Mindkét paksi diákcsapat dobogós helyezést ért el május 2-án Sötétvölgyben a megyei katasztrófavédelem hagyományos ifjúsági versenyének megyei döntőjén. A versenyen a szekszárdi, paksi és dombóvári kirendeltségek által szervezett helyi fordulók nyertes általános és középiskolás csapatai mérhették össze tudásukat. A versenyzők között voltak, akik már igazán rutinosnak számítanak a katasztrófavédelmi ifjúsági versenyek terén, de voltak olyanok is, akik most vettek először részt ezen a megmérettetésen. Folytatás
Címke archívum: verseny
Labirintusból mentettek a versenyen
A Paksi Katasztrófavédelmi Kirendeltség április 23-án rendezte meg katasztrófavédelmi ifjúsági versenyét a Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban. A vetélkedőre összesen 10 csapat jelentkezett, 4 általános és 6 középiskolás kategóriában. A versenyzők 8 elméleti és gyakorlati feladatokat tartalmazó állomáson mérhették össze tudásukat. Volt totó, elsősegélynyújtási ismeret, szirénajelek felismerése, tűzoltási ismeretek, de a legkülönlegesebb feladat a rádiós jelzés volt, amikor bekötött szemmel kellett kitalálni egy labirintusból a rádiós instrukciók segítségével. Az általános iskolások versenyén az első a Bezerédj, a második a Balogh Antal, a harmadik a dunaszentgyörgyi Csapó Vilmos általános iskola lett, a középiskolások mezőnyében pedig a Balogh Antal katolikus iskola diákjai hódították el a legjobbnak járó elismerést, második a Vak Bottyán, harmadik pedig az ESZI lett. Mindkét kategória győztes csapata részt vesz a május 2-án megrendezésre kerülő megyei fordulón.
Itt nézheti meg a paksi alkotópáros új filmjét!
Mától nyilvános a paksi szerzőpáros, Kövi Gergő és Babai István legújabb, Suzie című filmje. Az alkotás a Youtube videómegosztó által meghirdetett nemzetközi fesztiválra készült, amelyre a magyar mellett egy angol nyelvű verzióval is előrukkolt a TelePaks Kft. két munkatársa. A paksi alkotópáros első ízben készített horrort, mégpedig lélektani horrort, amelyhez különleges maszkokat és különleges helyszíneket használtak a márciusi forgatás során: a jeleneteket a téglagyárban, illetve egy szintén használaton kívüli pincehelyiségben vették fel.
A szereplők között az eddigi kisfilmek rendszeres szereplője, Réti Barnabás is felbukkan. A számos nemzetközi produkciót is megjárt színész legutóbb Brad Pitt filmjében orosz kommandóst alakított, a paksi fiúkkal immár harmadszor dolgozott együtt. A női főszerepet egy marosvásárhelyi egyetemen végzett, budapesti alternatív színházakban játszó színésznő, Fekete Réka Thália játssza, aki profizmusával és elhivatottságával lenyűgözte a stábot. A gyermek szerepben Nikl Kamilla Maja debütált, aki bár nem dédelget színészi álmokat, a forgatáson mindvégig remekül érezte magát. Az angol nyelvű filmet, akár magyar felirattal ellátva honlapunkon, illetve a Youtube videómegosztón tekintheti meg. A forgatás részleteiről további kulisszatitkokat olvashat ide kattintva!
A diplomácia és a színészet is vonzza
A legjobb színésznőnek járó díjat nyerte el a spanyol kéttannyelvű gimnáziumok versenyén, azaz az ENIBE-n Dallos Vanda. A paksi diáklány a pécsi Kodály Zoltán gimnázium idén érettségiző ötödéves hallgatója, felsőfokú tanulmányait is a nyelvek világának szentelné. Vanda már gyermekkorában is minden rendelvényen ott sürgött-forgott, jól érezte magát a reflektorfényben: általános iskolában a diákönkormányzat elnöke volt, több ízben indult versmondó versenyen, nyert Pakson Ki Mit Tudot, majdnem minden évben indult a Pákolitz István emlékversenyen, Bezerédj-díjas, valamint a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány elismerésének büszke tulajdonosa. Már kicsiként is szerepelt ahol csak lehetett, mégis a mai napig lámpalázas minden fellépés előtt, árulta el. Öt éve csatlakozott az iskola spanyol színjátszó csoportjához és már több ízben vett részt a spanyol tagozatos iskolák versenyén, amelyet idén Pécsen hét oktatási intézmény részvételével rendeztek meg. Folytatás
Ismét beneveznek a Tavaszváró Kalandőrületbe
24 óra non-stop kaland vár azokra az iskolákra, akik beneveznek a tamási Vályi Péter Szakképző Iskola által életre hívott Tavaszváró Kalandőrületbe. A játék egy kalandos, izgalmas nyomozás, amelynek során a csapatok minden egyes feladat megfejtésével egy lépéssel közelebb kerülnek a kincsesláda rejtekéhez. A játékba nevezett csapatok interneten keresztül tartják a szervezőkkel a kapcsolatot. Az I. István Szakképző Iskola a kezdetektől részese a kalandőrületnek, idén 8. alkalommal vesznek részt a versengésben. A játék március 8-án 12 órakor kezdődik és március 9-én 12 óráig tart. A nem mindennapi kihívásra hat fős középiskolás csapatok jelentkezhettek.
