerűtlenebb pedig a ZTE. A rangsorolásnál az idény során kiosztott sárga lapért 1 pont, az egy mérkőzésen belüli második sárga lapért 3 pont, míg a pirosért 5 pont járt. Az összesített adatok alapján kiderült, hogy az elmúlt szezonban Paks kapta a legkevesebb büntető kártyát, így Kis Károly csapata volt a legsportszerűbb klub az élvonalban.

Bor Barna nyerte vasárnap a +100 kg-os súlycsoport versenyét az olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozat bukaresti állomásán. A nemzetközi szövetség honlapja szerint sorrendben egy-egy kazah, bolgár és izlandi riválisánál bizonyult jobbnak, majd az elődöntőben a brazil Walter Santost, a fináléban pedig grúz ellenfelét verte. A 81 kilogrammosoknál Csoknyai László helyezetlenül zárt.

Hírek röviden

A Paksi Úttörők 37. alkalommal hirdetik meg vetélkedőjüket az általános iskolák 4. osztályosai részére, amelyre nevezéseket várnak Erdélyből, a Felvidékről és Kárpátaljáról is. Minden iskola 3 fős csapattal jelentkezhet: egy tanuló magyarból, egy matematikából, egy pedig természetismeretből versenyezhet. A megmérettetést május 21-én szombaton 9 órától tartják a Deák Ferenc Általános Iskola Dózsa György úti épületében.

A paksi művelődési központ és a Civil SzámAdó Szolgálat információs napot tart nonprofit szervezetek számára május 25-én szerdán 17 órakor. A találkozó témája a Nemzeti Civil Alapprogram 2010. évi pályázatai lesznek.

A szombati bajnoki mérkőzésére, az MTK Budapest-Paksi FC találkozóra ingyenes szurkolói busz indul 13 óra 30 perckor a Fehérvári úti stadiontól. Jelentkezni Tesényi Norbertnél lehet a 06-20-495-64-11-es telefonszámon. Aki ellátogat a mérkőzésre garantáltan élvezetes és jó mérkőzést fog látni, ugyanis az ezüstérem ellenére, teljes erőbedobással készült a meccsre a zöld-fehér gárda. A paksiak szépen szeretnék zárni a szezont, ahogy a lendületes MTK is, így izgalmas találkozóra számíthatnak a szurkolók. Sifter Tamás összegyűlt sárga lapjai miatt ezúttal nem léphet pályára.

Folytatás

Hírek röviden

A Paksi SE és az Atomerőmű SE Szabadidő Szakosztálya másodszor rendezi meg közösen a női sportnapot június 5-én az ASE sporttelepén, a rendezvényre május 20-ig várják 8 fős csapatok jelentkezését az alábbi korcsoportok figyelembe vételével:

  1. 15-25 év közötti 2 fő
  2. 25-35 év közötti 2 fő
  3. 35-45 év között  2 fő
  4. 45 év feletti    2 fő

Az érdeklődők a program során körülbelül 30 féle sportágban, egyéni és csapatsportokban is kipróbálhatják magukat, mint például ugrálókötelezés, darts, célba dobás, célba rúgás, hulahopp, fitball, kangoo, foci, röplabda, floorball, kosárlabda. A programról bővebb információ kérhető Horváthné Szeip Ildikónál a 06-20-398-53-04-es telefonszámon.

Megváltozott a Paksi FC utolsó NB I-es bajnoki fordulóra kisorsolt mérkőzésének időpontja, ez alapján a Monicomp Liga 30. fordulójában május 21-én szombaton 17 óra 30 perckor találkozik Kis Károly gárdája az MTK Budapest csapatával.

Hírek röviden

Fotó: Paksi Közművelődési Nonprofit Kft.

A felnőtt könyvtárral ismerkedtek a Deák Ferenc Általános Iskola 8.a osztályának tanulói május 16-án a városi művelődési központban. A rendhagyó könyvtári órán Lackfi János Apám kakasa című könyvének segítségével a kortárs és klasszikus versek birodalmában barangolhattak a diákok, majd be is iratkozhattak a könyvtárba.

