A hagyományokhoz híven, 2012-ben is megrendezésre kerül a paksi városi teremlabdarúgó bajnokság a felújított ESZI sportcsarnokban. A programra december 19-ig lehet jelentkezni, a versenyre 4 fő kivételével kizárólag amatőr, 16 éven felüli magyar állampolgárságú személyek nevezhetnek, amatőrnek a megye I. osztálynál alacsonyabb szint számít. A nevezés akkor érvényes, ha a csapat minden tagja aláírásával elfogadja a kiírási feltételeket, amelyeket az előző évben szereplő csapatok és az érdeklődők emailben kapnak meg, vagy a Paksi FC honlapjáról letölthetnek, tájékoztatott Boa András verseny lebonyolítási titkár.
Címke archívum: PFC
Hírek röviden
Megérkeztek az influenza elleni vakcinák az ÁNTSZ paksi kistérségi intézetébe, és már ki is osztották a háziorvosoknak az oltásra térítésmentesen jogosultak ellátására. Nem csak a védőoltás jelent meg, már megkezdte működését az influenzafigyelő szolgálat is, mely ebben az időszakban a megbetegedések számát követi nyomon. Az influenza elleni vakcina összetételét a WHO szakértői bizottsága minden évben a járványt várhatóan okozó vírustörzsek alapján határozza meg. Idén kétféle oltóanyag van, három év alattiaknak, illetve felettieknek, aki szeretné beoltatni magát, a háziorvosát kell keresse, aki tájékoztat nyújt a védőoltással kapcsolatos tudnivalókról.
2011-ben a város gazdasági, kulturális és társadalmi életében kifejtett kiemelkedő teljesítményéért Gutai István, a Pákolitz István Városi Könyvtár nyugalmazott igazgatója és a Paksi Futball Club részére Pro Urbe emlékérmet adományozott a képviselő-testület, míg a város szociális és gyermekvédelmi ellátásában nyújtott kimagasló tevékenységének elismerésére a Segítő Kéz kitüntetést Szilágyi Ferencné, a Bóbita bölcsőde dolgozója kapta. A Pro Urbe díjakat az október 23-i városi ünnepség keretében, míg a Segítő Kéz elismerést a szociális munka napján november 12-én adják át.
Sportos hírek
Névhasználati megállapodás született a Magyar Villamos Művek Zrt. és a labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC között, így a bajnoki ezüstérmes MVM Paks néven szerepel a jövőben, írja a Nemzeti Sport online. A zöld-fehér klub nem csupán új névvel, új ellenfelekkel is gazdagodott, ugyanis kedden elkészítették az NB I. Monicomp Liga első hét fordulójának menetrendjét az Magyar Labdarúgó Szövetség székházában. Ennek értelmében, a szintén Európa Ligában szereplő Kecskeméttel csap össze a gárda az első fordulóban július 17-én, vasárnap 19 órakor hazai pályán.
A városunkban zajló IX. Marx György-emlékverseny férfi sakktornájának ötödik fordulójában Berkes Ferenc a paksi testvérháborúban legyőzte Ács Pétert. Az éllovas Radoslaw Wojtaszek negyedik győzelmét aratta, a moldáviai Viorel Bologan sorozatban harmadik partiját vesztette el. A paksi Dudás Eszter könnyen nyerhető állást rontott remire Rudolf Anna ellen. A szerdai pihenőnap után csütörtöktől ellenkező színelosztással a második kör kezdődik meg.
Andorrai csapattal mérkőzik a PFC
A bajnoki ezüstérmes Paksi FC az andorrai UE Santa Colomával találkozik a labdarúgó Európa Liga első selejtezőkörében, derült ki a svájci sorsoláson. Az első összecsapásra június 30-án, a visszavágóra július 7-én kerül sor. Az európai szövetség élő internetes közvetítése alapján Paks hazai pályán kezd. Nem lehet panaszunk a sorsolásra, de természetesen alaposan fel kell készülnünk az ellenfelünkből, hiszen nem véletlenül kerültek az Európa Ligába, nyilatkozta Kis Károly a klub honlapján. Az edző elmondta, az ellenfél eredményein kívül annak is utána kell járni, hogy milyen futballt képvisel. “Szeretnénk ellenük továbbjutni, amire úgy gondolom, hogy meg is van az esélyünk. Az, hogy itthon kezdünk nem biztos, hogy hátrány a számunkra. Olyan előnyt kell szereznünk, amivel nyugodtan utazhatunk az andorrai visszavágóra”, mondta Kis Károly.