Ezúttal nem bontották a csomagot
Karácsonyi csomagolásokat és ünnepi kísérő kártyát kellett készíteniük azoknak, akik jelentkeztek a paksi Városi Múzeum már hagyományos ünnepi alkotó pályázatára. A program kezdettől nagy sikerrel fut, idén 89 nevező 41 munkát küldött be, melyekből kiállítás is készült. A múzeum programja nem igazán verseny, így helyezetteket sem hirdettek, de a résztvevők egy kisebb ajándék mellé adott oklevélben olvashatták el az adott pályamunkát dicsérő szavakat.
A legszebb csomagolások versenyeznek
A paksi Városi Múzeum idén is meghirdeti immár hagyományossá vált karácsonyi versenyét, amelyre ezúttal különböző ajándékcsomagolási technikák és a hozzá illő kísérőkártya megvalósítására hívja az alkotó és vállalkozó kedvűeket. A csomagolás kizárólag saját kezűleg, természetes anyagból készülhet, például papír, fa, textil, vagy termések. A formavilág szabadon választható, de tükrözze készítője ízlését. A megvalósítás lehet hagyományos vagy egészen formabontó, extravagáns, színes vagy egyszínű, hosszúkás, kerek vagy szögletes, kicsi vagy egészen nagy. A vetélkedőre diákok, felnőttek, egyének, csoportok és családok jelentkezését várják, a résztvevők alkotásait egy kiállítás keretében mutatják majd be. A versenyre jelentkezni, és a felmerülő kérdésekről érdeklődni november 28-ig lehet a Városi Múzeum elérhetőségén (06-20-883-03-73), az elkészült alkotásokat pedig december 6-ig várják. Az ünnepélyes eredmény hirdetésre és a kiállítás megnyitására december 13-án 16 órakor kerül sor a múzeum kőtárában.
Baján bizonyítottak az atomerőmű tűzoltói
Az Atomerőmű Tűzoltósága nyerte meg idén is a létesítményi tűzoltóságok országos szakmai versenyét, tájékoztatott Schreiner István. Az Atomix Kft. tűzoltási és műszaki mentési vezetője arról is beszámolt, hogy kétévente rendezik meg a felmenő rendszerű versenyt, amelyen jól összeszokott csapattal álltak rajthoz. A Pesztericz Rajmund által vezetett raj megyei versenyen, nemzetközi gyakorlaton is bizonyított már.
A Baján megtartott szakmai seregszemlén tizenhét tűzoltó csapat – köztük négy létesítményi –, valamint négy vegyi felderítő különítmény szerepelt. A lánglovagok számára összeállított program során előbb a gépkocsivezetők tudását és ügyességét tették próbára, majd életmentéssel kombinált műszaki mentési, valamint tűzoltási feladat következett. A megméretést nyolcadik alkalommal rendezték meg, az erőműves gárda negyedszer vett részt ezen. Harmadízben arattak győzelmet, egy alkalommal pedig második helyen végeztek.
