Tags Posts tagged with "pályázat"

pályázat

Szerző -

A háztartásban és a ház körül keletkező hulladék hasznosítása nem csak a szelektív gyűjtés és ipari újrahasznosítás során történhet. Kreatív ötletekkel, művészi érzékkel a szemétből is használati tárgy vagy dísztárgy készülhet. Az ötletek összegyűjtése és népszerűsítése érdekében az ÖKO Munkacsoport Alapítvány fényképes pályázatok érkezését várja.

Szerző -

A MOL az Ökotárs Alapítvánnyal együttműködésben 2006 óta minden évben meghirdeti a Zöldövezet Programot azzal a céllal, hogy a települések legyenek szebbek, zöldebbek, élhetőbbek. Pályázati rendszerükkel olyan kezdeményezéseket támogatnak, amelyek helyi összefogással valósulnak meg és előnyben részesítik a környezetbarát megoldásokat. Pályázatuk révén anyagi támogatáshoz jutnak azok a helyi civilszervezetek, kezdeményezések, iskolai közösségek, amelyek készek közös tervet kidolgozni egy-egy felújításra váró park, közterület, nyitott iskolaudvar rendbetételére, új zöldfelület kialakítására és azt meg is valósítják.

Szerző -
Forrás: rmfc.hu/Mészáros Dia
Forrás: rmfc.hu/Mészáros Dia

Sztárfellépők sora szórakoztatja a közönséget idén a Villamosnapon június 21-én az ASE sporttelepén. A program egyik fővendége Rúzsa Magdolna lesz, de már biztosan ott lesz a fellépők között Tihanyi Tóth Csaba és a Bikini is. Emellett színpadra lép még a Tűzvirág Táncegyüttes és a Heves Happy Band partizenekar zenés műsora zárja az élményekkel teli programot.

A szerzők dedikálják pénteken 15 órától a Tolnaricumban a nemrég megjelent Képeskönyv – A régi Paks című kötetet. A számos korabeli képeslapot, rajzot és fotót bemutató, reprezentatív, 160 oldalas könyv az önkormányzat kiadásában jelent meg. A régi Paks szövegét Kernné Magda Irén és Bencze Barnabás írta, a kötetet tervezte és tördelte Kövi Gergő.

Szerző -

Évente átlagosan húsz, fogyatékkal élő, elsősorban értelmi sérült embernek segít
elhelyezkedni a nyílt munkaerőpiacon a Kék Madár Alapítvány. Eddig csak a megyeszékhelyen működött irodájuk, de olyannyira megnövekedett az érdeklődés a szolgáltatásuk iránt, hogy most Pakson is szeretnének irodát nyitni. Első ügyfélfogadásukat május 27-én tartják a paksi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat irodájában (Ifjúság útja 1/A.) 10 és 13 óra között.

A Fortuna Rádió közel kilenc és félmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Mikrovállalkozások fejlesztése című pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében, amelyet ugyanekkora összegű visszatérítendő támogatott hitel egészített ki. A 21 millió forintos összköltségvetésű beruházásból telephelyként szolgáló ingatlan vásárlását valósítják meg. Ezzel a beruházással a rádió működtetésének színvonalát és közszolgálati feladatainak ellátását javítja.

Június 2-án mutatják be a nagyközönség számára az újjáépült Cseresznyéskert Erdei Iskolát. 16 órakor Jegesi Jánosné egykori cseresznyési diák mond köszöntőt, majd Hajdú János polgármester és Tell Edit alpolgármester számol be a beruházásról. A jövőbeni tervekről és az épület hasznosításáról Hefner Erika és Balog Pálné, a kulturális központ ügyvezetői beszélnek.

Szerző -

A védett épületek felújítási munkáinak támogatására írta ki pályázatát a városépítő bizottság.Három millió forintra emelkedett az a keret, amelyből a műemléki védelem vagy helyi egyedi védelem alatt, illetve védett környezetben álló épület felújításához biztosít támogatást a grémium. A pályázat beadási határideje május 31.

Szerző -

Paks Város Önkormányzata városépítő bizottsága pályázatot hirdet a védett épületek felújítási, korszerűsítési, építési munkáinak támogatása céljából. Pályázni lehet műemléki védelem, helyi egyedi védelem alatt álló épületek, valamint a védett környezetben álló építmények teljes felújítási, korszerűsítési, külső és az ezzel összefüggő belső helyreállítási munkáira április 24. és május 31. között, az igények értékelése június 15-ig fog megtörténni. A részletes felhívás megtekinthető a www.paks.hu honlapon.

Szerző -

Két, civilszervezeteknek szóló pályázat jelent meg az önkormányzat humánpolitikai bizottságának felhívásában. Az egyik a kulturális alkotások, események létrehozását támogatja, illetve olyan tevékenységet, ami a város kulturális értékeinek, hagyományainak megőrzését, fejlesztését szolgálja. Az egészségügyi témában napvilágot látott kiírás az egészségügyi, valamint szociális területen végzett tevékenységet támogatja a szakemberképzéstől a már meglévő szolgáltatások fejlesztését célzó programokig. Mindkét pályázat beadási határideje május 6-a. További információ a www.paks.hu honlap pályázatok menüpontja alatt.