Megváltozott a Paksi FC utolsó NB I-es bajnoki fordulóra kisorsolt mérkőzésének időpontja, ez alapján a Monicomp Liga 30. fordulójában május 21-én szombaton 17 óra 30 perckor találkozik Kis Károly gárdája az MTK Budapest csapatával.

Jubileumi közgyűlést tartott a paksi Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete. A tíz esztendővel ezelőtt alapított civil szervezet értékelte munkáját, meghatározták a jövő feladatait, és mivel Czink Dóra lemondott tisztségéről, Pfeffer Judit személyében új titkárt választottak. A Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesületének tízéves fennállása óta sokat fejlődött a tér, tagjaik a borversenyeken elért kiváló eredménnyekkel büszkélkedhetnek, és rendezvények tekintetében is letették már névjegyüket, amelyek közül kettőt beemelt a város éves programnaptárjába. A célok a jövőben is változatlanok.

Tovább erősítené gárdáját a PFC?

A pepsifoci.hu információi szerint szeretné megerősíteni hátsó alakzatát a nyár folyamán a vélhetően nemzetközi porondra is kilépő Paksi FC. Az online hírportál értesülései szerint a kaposvári Grúz Tamás és a siófoki Graszl Károly a két kiszemelt futballista, emellett a vezetés a támadó szekciót is erősítené a debreceni Balajtival. A hírportál közlése szerint a Tolna megyei csapat nagy erőkkel dolgozik azon, hogy megerősítse gárdáját a kupaszereplésre. Egyelőre az sincs kizárva, hogy Grúz és Graszl is a zöld-fehér védelem tengelyébe kerülhet, ugyanis a nyáron mindkét labdarúgó szabadon igazolhatóvá válhat.

A PFC dinamikus gárdáját már kevés választja el attól, hogy megszerezze a Monicomp Liga ezüstérmét. A Ligakupát is elhódító csapat minden bizonnyal egyik legeredményesebb szezonját fogja zárni az idén. A Paksi SE labdarúgócsapata és szurkolói hasonlóan a mostani eredményekhez 1976-ban is két kiemelkedő sikernek örülhettek. Az egyik az volt, hogy megnyerték a 1975-76-os Tolna megyei bajnokságot és felkerültek az NB III-ba, nem is akármilyen teljesítménnyel: 34 mérkőzésből a négy vereség és három döntetlen mellett 27 mérkőzést sikerrel zártak. Rúgtak 119 gólt, míg csak 21-et kaptak, tehát a gólkülönbség 98. Összesen 57 pontot szereztek, ami igen figyelemre méltó annak tükrében, hogy akkor még csak két pontot adtak egy győzelemért. A másik ok az örömre a Szabadföld Kupa megnyerése volt. A Paksi SE ellenfele a Sülysáp volt, a csapatot négy-kettőre győzték le.

Európai focihét a szolidaritás jegyében

A Magyar Speciális Olimpia Szövetség és a Magyar Labdarúgó Szövetség évek óta együttműködik az értelmi fogyatékossággal élő emberek sportjának előmozdítása és népszerűsítése érdekében. A „Special Olympics European Football Week”, vagyis az “Európai focihét” alkalmából az UEFA és a Magyar Labdarúgó Szövetség közreműködésének köszönhetően május 13. és 15. között, a Monicomp Liga hétvégi fordulójának mind a nyolc mérkőzésén pályára vonulnak a Magyar Speciális Olimpia Szövetség versenyzői az élvonalbeli labdarúgókkal együtt, írja a paksifc.hu.

A kezdő sípszó előtt közös fényképek készülnek, amelyek a szolidaritást fejezik ki az értelmi fogyatékossággal élő emberekkel szemben. A Speciális Olimpiának a világon jelenleg 170 ország tagja. Ez azt jelenti, hogy mintegy 3,1 millió értelmi fogyatékossággal élő személynek nyújt sportolási és versenyzési lehetőséget.

Hírek röviden

A hálózaton végzett tervszerű karbantartási munkák miatt áramszünet lesz az ÁG Borpince területén május 13-án pénteken. Az E.ON közleménye szerint ezen a napon reggel 8 és 12 óra között kell számítani a szolgáltatás szüneteltetésére.

Május 15-én ismét sakkbajnokság lesz az Erzsébet Nagy Szállodában. Ezúttal az ASE a Pénzügyőr gárdájával mérkőzik meg.