Szakmai versenyen az RHK Kft. fegyveresek biztonsági őrei
Két hellyel előrébb araszoltak a tavalyinál népesebb mezőnyben a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit (RHK) Kft. fegyveres biztonsági őrei a szakma országos versenyén. A megméretést másodízben rendezte meg Magyarországi Fegyveres Biztonság Őrök Szakmai Egyesülete az ORFK Rendészeti Szervek Kiképző Központjával közösen, a központ nagytétényi bázisán. Az RHK Kft. tavaly egy, idén három csapattal állt rajthoz. Kaszás Sándor rendészetvezető beszámolt róla, hogy tesztlapok kitöltése, pisztoly- és gépkarabély-lövészet, akadályokkal tűzdelt ügyességi pálya, fegyver szét- és összeszerelési gyakorlatok vártak minden gárdára. A társaság 1. számú, Ferenczi Sándor, Komlósi Zoltán, Forray Tibor, Forrai Péter, Demény Zoltán összetételű csapata összetettben harmadik helyen végzett. Részeredmények tekintetében még fényesebb siker született: ugyanez a csapat a pisztoly lőverseny kategóriában első, az akadálypályán harmadik helyezést ért el. Az RHK Kft. 2. sz. csapata összetettben hatodik, 3. sz. csapata pedig a tizennyolcadik helyet érte el. Kaszás Sándor kiemelte, ismervén kollégái általános felkészültségét és azt, hogy lelkiismeretesen készültek, bízott a jó szereplésben, az eredménnyel pedig elégedett, különösen azért, mert pisztolylövészetben megőrizték az első helyezést, az összetett dobogós helyezés pedig komoly előrelépést jelent a 2010-eshez képest. Első helyen az MNB, második helyen az ORFK fegyveres őrei végeztek. A szakmai versenyen a paksi atomerőmű biztonsági őreit három csapat képviselte.
Az atomerőmű tűzoltói lettek a legjobbak
Az ország legjobb létesítményi tűzoltóságai mérték össze erejüket, ügyességüket szombaton a dunaújvárosi Duna-parton. Olyan komoly cégek delegálták csapataikat a versenyre, mint a BorsodChem, a MOL, a Paksi Atomerőmű Zrt., vagy az újra feljövőben lévő győri Rába Gépgyár. A paksiak nem hazudtolták meg hírnevüket, gyorsak voltak az akadálypályán, kiválóan szereltek, és az úgynevezett füstsátorban is jól navigálták magukat, így végül elhódították az első helyet. – Az emberek talán nem is gondolnák, milyen felelősség nehezedik a létesítményi tűzoltók vállára. Gyakran több száz milliárd forint értékű vagyonra vigyáznak. Nálunk speciális, az esetleges sugárhatásokra is kiterjedő kiképzés van. A tűzoltóságon saját roham mentőkocsink van, és minden kollégának kapásból kell tudnia a készülékes és készülék nélküli újraélesztést – nyilatkozta a Dunaújvárosi Hírlapnak az atomerőmű tűzoltóság parancsnoka, Bőhm Péter.
Adidas Streetball Fesztivál Pakson
Ismét lesz Adidas Streetball Fesztivál Pakson, a program helyszíne ezúttal a művelődési központ parkolója lesz. Az országos rendezvénysorozat szeptember 10-én szombaton érkezik városunkba, melyre szeptember 9-ig várják a vállalkozó kedvű nevezők jelentkezését. A helyi szervezők idén egy egyedi újdonsággal is előrukkolnak, ugyanis a 2001 és azután született nevezőknek minipalánkon, minilabdával rendezik meg a versenyt, hogy a legkisebbek se maradjanak ki a jóból. A kellemes szórakozás mellett értékes ajándékokkal is készülnek a szervezők: az az edző, aki legalább négy csapatot küld a versenyre Adidas ajándékban részesül, a nevező csapatok minden tagja pedig egy eredeti Adidas mezzel lesz gazdagabb, továbbá egy ezer forint értékű vásárlási utalványt is kap. Emellett az ügyességi játékok győztese akár 300 ezer forintot is nyerhet, ugyanis ekkora összeggel feltöltött OTP Junior bankkártyát kap az OTP Junior zsákolóverseny országos nyertese. A rendezvény nevezési díja csapatonként 12 ezer forint, a minipalánkos játékra pedig 1000 forint fejenként, a megmérettetésre jelentkezni lehet a www.streetballnet.hu oldalon, vagy a paksi Adidas márkaboltban a lakótelepen. További információ kérhető a helyi versenyről a pkaty@tolna.net, illetve a koveksz@gmail.com e-mail címen.
Hírek röviden
Pakson egy családi házból az éjszaka folyamán közel félmillió forint értékben vittek el készpénzt eddig ismeretlen tettesek, akik az ablakot betörve jutottak be a lakásba, közölte a rendőrség.
A Universiádén induló magyar kosárlabda-válogatott hétfőn Finnország ellen folytatta szereplését a kínai tornán. Sajnos ezúttal sem járt sikerrel a Morgen Ferdinánd és Kovács Ákos erősítette gárda, az ellenfél szinte végig vezetve megérdemelten aratott győzelmet. Az izraeliek, amerikaiak és finnek ellen elszenvedett vereség után szerdán este, ottani idő szerint hat órától Mexikó ellen szépíthetnek a mieink a Gymnasium of Pingshan Sports Center-ben.