Az andorrai klub 1995-ben alakult a hasonló nevet viselő település csapataként és 2007-ig mint tartalék csapat szerepelt. Utána kerültek az élvonalba és voltak már ezüstérmesek is az előző szezonban. A legutóbbi bajnokságban a negyedik helyen zártak. Szerepeltek már az Európa Ligában, egy montenegrói csapattól kaptak ki összesítésben öt-nullára. Színük a sárga-fekete.
Sportos hírek
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének Elnöksége a nemzetközi kupákban indulni kívánó csapatok lehetőségeiről ülésezett hétfőn. A megbeszélésen a következő szezonra vonatkozó versenykiírások és a nemzetközi kupaindulók is terítékre kerültek. A férfiaknál a bajnok Szolnoki Olaj KK és az Atomerőmű SE jelezte, hogy meg akarja méretni magát nemzetközi porondon.
Jövő nyáron már két magyar csapatnak sem kell is olyan korán kezdenie a nemzetközi kupaszereplést, mint idén a Fradinak és a Paksi FC-nek. Mivel a Monicomp Liga feljött a 32. helyre az UEFA-rangsorban, a következő idény bajnoki ezüstérmese már ráér a második kanyarban rajthoz állni. Jelenleg a Ferencvárosnak és a PFC-nek is ugyanúgy az Európa Liga-selejtező első körében kell már bekapcsolódnia a kupaküzdelmekbe, mint például az albán vagy az izlandi bajnokság hasonló helyezettjeinek, írja a pepsifoci.hu. A következő években az élvonal második helyezettje a kupagyőztessel egyetemben ráér majd a második fordulóban rajthoz állni, ami jelentősen javítja a felkészülés lehetőségeit.
Zajlik a felkészülés a PFC-nél (videó)
Ahogy korábban megírtuk, a Paksi FC játékosai is megkezdték az edzést a következő idényre, valamint az Európa Ligában való megmérettetésre. Kis Károly egylete hétfőn és kedden még hazai környezetben készül, majd 16-án Bükre utaznak edzőtáborba. A tervek szerint minden csapatrészt megerősítenek a zöld-fehérek, két-három új játékos érkezése várható. Az első gyakorláson 20 labdarúgó vett részt.
Hírek röviden
Sikeres próbajátékon vett részt Palásthy Norbert, az NB I-ben ezüstérmes Paksi FC labdarúgója az Inter Turkunál. A finn élvonalban első helyen álló együttes szakmai stábja elégedett a csatár teljesítményével, szóban meg is egyeztek a játékossal, de még a PFC-nek a jóváhagyása is szükséges az átigazoláshoz, írja a Nemzeti Sport.
Pünkösd hétfőn 10 órától családi juniálist szerveznek az Erzsébet Nagy Szállodában. Ugrálóvár, rendőrkutyák részvételével rendőrségi bemutató, kézműves foglalkozás, gyermekanimáció, arcfestés, játékos versenyek és 15 órától a Szaggató Zenekar koncertje várja az érdeklődőket. 14 órától hulahoppkarika-verseny is lesz, melynek fődíja egy családi belépő a szálloda wellnessrészlegébe.
A paksi művelődési központ, az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda és a könyvtár június 13-án pünkösdkor, illetve augusztus 1-15-ig nagytakarítás és karbantartás miatt zárva tart. A dunakömlődi faluház július 4-13. és augusztus 17-24. között felújítás miatt szintén zárva tart.
A DC Dunakom Kft. értesítése szerint június 13-án hétfőn nem lesz hulladékszállítás, a szeméttelep ezen a napon zárva tart. A lakossági kukák és konténerek ürítését június 14-én kedden végzi el a cég, ezért a kukák kihelyezéséről ekkor kell gondoskodni.