Szerző -

Az Együtt a parlagfű ellen Alapítvány pályázatot hirdet Virágos Matrica néven azzal a céllal, hogy új akciójához logót terveztessen. A szervezet nyáron ismét körbejárja Paks városát, és azon családi házak, amelyek környezete virágos, tiszta és rendezett, jutalmul egy Virágos Matricát kapnak, amit a tulajdonosok kiragaszthatnak a postaládájukra.

Ahhoz, hogy megtalálják a Virágos Matrica program jelképeként szolgáló legszebb emblémát, az iskolások segítségét kérik. Az első helyezett tizenötezer forintos könyvvásárlási utalványt nyerhet. A benyújtott pályázatokat az alapítvány kuratóriuma bírálja el, a terveket a szervezet székhelyén az Atomfitt Centrumban kell leadni május 12-ig, és az embléma hátoldalán fel kell tüntetni a készítő nevét és címét. További információ a 06-75-510-414 telefonszámon.

Szerző -
Forrás: vkpaks.hu

Paks Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Pákolitz István Városi Könyvtár igazgatói állásának betöltésére. A pályázatot április 1-jéig lehet benyújtani Dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyzőhöz. A magasabb vezetői megbízás időtartama 2013. május 1-jével kezdődően öt évre szól. A pályázatnak tartalmaznia kell a jelentkező önéletrajzát, szakmai életrajzát, három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványát, iskolai végzettséget igazoló oklevelének másolatát, az intézmény irányítására vonatkozó szakmai programot a helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel és a személyes adatok kezeléséről szóló hozzájáruló nyilatkozatot. A részletes kiírás megtalálható a paks.hu honlapon.

Szerző -

Nettó 1,7 milliárd forintos keretösszeggel, a létesítési és üzemeltetési munkákkal kapcsolatos tervezési szolgáltatásra írt ki nyílt közbeszerzést a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. (RHK Kft.) – a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Az elvégzendő munka részleteit az a dokumentáció tartalmazza, amelyet 63 500 forintért vásárolhatnak meg a potenciális ajánlattevők. A tervezési feladat érinti az ajánlatkérő paksi, bátaapáti és püspökszilágyi telephelyeit is, írja az MTI. Az ajánlattevőnek az utóbbi két évből legalább nettó 400 millió forint árbevételt kell felmutatnia tervezői szolgáltatásból, emellett rendelkeznie kell nukleáris létesítmények tervezési referenciájával. Az ajánlattételi határidő február 25., az értékelésnél az ár esik latba a legnagyobb súllyal.

Szerző -

Paks Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Városi Múzeum igazgatói állásának betöltésére. Ennek feltétele szakirányú egyetemi végzettség, kiemelkedő tudományos tevékenység folytatása és legalább öt év szakmai gyakorlat. A vezetői megbízás időtartama 2013. augusztus 1-től 2018. július 31-ig érvényes. A pályázatot március 1-ig kell benyújtani dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyzőhöz, döntés a jelentkezés benyújtási határidejétől számított 30 napot követő első képviselő-testületi ülésen várható.

Szerző -

Strauss-hangversennyel köszönthetik az új esztendőt a paksiak. Január 8-án 19 órakor a Csengey Dénes Kulturális Központ által meghirdetett felnőtt hangversenybérlet 3. előadásának vendége az Alba Regia Szimfonikus Zenekar lesz, amely újévi Strauss-koncertet ad Drahos Béla Liszt-díjas fuvolaművész vezényletével.

Idén is meleg étellel, ruhákkal és más ajándékkal várta a rászorulókat a paksi Segítők Háza karácsonykor. A szeretetvendégséget a város önkormányzata is támogatta, Tell Edit alpolgármester pedig tevőlegesen is részt vállalt az étel adagolásban, írja a fortunaradio.hu. 170 család – akik előzőleg bejelentkeztek – ajándékcsomagot is hazavihetett, emellett 220 liternyi székelykáposztát főztek a szervezők, valamint pogácsa és péksütemény is járt az ünnepi menühöz.

Kerítés épült a csámpai közösségi háznál, a karácsonyra elkészült fakaput a lakók összefogásával építették és a játszóteret is öt új eszközzel fejlesztették.

Szerző -

A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. kommunikációs feladatokra keres ügynökséget. A nyertessel kötendő megbízás 2017-ben ér véget. Az RHK Kft. a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap felhasználásának fejlesztési és üzemeltetési céljaival kapcsolatos lakossági kommunikációs tevékenység lebonyolítására keres partnert, írja a kreatív.hu. A feladatok között szerepel a sajtókapcsolatok bonyolítása, kiadványok megjelentetése, honlap-karbantartás, sajtótájékoztatók szervezése vagy tervezett események kommunikációs feladatai is. A kiírás a Tenders Electronic Daily oldalán található.