A bajnokság legfontosabb meccsét vívja a Paksi FC NB 1-es futballcsapata. Kis Károly együttese május 13-án 17 órakor a Vasas gárdájával csap össze, és ha nyer, bebiztosítja ezüstérmét. A paksi játékosok a fontos pillanatokban számítanak a szurkolók támogatására is, a diákok számára díjtalan lesz a belépés a pénteki meccsre.

Fontos meccs előtt áll a PFC

A bajnokság legfontosabb meccsét vívja holnap a Paksi FC NB 1-es futballcsapata. Kis Károly együttese május 13-án 17 órakor a Vasas gárdájával csap össze, és ha nyer, bebiztosítja ezüstérmét. A vezetőedző nem számít könnyű mérkőzésre, hiszen az ellenfél remekül szokott védekezni, több olyan meccsük is volt, amit kapott gól nélkül játszottak végig. A Vasas remek tavaszt produkált, ettől függetlenül a PFC-nek most is a három pont megszerzése a célja. Ennek eléréséhez nagy erőket kell mozgósítania a zöld-fehér játékosoknak, hiszen a siker azt jelentené, hogy nyártól megkezdődhetne a menetelés az Európa Liga selejtezőjében. Sifter Tamás úgy véli, annak ellenére, hogy több sérült is van és fáradt a csapat, mindenkinek a győzelem lebeg a szeme előtt. A paksi játékosok a fontos pillanatokban számítanak a szurkolók támogatására is, a diákok számára díjtalan lesz a belépés a pénteki meccsre.

Győzött a Vidi, a PFC legfeljebb második lehet

Története első bajnoki aranyérmét szerezte meg szerdán a Videoton, miután hazai pályán 3:1-re megverte a Kaposvárt a Monicomp Liga 28. fordulójában. A fehérvári gárda két fordulóval az NB I idényzárása előtt már megnyerte a bajnokságot, hiszen behozhatatlan előnnyel vezet a második helyen álló Paks előtt. Mezey György vezetőedző társulata hamar vezetést szerzett, és sokáig biztonsággal őrizte is előnyét. A somogyiak a második félidőben Grumics fejesével egyenlítettek, ám válaszként rögtön jött a Videoton újabb gólja, a találkozó vége előtt pedig a mindent eldöntő harmadik.

A Kaposvár veresége egyben azt is jelenti, hogy a dobogós helyekért harcolók tábora tulajdonképpen négyre szűkült. Paks vélhetően meg tudja szerezni az ezüstérmet, míg az egyetlen fennmaradó Európa Ligás helyet jelentő bronzéremért a Fradi, a címvédő Loki és a ZTE csatázik. Utóbbi két együttes pénteken Zalaegerszegen egymás ellen mérkőzik.

Tovább menetel a PFC

A tabella második helyén álló Paks 3:1-re győzött a bennmaradásért küzdő Siófok ellen a Monicomp Liga 28. fordulójának keddi játéknapján. A sikernek köszönhetően még nem dőlt el az arany sorsa, de amennyiben az öt ponttal vezető Videoton szerdán legyőzi a Kaposvárt, akkor megszerzi első bajnoki címét.

A keddi mérkőzésen kiérdemelten győzött Kis Károly csapata: a hazai pályán játszó siófoki gárda lendületesen kezdte a mérkőzést, ám a paksiak egy szabadrúgásból született góllal egyenlítettek még a szünet előtt és Böde szépségdíjas találatával meg is fordították a találkozót. A folytatásban Éger egy büntetővel eldöntötte a mérkőzést, és az utolsó pillanatokban még Csernyánszki is mutatott egy bravúrt az ellenfél helyzeténél. A zöld-fehérek következő május 13-án 17 órakor hazai pályán csapnak össze a Vasas gárdájával.

Európa Liga esélyek

Kedden megkezdődik a Monicomp Liga 28. fordulója. Bár a Videoton csak szerdán lép pályára, akár már ma bajnok lehet. Jelenleg ugyanis 8 ponttal vezetnek a fehérváriak a tabella második helyén álló Paksi FC előtt, és ha a Kis Károly játékosai ma nem hozzák el a 3 pontot a Siófok otthonából, a Videoton megnyerte első bajnoki címét. Ennek Székesfehérvár mellett minden bizonnyal Kecskeméten örülnének legjobban, hiszen a kupadöntőbe jutott KTE szintén Európa Liga szereplőnek mondhatná magát egy paksi pontvesztés esetén, olvasható a civilnaplo.hu honlapon.