Hírek röviden
Felújítják Paks labdarúgócsapatának otthonát, hogy a bajnoki rajtra jó minőségű játéktér várja a játékosokat. Sok kritika érte az elmúlt esztendőben a centerpályája minőségét, éppen ezért a klub idén nyáron felújítja a játékteret. A paksifc.hu tájékoztatása szerint már felszedték az eddigi talajt, majd friss került a helyére, az új gyepszőnyeg lerakását pedig tegnap kezdték meg a munkások.
Második felvonásához érkezett az idei kajak-kenu Eb- és vb-válogató. Június 9. és 13. között ismét a Maty-éren csatáznak a sportolók, a cél a jövő heti belgrádi Európa-bajnokság és az augusztusi szegedi olimpiai kavalifikációs világbajnokság. Izgalmakban bőven lesz része a paksi evezősöknek is, ugyanis a K4-1000 méteres számra nevezett a Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Kucsera Gábor és a paksi Boros Gergely összetételű négyes is. A hétvégi összecsapáson azonban nem csupán Borosért izgulhatunk, C2-1000 méteren a Kozmann-Kiss páros is vízre száll.
Mit nézzünk a hétvégén?
Május 20-án 19 órakor a Honnan tudod című romantikus vígjátékot játsszák a művelődési központ színháztermében. A bonyodalmakkal teli szerelmi történet garantáltan mosolyt fog csalni a nézők arcára: a szerelem bonyolult. Van úgy, hogy egy nő beleszeret egy férfiba, azután esetleg egy másikba, azután újra az egyikbe. De honnan tudja, ha rátalált az igazira? Lisa élete tele van bonyodalmakkal és egy kis szünetre, kikapcsolódásra lenne szüksége. Ekkor jön a képbe Matty, a nagy dumás sztársportoló, akivel kapcsolata épp kezd komolyabbra fordulni, mikor bemutatják George-nak. George nem túl szerencsés passzban van: a barátnője épp elhagyta, anyagilag a csőd szélén áll, és még egy szövetségi nyomozás célpontjává is válik, amit apja cége ellen indítottak. A bajok ellenére neki mégis folyton Lisa jár a fejében, csak rá tud gondolni, és arra, amire már az első randijukon rájöttek: annak ellenére, hogy úgy tűnik minden kezd körülöttük széthullani, mégis tudják, valami igazán jó történhet velük.
Május 20-án 16 órakor Vak Bottyán kopjafájának koszorúzása lesz a dunakömlődi faluháznál.
A paksi közönséget pénteken az első helyi fúvószenekari fesztivál színes programja várja. A művelődési központ előtti téren 15 óra 30 perctől a szekszárdi Ifjúsági Fúvószenekar, a polgármesteri hivatal előtt 16 óra 30 perctől a Roger Schilling Fúvószenekar és a Pro Artis Művészeti Iskola Fúvószenekara játszik. 19 órától a Vak Bottyán Gimnázium udvarán a Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar előadását tekintheti meg a zeneszerető közönség.
Hírek röviden
Szerdán a Vak Bottyán Gimnáziumba látogat az Európai Bizottság paksi kötődésű szakembere. Dr. Nagy-Rothengass Márta, aki 1982-ben végzett a paksi középiskolában, jelenleg az Európai Bizottság Információs-társadalmi és Médiaügyi Főigazgatóságának osztályvezetője, május 18-án előadást tart a diákoknak szakterületéről, valamint a fiatalok lehetőségeiről az unióban.
A héten minden paksi háztartásba eljuttatják az elkövetkezendő hetek nagyrendezvényeinek programajánlóját. A sort a szombati halászléfőző verseny majd az ezt követő Német Nemzetiségi Nap nyitja, a hónap végén pedig gyereknapra várják a tartalmas kikapcsolódásra vágyókat. Ezután a sillerfesztivál következik, majd római kori kavalkád a Lussoniumban. Június végén Harmonika Fesztivál lesz, s a nyár eleji programajánló a Gastroblues Fesztivállal zárul.
A Budapest Kupa ifjúsági nemzetközi versenyen az Atomerőmű SE Dzsúdó Szakosztályának versenyzői kiváló eredményt értek el. A megmérettetésen Pupp Réka a dobogó tetejére állhatott fel, Szőke Attila, Hosszú András és Szigetvári Szilárd ezüstérmet szerzett. Hosnyánszki Dániel, Skállát Katalin és Lőrincz Olivér harmadik helyen végzett, Akkerman Gergely pedig az ötödik helyen zárta a viadalt.