Hírek röviden
Pünkösd hétfőn 10 órától családi juniálist szerveznek az Erzsébet Nagy Szállodában. Ugrálóvár, rendőrkutyák részvételével rendőrségi bemutató, kézműves foglalkozás, gyermekanimáció, arcfestés, játékos versenyek és 15 órától a Szaggató Zenekar koncertje várja az érdeklődőket. 14 órától hulahoppkarika-verseny is lesz, melynek fődíja egy családi belépő a szálloda wellnessrészlegébe.
A PFC is megkezdte a felkészülést a 2011-2012-es idényre. A játékosok egy hétig Pakson tréningeznek, majd jövő hét csütörtökön elutaznak Bükre edzőtáborba, ahol már edzőmérkőzések is lesznek, közölte a klub honlapja. Húsz játékos vett részt az első gyakorláson, Csernyánszki Norbert és Fiola Attila hétfőn csatlakozik a többiekhez, Kovács Attila pedig térdműtét miatt gyógytornán van. Kis Károly vezetőedző elmondta, elképzelhető, hogy két-három új játékos csatlakozik majd a kerethez, folynak a tárgyalások a kiszemeltekkel. A pepsifoci.hu értesülései szerint az egyik potenciális jelölt Hrepka Ádám, az MTK játékosa.
A paksi művelődési központ, az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda és a könyvtár június 13-án pünkösdkor, illetve augusztus 1-15-ig nagytakarítás és karbantartás miatt zárva tart. A dunakömlődi faluház július 4-13. és augusztus 17-24. között felújítás miatt szintén zárva tart.
Hírek röviden
Felújítják Paks labdarúgócsapatának otthonát, hogy a bajnoki rajtra jó minőségű játéktér várja a játékosokat. Sok kritika érte az elmúlt esztendőben a centerpályája minőségét, éppen ezért a klub idén nyáron felújítja a játékteret. A paksifc.hu tájékoztatása szerint már felszedték az eddigi talajt, majd friss került a helyére, az új gyepszőnyeg lerakását pedig tegnap kezdték meg a munkások.
Második felvonásához érkezett az idei kajak-kenu Eb- és vb-válogató. Június 9. és 13. között ismét a Maty-éren csatáznak a sportolók, a cél a jövő heti belgrádi Európa-bajnokság és az augusztusi szegedi olimpiai kavalifikációs világbajnokság. Izgalmakban bőven lesz része a paksi evezősöknek is, ugyanis a K4-1000 méteres számra nevezett a Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Kucsera Gábor és a paksi Boros Gergely összetételű négyes is. A hétvégi összecsapáson azonban nem csupán Borosért izgulhatunk, C2-1000 méteren a Kozmann-Kiss páros is vízre száll.
Nem érkezett még komoly ajánlat a PFC-hez
Informálisan már többen is megkeresték a klubot, de egyelőre a Paksi FC egyetlen játékosával kapcsolatban sem érkezett olyan ajánlat, amin el kellett volna gondolkoznia a vezetőségnek. Böde Dániel után öt-hat csapat is érdeklődik, külföldiek és magyarok egyaránt, de ha valaki el akarja csábítani a paksi futballistát, annak komolyan a zsebébe kell nyúlnia, olvasható Haraszti Zsolt ügyvezető nyilatkozata az egyesület honlapján.
A csapat bővítésével kapcsolatban Haraszti azt mondta, minden részbe szeretnének új játékosokat hozni. Ennek egyik oka, hogy a második csapat felkerült az NB II-be és az ottani utánpótlásról is gondoskodni kell, a másik pedig az Európa Liga indulás. Emellett megint lesz Liga Kupa és Magyar Kupa is, így az erős őszi szezon miatt erősíteni kell, de amennyire lehet, tartani kell a mostani keretet.