Szerző -

Több mint félmilliárd forintos beruházással két újabb vízvédelmi beruházás kezdődhet Tolna megyében európai uniós támogatással: Bátaszék mellett Paks nyert forrást új projektjére. Bátaszéken 134 millió forintból a Cigány-árok rekonstrukciója fejeződik be a vízelvezető 400 méteres szakaszának burkolásával és átemelő zsilip építésével. A paksi önkormányzat pedig 399 millió forintot nyert el az Európai Regionális Fejlesztési Alap forrásaiból egy közel 30 ezer köbméteres záportározó építésére, valamint egy fél kilométer hosszú csatorna építésére, írta az MTI. Az új csatorna, amelynek építése 2013-ban kezdődhet el, közvetlenül a Dunába vezeti a hirtelen lezúduló, Paks hét utcáját veszélyeztető csapadékot.

Szerző -

A nyár közepére készül el a Paksot és Csámpát összekötő, a hatos út mellé tervezett kerékpárút. A kivitelezésről szóló szerződést a 12 ajánlattevő közül kiválasztott Baranya Aszfalt Kft.-vel írták alá. A közel 220 millió forint összköltségű, pályázati forrás felhasználásával megvalósuló beruházás során több mint négy és fél kilométer hosszú kerékpárút épül.

A kivitelezésre a város európai uniós alapokból az Új Széchenyi Terv keretében nyert forrást: az 1508 méter hosszú belterületi szakaszra 57 millió forintot közel 90 százalékos, a 3121 méter hosszúságú külterületi szakaszra pedig 100 százalékos pályázati támogatással 154 millió forintot.

Szerző -

Az UWC Magyarország meghirdette a 2013-2015-ös tanévekre szóló új ösztöndíjpályázatát, amelyről országos tájékoztató kampány keretében informálja a középiskolákat. November 28-án 13.30-kor a Vak Bottyán Gimnáziumban is látogatást tesz a szervezet, hogy minél több diáknak beszámoljon a pályázati lehetőségekről. Az 1962-ben alapított UWC-hálózat ma 12 iskolát tart fenn világszerte. Magyar diákokat fogadtak már Walesbe, Kanadába, Olaszországba, az Egyesült Államokba, Hong Kongba, Indiába, Norvégiába, Costa Ricára, Szingapúrba és Hollandiába.

Szerző -

A Városi Múzeum karácsonyfa és termőág díszítő versenyt hirdet felnőtteknek, gyerekeknek, csapatoknak, családoknak. Az elkészült tárgyak leadási határideje december 10., az eredményhirdetés és a pályamunkákból összeállított kiállítás megnyitója december 13-án lesz a kőtárban.

Az intézmény az Erzsébet Nagy Szállodával közösen karácsonyi kórusvetélkedőt is hirdet. Várják azon csoportok jelentkezését, akik egy verseny keretén belül negyed órában szeretnének ünnepi hangulatot varázsolni az óváros szívébe. Óvodák, iskolák, családok, baráti társaságok, kórusok, munkahelyi közösségek vagy bármilyen társulás részvételére számítanak a karácsonyi dalok előadásában. A fellépések időpontjai december 17. és 18. a Városi Múzeum udvarán. További információ az intézmény honlapján.

Szerző -
Fotó: TelePaks felvétel

Befejezéséhez közeledik az új paksi hulladéklerakó építése, a készülő építmények 80 százalékos készültségűek. Az ütemtervnek megfelelően halad a kivitelezés, a jelenlegi állás szerint tartható a szerződés szerinti befejezési határidő. Az új szociális épület már teljesen elkészült és a régi blokk rekonstrukciója is megkezdődött a hulladékudvar betonozása mellett. A próbaüzem, ha minden a tervek szerint halad január elsejével elindul a központban, biztosítva a társult hét település lakossági hulladékának elhelyezését és válogatását. A kommunális hulladék begyűjtésében jelentős változás nem lesz, ami újdonság, hogy az év elejétől minden háztartásban külön kell kezelni az ott keletkező zöld, szerves és műanyag hulladékot. Az elkülönített gyűjtés eszközrendszerét a társulás biztosítja – tájékoztatott Hoffmann Zoltánné projektkoordinátor.

Szerző -
Fotó: TelePaks felvétel

20 millió forintos támogatást nyert a város nemrégiben a Fogyatékkal élők és Idősek Napközi Otthonának kialakítására a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) pályázatán. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott szervezet október 17-i, tolnai kuratóriumi ülésén több mint 200 millió forint odaítéléséről döntött az idei esztendő második pályázati fordulójában. A 30 beérkezett pályázat közül 17 részesült támogatásban, köztük a paksi önkormányzat Fogyatékkal élők és Idősek Napközi Otthona című beadványa.