Újabb beruházások indulhatnak el a városban

Források átcsoportosításáról határozott a képviselő-testület rendkívüli ülésen, így újabb kiviteli tervvel rendelkező beruházások indulhatnak el idén Pakson. A döntés eredményeként elkezdődik többek között a Paksi Életfa Idősek Otthona és az Anna utca felújítása, valamint elkészülhet a Városháza és a központi park korszerűsítése…

Tovább

Élelmiszermentő program működik Pakson

Évente akár tízmillió forint értékű élelmiszert menthetnek meg és juttathatnak el rászorulókhoz annak a megállapodásnak a keretében, amit a Paks Kistérségi Szociális Központ az Élelmiszerbankkal kötött, és amelyet támogat Paks Város Önkormányzata – jelentette be sajtótájékoztatón Szabó Péter polgármester és Borbás László, a központ igazgatója…

Tovább

A TelePaks kezeli május elsejétől a város honlapját

A város honlapját eddig magánvállalkozó üzemeltette, május elsejétől viszont az önkormányzati tulajdonú TelePaks Médiacentrum Nonprofit Kft. látja el ezt a feladatot – jelentett be Szabó Péter polgármester sajtótájékoztatón. A TelePaks Médiacentrum eddig is szerepet vállaltak a portál kezelésében, most azonban kibővül korábbi feladatkörük.

Tovább

Idén nyáron is nyitva a sóstói tábor

Idén nyáron is nyitva lesz az önkormányzati tulajdonú sóstói tábor, van működési engedélye, tudnak gyermekcsoportokat fogadni – mondta Szabó Péter, Paks polgármestere sajtótájékoztatón. Úgy tájékoztatott, hogy míg tavaly az állami fenntartású általános és középiskolák esetében finanszírozta a gyermekekre felügyelő pedagógusok túlmunkáját a szekszárdi tankerületi központ, idén ezt a költséget már nem biztosítja, az önkormányzatnak viszont a vonatkozó jogszabályok alapján erre nincs lehetősége, mivel nem az önkormányzat a táborok szervezője…

Tovább

Folyamatban van az idei költségvetés előkészítése

Az elmúlt év októberében jóváhagyta a képviselő-testület a 2018-as költségvetési koncepciót, amiben kijelölték az idei gazdasági év főbb irányait. Az elmúlt év során megállapodás született a Paksi Atomerőmű Zrt.-vel, aminek eredményeként jelentős növekmény várható a bevételekben, több beruházás elindulhat. A költségvetési rendeletet a képviselő-testület egy fordulóban tárgyalja február 14-i ülésén…

Tovább

Közélet Közelről – Lezárult a hivatal átszervezése – 2018.01.29.

Lezárult a polgármesteri hivatal átszervezése, hét osztály és 15 csoport működik már a paksi önkormányzatnál. Közéleti magazinunkban Szabó Péter polgármester és dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző tájékoztat az átszervezés okai mellett például a telekkialakítási programról és arról, hogy mikor kezdődhetnek el a városfejlesztéshez kapcsolódó kisajátítások.

Tovább