Brit ellenfélnek örülne a PFC
Június 20-án derül ki, hogy a Paksi FC-nek melyik gárdával kell elsőként összecsapnia az Európa Ligában, azonban már most megkezdődött az esélylatolgatás. Kis Károly vezetőedzője a klub honlapjának elmondta, az edzőtáborok során megtanulták, hogy nem szabad lebecsülni a keleti csapatokat, viszont nagy kihívásnak értékelnék, ha egy walesi, vagy egy északír együttest sodorna eléjük a szerencse. 20-án tartják a Bajnokok Ligája és az Európa Liga első két selejtezőkörének sorsolását, a hazai csapatok annyit viszont már tudnak, kik közül kerülhetnek majd ki a riválisok.
- Nem mindegy, hogy egy szlovén vagy egy feröeri csapatot kapunk ellenfélnek és utazás szempontjából a távolság sem elhanyagolható. Télen játszottunk több nemzetközi mérkőzést is, például a kalapban szerepelő Pavlodarral is, és megtapasztaltuk, hogy kicsit sem szabad lebecsülni a keleti csapatokat, ugyanis sok pénzt áldoztak a fejlődésükre az elmúlt években, nyilatkozta a tréner a paksifc.hu-nak.
Hírek röviden
Rekordpontszámmal lett a hónap játékosa Böde Dániel, a Paksi FC szárnyaló futballistája, írja a pepsifoci.hu honlap. A támadó középpályást gyakorlatilag az összes rivális elismerte, tíz helyen is őt látták a legjobbnak. A dobogóra még Lázár Bence újpesti játékos és a siófoki Délczeg Gergely került fel.
Az Atomerőmű SE kosárlabda szakosztálya nem hosszabbította meg Tóth Péter és Faragó Péter szerződését. Az Atomerőmű Sportegyesület vezetősége sok sikert kíván a jövőben a fiatal játékosoknak – áll a csapat hivatalos honlapján.
Közel 200 millió forintot fordít a közvilágítás korszerűsítésére a paksi önkormányzat, a költségek felét pályázati forrás biztosítja. A településen található lámpatestek mintegy felét cserélik le, a kivitelezés a tervek szerint 2012-ben valósul meg. Jelenleg az előkészítő munkálatok folynak, véglegesítik a terveket, melyek ezt követően minőségellenőrzésen mennek át. A korszerűsítési munkálatok várhatóan a jövő év tavaszán kezdődnek és 3-4 hónapig tartanak majd. Pakson a közvilágítás karbantartását a Pavill Kft. végzi.
Lezárta a 2010-2011-es tanévre meghirdetett Zöld Alma programját az Együtt a parlagfű ellen Alapítvány. A több állomásból álló vetélkedés eredményhirdetésének napján a Zöld Tódor programot is zárták, mégpedig egy ajándékműsorral. Az egész tanéven átívelő Zöld Alma program győztese a Deák Ferenc Általános Iskola lett.
Csernyánszki sikere a klub sikere is
Ahogy korábban megírtuk, Csernyánszki Norbertet, a PFC kapusát Egervári Sándor szövetségi kapitány hívta meg a válogatottba, miután Fülöp Márton csuklója edzés közben megsérült és nem tud részt venni a legközelebbi mérkőzéseken. A paksi futballista sokat nem fog pihenni, miután ma este csatlakozik a válogatotthoz és megkezdi az edzést a június 7-i San Marinóval való összecsapásra, majd kedden éjjel visszaérkezik Paksra és csütörtökön itt folytatja a felkészülést az Európa Ligára. A zöld-fehér játékost, mint mondta nagyon meglepte a meghívás, bár kerettagja már volt a válogatottnak, tétmérkőzésen még nem szerepelt. Csernyánszki kihangsúlyozta, sikerét nem csak önmagának, hanem a csapatnak is köszönheti, a jövőre való tekintettel pedig hozzáfűzte, idővel kiderül, hogy egyszeri alkalomról van-e szó, vagy hosszabb távon is számolnak vele a válogatottnál.
Csernyánszki San Marino ellen is készülhet
Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya behívta a Luxemburg és San Marino ellen készülő keretbe Csernyánszki Norbertet, a paksi csapat kapusát. A Magyar Labdarúgó Szövetség beszámolója szerint azért volt szükség erre a lépésre, mert Fülöp Márton sérülés miatt nem állhat a stáb rendelkezésére. A futballista a hétvégén gyakorlás közben csuklósérülést szenvedett és mivel nem javul az állapota, az orvosok hosszabb pihenést írtak elő számára. Egervári három kapussal szeretne készülni az összecsapásra, így az utóbbi időben remek formát mutató Csernyánszki Norbertet hívta meg az eheti felkészülésre.