Amennyiben Paks ma nyer a siófoki gárda ellen, akkor a Videotonnak szerdán le kell győznie a Kaposvárt ahhoz, hogy holnap a két város ünnepelhessen. Amennyiben a zöld-fehérek ma nyernek, és a Videoton holnap kikap, akkor a hét végéig várni kell a két nemzetközi porondra vágyó csapatnak. A harmadik nemzetközi kupában induló csapat a Paks, FTC, Kaposvár, ZTE, Debrecen ötösből kerülhet majd ki, itt még éles küzdelem várható.

Mit nézzünk ma?

Az ókori Róma ünnepeit, vallási kultuszait, szertartásait ismerhetik meg az érdeklődők a Városi Múzeum május 10-i szabadegyetemi előadásában 14 órától. A Familia Gladiatoria hagyományőrző egyesület bemutatóján keresztül megelevenedik, hogy milyen ünnepeket, hogyan ültek meg az ókori rómaiak, milyen külső hatások alakították hitvilágukat, hogyan próbálták befolyásolni, illetve megismerni sorsuk alakulását, milyen képzeteik voltak a halálról vagy a túlvilági életről. Előzetes időpont egyeztetés és a programról bővebb információ kérhető a 06-20-883-03-74-es telefonszámon. A részvétel díjtalan.

Kedden 18 órakor az 1994-es endrődi nyugdíjas találkozóról szóló film vetítése várja a nosztalgiázni vágyó nyugdíjasokat a dunakömlődi faluházban.

35 évvel ezelőtt a Szabadföld kupa győzteseként érkezett haza a PSE megyei első osztályában szereplő labdarúgócsapat a népstadionból. Az évfordulóról sportbaráti találkozón emlékeznek meg május 20-án. A szervezők lesznek a TelePaks Lelátó című magazinjának vendégei május 10-én. A sportműsorban emellett a PSE NB III-as labdarúgócsapatának szereplése és az OB II-es teniszbajnokság is témaként szerepel.

Május 10-én a Paksi FC a Siófokkal csap össze idegenben 17 óra 30 perckor a Monicomp Liga 28. fordulójában.

Az első hely tovább motiválhat

A Paksi FC 2:1-re verte szombaton az Újpest csapatát, ezzel biztosítva második helyét a bajnokságban. Az ellenfél egy rendkívül összeszedett, mozgékony csapat volt, a zöld-fehérek a mérkőzés első negyedórájában nem is találták a játék ritmusát, de fokozatosan javultak és dinamikus kontratámadásaikkal meglepetést szereztek az újpesti gárdának. Ez a siker komoly lendületet adott a csapatnak, ahogy a szurkolók folyamatos buzdítása is, mely segített átlendülni a holtpontokon, mondta Éger László csapatkapitány, akit 34. születésnapja alkalmából nagy tapssal üdvözölt a közönség. A keddi Siófok elleni összecsapás is komoly motivációt jelent Kis Károly játékosainak, hiszen amellett, hogy a második hely már biztosnak látszik, az első sem elérhetetlen.

Megerősítette második helyét a PFC

Nem szakadt meg a sorozat, az Újpest ezúttal sem tudott győztes mérkőzést produkálni Pakson, Kis Károly csapata 2:1-re nyert a lila-fehérek ellen a Monicomp Liga 27. fordulójának szombati játéknapján. A kezdeti újpesti próbálkozások után egyre jobban megerősödött a Paks, és a félidő hajrájában meg is szerezte a vezetést. A szünet után rákapcsoltak a vendégek is, s fölényük góllá is érett a 65. percben Lázár révén. Erre azonban a PFC a mérkőzés hajrájában válaszolt, az ellenfél labdavesztését követően megszerezte a győzelmet biztosító gólt. Az Újpestnek ezzel megszakadt három mérkőzésből álló győzelmi sorozata, a Paks pedig megerősítette a dobogón a második helyét.

Fotó: Molnár Gyula

Mit nézzünk a hétvégén?

