Kereső: Schmidt Ferenc

Saját szemével láttatná városunk és környezete szépségeit Schmidt Ferenc természetfotós, aki paksi képpel nyerte el a Fotóelőadások.hu által kiírt országos Nagy év végi fotópályázat szakmai díját. Egy a Vörösmalmi-tóról készített fényképpel érdemelte ki a legjobbnak járó elismerést. Ferenc 2012-ben kezdett fotózással foglalkozni, azóta autodidakta módon képzi magát, nem kis sikerrel. A National Geographic Magyarország kétszer választotta egy-egy fotóját a Nap képévé és Az én Paksom címmel kiírt fotópályázaton is második helyezést ért el. A természetfotós bevallása szerint Paks környékét már úgy ismeri, mint a tenyerét, mégsem tudja megunni, minden alkalommal találkozik valami újjal: ezt szeretné a környéken élőkkel megosztani. Fontosnak tartja, hogy a fotóin nincs semmiféle utómunka, mindent előre állít be a fényképezőgépen.
Saját szemével láttatná városunk és környezete szépségeit Schmidt Ferenc természetfotós, aki paksi képpel nyerte el a Fotóelőadások.hu által kiírt országos Nagy év végi fotópályázat szakmai díját. Egy a Vörösmalmi-tóról készített fényképpel érdemelte ki a legjobbnak járó elismerést. Ferenc 2012-ben kezdett fotózással foglalkozni, azóta autodidakta módon képzi magát, nem kis sikerrel. A National Geographic Magyarország kétszer választotta egy-egy fotóját a Nap képévé és Az én Paksom címmel kiírt fotópályázaton is második helyezést ért el. A természetfotós bevallása szerint Paks környékét már úgy ismeri, mint a tenyerét, mégsem tudja megunni, minden alkalommal találkozik valami újjal: ezt szeretné a környéken élőkkel megosztani. Fontosnak tartja, hogy a fotóin nincs semmiféle utómunka, mindent előre állít be a fényképezőgépen. A Paksi Hírnök online Kereső című sorozatában ő mutatkozik be elsőként.

Kattintson a fotókért!