A legjobbak mérték össze tudásukat a fizikaversenyen

Hosszú évek óta, most először kvalifikált paksi versenyző az országos Szilárd Leó Fizikaverseny döntőjébe. Biszak Ákos az Energetikai Technikum és Kollégium tanulója 4. helyezést ért el a szenior kategóriában. Dr. Sükösd Csaba a versenybizottság elnöke szerint idén is az ország legjobbjai mutatták meg fizikatudásukat.

Tovább

Harmincan vettek részt a döntőn

Huszonötödik alkalommal rendezték meg a hétvégén az országos Szilárd Leó fizikaverseny döntőjét. Az Energetikai Technikum és Kollégiumban tartott megmérettetésen 30-an vettek részt. A verseny témái között helyet kapott például a fényelektromos jelenség, a hidrogénatom hullámmodellje vagy az atommag és annak szerkezete.

Tovább

XXII. Országos Szilárd Leó Fizikaverseny

A Magyar Nukleáris Társaság, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, a BME Nukleáris Technikai Intézete, a Paksi Vak Bottyán Gimnázium, az Energetikai Szakgimnázium és Kollégium és a Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány szervezésében Pakson rendezték meg a XXII. Országos Szilárd Leó Fizikaverseny döntőjét. Csütörtökön délelőtt elméleti, délután pedig gyakorlati feladatok várták a versenyzőket. Az egyik feladatban a gyerekeknek egy szigetország energiatermelését kellett megtervezni.

Tovább

Lezajlott a Szilárd Leo Fizikaverseny döntője

Hódmezővásárhelyi és pécsi siker született az Országos Szilárd Leó Fizikaverseny döntőjében, amelynek hagyományosan az Energetikai Szakgimnázium ad otthont. Az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat, a paksi középiskola és a Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány tudáspróbájának első fordulójában idén több mint kétszáz diák vett részt, a döntőbe a legjobbakat hívták be.

Tovább