Hírek röviden
Emléktáblát állítottak elhunyt bajtársaik tiszteletére az Országos Mentőszolgálat paksi állomásának dolgozói, amelyhez hasonló kezdeményezésről nem tudnak az országban. A táblán tizenhárom név áll, azoké a kollégáké, akiktől az elmúlt ötvenkét esztendő alatt kellett végső búcsút venni.
Június 20-án lesz sorsolás az Európa Ligában, és ekkor derül ki, hogy harmincadikán, majd július 7-én az első fordulóban kivel kell megmérkőznie a Paksi FC csapatának. Most két hét pihenőre mennek a játékosok, majd június 9-én megkezdik a felkészülést.
Paks is csatlakozott május 21-én a Teszedd 2011 – Önkéntesen a tiszta Magyarországért elnevezésű megmozduláshoz. Városunkban közel 40 fő vett részt az akcióban, három helyszínen szedték a szemetet: a 6-os út mellett, a Duna-part Árvíz utcai szakaszán és a régi vasút vonalán, a Volán telep mögött.
Folytatás
Hírek röviden
A Paksi Úttörők 37. alkalommal hirdetik meg vetélkedőjüket az általános iskolák 4. osztályosai részére, amelyre nevezéseket várnak Erdélyből, a Felvidékről és Kárpátaljáról is. Minden iskola 3 fős csapattal jelentkezhet: egy tanuló magyarból, egy matematikából, egy pedig természetismeretből versenyezhet. A megmérettetést május 21-én szombaton 9 órától tartják a Deák Ferenc Általános Iskola Dózsa György úti épületében.
A paksi művelődési központ és a Civil SzámAdó Szolgálat információs napot tart nonprofit szervezetek számára május 25-én szerdán 17 órakor. A találkozó témája a Nemzeti Civil Alapprogram 2010. évi pályázatai lesznek.
A szombati bajnoki mérkőzésére, az MTK Budapest-Paksi FC találkozóra ingyenes szurkolói busz indul 13 óra 30 perckor a Fehérvári úti stadiontól. Jelentkezni Tesényi Norbertnél lehet a 06-20-495-64-11-es telefonszámon. Aki ellátogat a mérkőzésre garantáltan élvezetes és jó mérkőzést fog látni, ugyanis az ezüstérem ellenére, teljes erőbedobással készült a meccsre a zöld-fehér gárda. A paksiak szépen szeretnék zárni a szezont, ahogy a lendületes MTK is, így izgalmas találkozóra számíthatnak a szurkolók. Sifter Tamás összegyűlt sárga lapjai miatt ezúttal nem léphet pályára.
Hírek röviden
A Paksi SE és az Atomerőmű SE Szabadidő Szakosztálya másodszor rendezi meg közösen a női sportnapot június 5-én az ASE sporttelepén, a rendezvényre május 20-ig várják 8 fős csapatok jelentkezését az alábbi korcsoportok figyelembe vételével:
- 15-25 év közötti 2 fő
- 25-35 év közötti 2 fő
- 35-45 év között 2 fő
- 45 év feletti 2 fő
Az érdeklődők a program során körülbelül 30 féle sportágban, egyéni és csapatsportokban is kipróbálhatják magukat, mint például ugrálókötelezés, darts, célba dobás, célba rúgás, hulahopp, fitball, kangoo, foci, röplabda, floorball, kosárlabda. A programról bővebb információ kérhető Horváthné Szeip Ildikónál a 06-20-398-53-04-es telefonszámon.
Megváltozott a Paksi FC utolsó NB I-es bajnoki fordulóra kisorsolt mérkőzésének időpontja, ez alapján a Monicomp Liga 30. fordulójában május 21-én szombaton 17 óra 30 perckor találkozik Kis Károly gárdája az MTK Budapest csapatával.
