Készül a város a Város Napjára

Épülnek a színpadok, a faházak és a civil sátrak az Ürgemezei Pihenőparkban, ahol pénteken és szombaton rendezik meg a Város Napját. Az esemény iránt minden eddiginél nagyobb az érdeklődés. Rekordszámú csapat nevezett a halászléfőző versenyre és a felvonulásra is. A szervezők szerint a hétvégére jósolt eső ellenére valamennyi programot megtartják.

Tovább

Készül a város a Szent István Napokra

Idén is megünnepli az államalapítás évfordulóját Paks önkormányzata. A Szent István napokra augusztus 19-én és 20-án kerül sor. Ezúttal is az ürgemezei pihenőparkban színes programok, gyerekfoglalkozások, sztárfellépők várják a látogatókat. A részletekről Heringes Anita polgármester és Márkus Zalán, a Csengey Dénes Kulturális Központ igazgatója beszélt június 13-án az esemény helyszínén.

Tovább

István, a király az Ürgemezőn

A Szent István-napra tervezett paksi programokról tartott sajtótájékoztatót Szabó Péter polgármester és Márkus Zalán, a Csengey Dénes Kulturális Központ ügyvezető igazgatója a kulturális központban július 13-án. Mivel a pandémia miatt a tavaszi, nyári kulturális események elmaradtak, az augusztus 20-a köré szerveződő programok az eddigieknél gazdagabbak lesznek.

Tovább

Élet az Atomenergetikai Múzeumban

Az Atomenergetikai Múzeumban a zárt ajtók ellenére is zajlik az élet, bár az utóbbi hónapokban, a veszélyhelyzet miatt főként csak a virtuális térben. Az online játékok mellett a múzeum közösségi oldalán hetente többször jelentkezett a Fifikus Fizikus, online tartották az idén a Teller Ede vetélkedőt, és megjelent egy interaktív mesekönyv is.

Tovább