Sportos tavasz
A Paksi SE és az Atomerőmű SE Szabadidő Szakosztálya másodszor rendezi meg közösen a női sportnapot június 5-én az ASE sporttelepén. A rendezvény célja, hogy a nem aktívan sportoló, de mozgást kedvelő hölgyek egy tartalmas, jó hangulatú, sportos napot tölthessenek el együtt. Az érdeklődők a program során körülbelül 30 féle sportágban, egyéni és csapatsportokban is kipróbálhatják magukat, mint például ugrálókötelezés, darts, célba dobás, célba rúgás, hulahopp, fitball, kangoo, foci, röplabda, floorball, kosárlabda. A szervezők május 20-ig várják 8 fős csapatok jelentkezését az alábbi korcsoportok figyelembe vételével:
- 15-25 év közötti 2 fő
- 25-35 év közötti 2 fő
- 35-45 év között 2 fő
- 45 év feletti 2 fő
Az 1-3. helyezett csapat értékes jutalomban részesül, valamint a rajtszámok a nap folyamán többször sorsolásra kerülnek tárgyjutalmakért. A programról bővebb információ kérhető Horváthné Szeip Ildikónál a 06-20-398-53-04-es telefonszámon.
Emellett a két egyesület szervezésében idén is megrendezésre kerül május 21-én a „Gyűjtsd a kilométereket” elnevezésű több próbás verseny. A nevezők gyaloglásban, futásban, kerékpározásban és úszásban mérhetik össze tudásukat. A program körülbelül 13 óráig tart, és egy közös ebéddel zárul. A jelentkezéseket a szervezők május 16-ig várják a 06-20-264-78-40-es telefonszámon.
Sikerek a kajak-kenu válogatón
Szakadó esőben eveztek rajthoz vasárnap a versenyzők a szegedi kajak-kenu válogatón. A hideg idő ellenére izzott a levegő a sportolók körül, hiszen a férfi kajakosok már most a vb-csapatba kerülésért csatáztak. A hétvégi versenyen a paksi evezősök kiváló eredményt értek el. A kenusoknál Kozmann György C-1 1000 méteren harmadik lett, C-2 1000 méteren pedig magabiztosan, fél hajóhosszal nyerte meg a versenyt a Kozmann György-Kiss Tamás kettős. Az olimpiai bronzérmes egység idén térdelt össze újra és eddig jól halad a közös munka. K-1 500 méteren a vasárnap délutáni futamon Boros Gergely első lett, C-2 200 méteren pedig a Fehér Imre-Viktor Endre páros ért be a harmadik helyen.
Bebiztosította ezüstérmét az ASE sakkcsapata
Könnyed győzelmet aratott május 1-jén az ASE sakkcsapata az NB1-es verseny 10. fordulójában. A Vasas ellen aratott 2,5:9,5-es győzelem a sakkbajnokság utolsó előtti fordulójában bebiztosította az ezüstérmet a paksi csapat számára. Ács Péter meghatározó egyénisége és egyik legjobb pontszerzője az NB1-es gárdának, azonban a nagymester a verseny időpontjában a város sakkszerető majálisozóit szórakoztatta a már hagyományosnak tekinthető sakk szimultánnal, így nem vett részt az aznapi megmérettetésen. Ennek nyomán külön dicséretet érdemel a tartalékos csapat a magas színvonalú sikerért.
Szekszárdiak nyerték a diákolimpia nőifutball-döntőjét
Pakson tartották hétfőn délelőtt a Tolna megyei diákolimpia döntőjét női futball sportágban. Az Atomerőmű SE sporttelepén hat csapat vetélkedett a végső győzelemért, melyet a szekszárdi Baka István Általános Iskola diákjai nyertek meg. Az érmeken kívül a Paksi FC felajánlásának köszönhetően, a torna kiválóságait is díjazták, olvasható az egyesület honlapján.
Hírek röviden
A pénteki bajnoki mérkőzésére, a Győri ETO-Paksi FC találkozóra ingyenes szurkolói busz indul 13 órakor a Fehérvári úti stadiontól. Jelentkezni Tesényi Norbertnél lehet, a 06-20-495-64-11-es telefonszámon.
A hagyományoknak megfelelően 2011 nyarán is megrendezik a Tűzkakas Országos Tűzoltó Strandfoci Bajnokságot Pakson, melynek elkészült a részletes programterve. A futballselejtezőkre július 9-14-ig várják a nevezőket, a döntőt augusztus 6-án tartják. Idén első alkalommal lesz a hónap derekán öregfiúk bajnokság, mely 40 év feletti hivatásos nyugdíjas és állományban lévő tűzoltók részére kerül kiírásra. Emellett július 3-10-ig a gyermekek jelentkezését várják diáktűzoltó-táborra. A programokról további részlet a www.pakstuz.hu honlapon olvasható.