Hírek röviden
A felnőtt könyvtárral ismerkedtek a Deák Ferenc Általános Iskola 8.a osztályának tanulói május 16-án a városi művelődési központban. A rendhagyó könyvtári órán Lackfi János Apám kakasa című könyvének segítségével a kortárs és klasszikus versek birodalmában barangolhattak a diákok, majd be is iratkozhattak a könyvtárba.
Megváltozott a Paksi FC utolsó NB I-es bajnoki fordulóra kisorsolt mérkőzésének időpontja, ez alapján a Monicomp Liga 30. fordulójában május 21-én szombaton 17 óra 30 perckor találkozik Kis Károly gárdája az MTK Budapest csapatával.
Jubileumi közgyűlést tartott a paksi Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete. A tíz esztendővel ezelőtt alapított civil szervezet értékelte munkáját, meghatározták a jövő feladatait, és mivel Czink Dóra lemondott tisztségéről, Pfeffer Judit személyében új titkárt választottak. A Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesületének tízéves fennállása óta sokat fejlődött a tér, tagjaik a borversenyeken elért kiváló eredménnyekkel büszkélkedhetnek, és rendezvények tekintetében is letették már névjegyüket, amelyek közül kettőt beemelt a város éves programnaptárjába. A célok a jövőben is változatlanok.
Tovább erősítené gárdáját a PFC?
A pepsifoci.hu információi szerint szeretné megerősíteni hátsó alakzatát a nyár folyamán a vélhetően nemzetközi porondra is kilépő Paksi FC. Az online hírportál értesülései szerint a kaposvári Grúz Tamás és a siófoki Graszl Károly a két kiszemelt futballista, emellett a vezetés a támadó szekciót is erősítené a debreceni Balajtival. A hírportál közlése szerint a Tolna megyei csapat nagy erőkkel dolgozik azon, hogy megerősítse gárdáját a kupaszereplésre. Egyelőre az sincs kizárva, hogy Grúz és Graszl is a zöld-fehér védelem tengelyébe kerülhet, ugyanis a nyáron mindkét labdarúgó szabadon igazolhatóvá válhat.
A PFC dinamikus gárdáját már kevés választja el attól, hogy megszerezze a Monicomp Liga ezüstérmét. A Ligakupát is elhódító csapat minden bizonnyal egyik legeredményesebb szezonját fogja zárni az idén. A Paksi SE labdarúgócsapata és szurkolói hasonlóan a mostani eredményekhez 1976-ban is két kiemelkedő sikernek örülhettek. Az egyik az volt, hogy megnyerték a 1975-76-os Tolna megyei bajnokságot és felkerültek az NB III-ba, nem is akármilyen teljesítménnyel: 34 mérkőzésből a négy vereség és három döntetlen mellett 27 mérkőzést sikerrel zártak. Rúgtak 119 gólt, míg csak 21-et kaptak, tehát a gólkülönbség 98. Összesen 57 pontot szereztek, ami igen figyelemre méltó annak tükrében, hogy akkor még csak két pontot adtak egy győzelemért. A másik ok az örömre a Szabadföld Kupa megnyerése volt. A Paksi SE ellenfele a Sülysáp volt, a csapatot négy-kettőre győzték le.
Hírek röviden
A hálózaton végzett tervszerű karbantartási munkák miatt áramszünet lesz az ÁG Borpince területén május 13-án pénteken. Az E.ON közleménye szerint ezen a napon reggel 8 és 12 óra között kell számítani a szolgáltatás szüneteltetésére.
Május 15-én ismét sakkbajnokság lesz az Erzsébet Nagy Szállodában. Ezúttal az ASE a Pénzügyőr gárdájával mérkőzik meg.
A bajnokság legfontosabb meccsét vívja a Paksi FC NB 1-es futballcsapata. Kis Károly együttese május 13-án 17 órakor a Vasas gárdájával csap össze, és ha nyer, bebiztosítja ezüstérmét. A paksi játékosok a fontos pillanatokban számítanak a szurkolók támogatására is, a diákok számára díjtalan lesz a belépés a pénteki meccsre.

