Három nap múlva premier

Április 26-án és 27-én tartja premier előadását a Tűzvirág Táncegyüttes. Az első felvonás a Hegedű címet kapta. Az előadás ezen részében a Tűzvirág Táncegyüttes társulata mellett fellépnek az utánpótlás gyermekcsoportjai. A második felvonás Arany János: Pázmán lovag című költeményének feldolgozása. Az előadás a premiert követően megtekinthető lesz a TelePaks műsorán.

Tovább

A Tűzvirág Táncegyüttes premier előadása – 2. rész

A táncegyüttes most is két felvonással készült az április 28-29-i bemutatókra, amelyet a Csengey Dénes Kulturális Központban tartottak meg. Az első felvonásban, amelynek címe, „Aki dudás akar lenni” valamennyi táncos fellépett, a Julianus barát útját bemutató táncszínházi produkcióban pedig a felnőtt táncosok szerepeltek. Az előadást felvételről tekinthetik meg.

Tovább

Zajlanak a Tűzvirág főpróbái az április végi premier előadásokra

A táncegyüttes most is két felvonással készül az április 28-29-i bemutatókra, amelyet a Csengey Dénes Kulturális Központban tartanak meg. Az első felvonásban, amelynek címe, „Aki dudás akar lenni” valamennyi táncos fellép, a Julianus barát útját bemutató táncszínházi produkcióban pedig a felnőtt táncosok szerepelnek majd. A koreográfia idén is tartogat meglepetéseket.

Tovább

Paletta – 2023.04.06. – Tűzvirág Táncegyüttes

Kétfelvonásos új műsorral készül a Tűzvirág Táncegyüttes április utolsó hétvégéjére. Az első, Aki dudás akar lenni című felvonásban, az együttes valamennyi korcsoportja bemutatkozik, a második felvonás pedig a Julianus Barát című táncszínházi produkció lesz a felnőttek előadásában. A táncosok szinte minden hétvégén gyakorolnak annak érdekében, hogy hamarosan elkápráztathassák a közönséget. A premier bemutató időpontja április 28-án és 29-én 19 órakor lesz a Csengey Dénes Kulturális Központban. Stábunk egy hónappal a premier előtt járt a táncegyüttesnél, erről szól mai műsorunk.

Tovább

A premierre gyakorol a Tűzvirág Táncegyüttes

Kétfelvonásos új műsorral készül a Tűzvirág Táncegyüttes április utolsó hétvégéjére. Az első felvonásban az együttes valamennyi korcsoportja bemutatkozik, a második felvonás pedig a Julianus barát című táncszínházi produkció lesz a felnőttek előadásában. A táncosok az elmúlt hétvégén is gyakoroltak annak érdekében, hogy egy hónap múlva elkápráztathassák a közönséget. A premier időpontja április 28-án és 29-én 19 órakor lesz a Csengey Dénes Kulturális Központban.

Tovább