Május 6-án 10 órától 11 óráig közös beszélgetésre, teázásra, játékra várja az érdeklődőket a baba-mama tábor a Paksi Képtárban. A program lehetőséget kínál mind az anyukák, mind gyermekeik számára arra, hogy egy különleges délelőttöt tölthessenek el az épület „Új szerzemények” elnevezésű képei között.

Május 6-án indul a paksi művelődési központban megrendezésre kerülő háromnapos Internetvers fesztivál. A program során 30 zenekar, zenész és előadó közel 70 költő műveit dolgozza fel, a közönséget helyi és országos hírű zenészek koncertjei, megemlékezések és költői estek várják. Részletes program a fesztivál hivatalos honlapján.

Május 7-én 19 órakor hazai pályán csap össze a Paksi FC az Újpest gárdájával a Monicomp Liga 27. fordulójában. Azonban szombaton nem csupán a paksi futballistákért izgulhatnak a szurkolók, ugyanis ezen a napon 17 órakor mérkőzik meg a bronzéremért az ASE a Körmend csapatával a Gesztenyés úti sportcsarnokban.

Friss lendület kell az Újpest ellen

A győriekkel való összecsapást követően május 7-én 19 órakor az Újpest gárdájával mérkőzik meg a Paksi FC hazai pályán a Monicomp Liga 27. fordulójában. Az Újpestnek még nem sikerült nyernie Pakson, ezért Heffler Tibor, a zöld-fehérek jobbhátvédje különösen bizakodó. A legfontosabb a győzelem és a három pont megszerzése, ezért gőzerővel készülnek a megmérettetésre, mondta a paksi futballista. Még négy forduló van hátra a bajnokságból, ezért nem lesz könnyű megtartani a második helyet. Ennek okán Heffler úgy véli, a lehető legjobb eredményt kell produkálni, nem szabad stresszelni a pontok miatt, mindig az aktuális meccsre kell koncentrálni.

Hírek röviden

A pénteki bajnoki mérkőzésére, a Győri ETO-Paksi FC találkozóra ingyenes szurkolói busz indul 13 órakor a Fehérvári úti stadiontól. Jelentkezni Tesényi Norbertnél lehet, a 06-20-495-64-11-es telefonszámon.

A hagyományoknak megfelelően 2011 nyarán is megrendezik a Tűzkakas Országos Tűzoltó Strandfoci Bajnokságot Pakson, melynek elkészült a részletes programterve. A futballselejtezőkre július 9-14-ig várják a nevezőket, a döntőt augusztus 6-án tartják. Idén első alkalommal lesz a hónap derekán öregfiúk bajnokság, mely 40 év feletti hivatásos nyugdíjas és állományban lévő tűzoltók részére kerül kiírásra. Emellett július 3-10-ig a gyermekek jelentkezését várják diáktűzoltó-táborra. A programokról további részlet a www.pakstuz.hu honlapon olvasható.

Mit nézzünk a hétvégén?

Április 29-én 17 órakor a Győri ETO gárdájával csap össze a Paksi FC idegenben a Monicomp Liga 26. fordulójában. A zöld-fehéreknek óriási lendületet ad, hogy kedden legyőzték a toronymagasan vezető Videoton csapatát, de a tabella 12. helyén álló Győr egyletét sem szabad lebecsülni.

86:66-ra ismét kikapott a férfi NB I-es kosárlabda elődöntőben az Atomerőmű SE hazai pályán az Albacomp gárdájától. A három győzelemig tartó párharc állása 2:0 a székesfehérvári együttes javára, így Horváth Imre csapatának mindent bele kell adnia a sikerért. A következő mérkőzést április 29-én pénteken 19 óra 15 perckor rendezik idegenben, melyet a Sportklub Televízió élőben közvetít. Az összecsapást a TelePakson felvételről szombaton és vasárnap 19 órától láthatják.

Április 29-én és 30-án 19 órakor a Tűzvirág Táncegyüttes 30 éves jubileumi műsorát láthatják az érdeklődők a művelődési központ színháztermében. Az előadás első felvonásában a magyar, a második részében pedig a nomád táncok hagyományaiból adnak ízelítőt a közönség számára a fellépők.

Folytatás